Angela Ahrendts mostantól hivatalosan is az Applenél dolgozik

HusztiD 2014.05.02. 13:29 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 386

Hetekkel ezelőtt már felmerült a hölgy neve, ugyanis először kiderült, hogy Dámává ütötték, majd jött az újabb hír, mely szerint az év folyamán valamikor elfoglalja a helyét az Applenél. Angelaról érdemes tudni, hogy ezelőtt a brit Burberrynél töltött be vezérigazgatói szerepet 2006-tól egészen a tavalyi év végéig, hogy aztán a 6 hónapos felmondást követően munkába állhasson az Applenél.

Mozgalmas volt a Dáma elmúlt pár napja, hiszen április 30-án még a brit vállalatnál tevékenykedett az utolsó munkanapján, májustól pedig már az almásoknál állt munkába, mint az online bolt, illetve az Apple Store-ok felelős alelnöke. Az általa betöltött pozíció egyébként 2011 óta szinte teljesen üresen állt, így már várható volt az almások részéről, hogy valamilyen tapasztalt munkatársat keresnek rá. A kaliforniai vállalat már frissítette a vezetői oldalát, majd külön profilt hozott létre Angela Ahrendts számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.05.02. 19:27

    Nagyon szimpatikus ez a nő.
    Ránézésre ebben van a legtöbb tökösség.
    Ha Timet és Ivet összetesszük se lesz ilyen tökös.:))

  2. jani_ka - 2014.05.03. 02:35

    vezérigazgató azért ne nöcske legyen
    az egyenjoguságrol még álmodozzanak
    pár ezer évet:)

  3. Nyul - 2014.05.04. 01:54

    Janika, te tenyleg ekkora taho vagy?

  4. Geri - 2014.05.04. 14:56

    Janika tényleg ekkora tahó.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.