Breaking: jelentős árcsökkenéssel érkeztek meg az új MacBook Air modellek

HusztiD 2014.04.29. 11:10 Apple, Mac 14 hozzászólás 1 403

A reggeli órákban adtuk a hírt, hogy az állítólagos források szerint a mai nap dobja piacra az Apple az új MacBook Air modelleket. A szóbeszéd igaznak bizonyult, hiszen most érkeztek meg a várva várt 2014-es gépek! Sajnálatos módon a gép specifikációi között nem történt szignifikáns változás, hiszen csak a processzorok órajelein emeltek egy kicsit, így lényegesen nem lesz az gyorsabb a korábbiakhoz képest. Ezen felül Retina kijelzőt sem kaptak, ám nem kizárt, hogy azt a következő vérfrissítés alkalmával már megkapják. Ami viszont fontos és jó hír, hogy az áruk is jelentősen csökkent! A 11 colos modelleknél 20-25, míg a 13-as nagytestvéreiknél 30-35 ezer forintot sikerült lefaragnia az Applenek, így már 289.900 forinttól hazavihetjük a legújabb masinákat. Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a vállalat legjobban fogyó gépei címét a MacBook Air zsebelheti be, hiszen ultrakönnyű, kis helyen elfér, és ezek mellett stabil 9-12 órás üzemidővel rendelkeznek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

14 hozzászólás

  1. Bartha Ferenc - 2014.04.29. 12:19

    Ultrajo! Pont 2 hete vettem uj Macbook Air 128Gb-ost a 13,3-bol.. igaz 330-ert..

    Sehol nem volt szo, hogy jonni fog egy uj.. ne bumm.. nincs akkor kulombseg a ketto kozott..szinte semmi..

    Mi ertelme van ennek a frissitesnek akkor?

  2. strucc007 - 2014.04.29. 12:51

    Ezek még mindig nem retinásak, ugye? Nekem majd egy olyan fog kelleni, ha kijön egy éven belül.

  3. Kri$$$ - 2014.04.29. 12:53

    Mik a tapasztalatok a géppel? Első Mac?

  4. Bartha Ferenc - 2014.04.29. 13:35

    Igen az elso MAC.. de van mar 2db i5s, 2 db iPad3.. eppen tegnap vettem egy iPad Air 64GB+Cellulart..es van egy AC Airport Eextreme

    Vissza a MAC-re.. en nem hasznalom.. hanem a felesegem.. de en is szenvedek vele.. igen csak windows parti vagyok.. a MAC-en iszonyat jo netezni rajta.. de minden mas kihvas mig megszokja az ember..

    En is akarok venni egyet magamnak.. de en inkabb iPad buzi vagyok.. nekem az iPad Pro kell..csak meg nem akarjak kidobni..

  5. Kri$$$ - 2014.04.29. 16:48

    Én ezen filózok nagyon… De fájna a fogam a 2014es MBP-ra.

  6. Bartha Ferenc - 2014.04.29. 16:58

    Hat nekem ha egy dolgot megold az apple akkor azonnal veszek magamnak is egy Macbook Pro-t vagy Air.. Eppen szamolgattam az elmult 3 honapba csak 1 millio forintra vettem apple termekeket.. Ujj..

    Szoval ami a legnagyobb problemam: es egyben a legrohejesebb: BS player. Az apple nem talalt ki meg olyan programot mint a BS player. En letoltok mindent egy NAS-ra es a BS playerrel elindutom a filmet/sorozatot a BS player automatikusan letolt egy feliratot hozza.. Majd a filmet attoltom iPadra..

    De gondolkodtam azon is, hogy veszek egy Macbook laptopot es csak ezert teszek egy windows funckiot ala es ha vegeztem a felirat keresessel akkor mar hasznalom a OS-t..

    Amugy azzal kalkulaj, hogy nincs office a Macbookhoz.. vagy megveszed vagy berled.. en speciel most egy evre berlem 30-ert

  7. Doncs - 2014.04.29. 18:24

    Én, meg ingyen ráhaxoltam az egész officet.

  8. Kto - 2014.04.29. 20:19

    Tök jó hogy 289 990- Ft de a http://www.apple.com-on 899 $ … Ami kb 200e körül van. Nálunk miért nem annyi?

  9. lonsdale666 - 2014.04.29. 20:31

    Én 1 hónapja vettem 256 gb, 11′ kijelzőset.Semmi gond nincs vele,windows mellett használom,ahogy ipad meg droidos tablet is van,könnyű közöttük eligazodni.

  10. hugyiz - 2014.04.29. 23:37

    Ferikém, lehet, hogy nagyon menőnek érzed magad, hogy ennyit költöttél, de a helyesíráson még a bérelt office se segít :D
    Amúgy meg ott a VLC az mindenhol jobb, mint a BS player!

  11. Hami - 2014.04.30. 08:34

    Ezeket a gépeket USA-bol kell behozatni. Olcsobb sokkal!!

  12. lonsdale666 - 2014.04.30. 09:14

    Igen,olcsóbb de jó kis vámot kell fizetni.Úgy már nem olcsóbb.Amúgy meg felesleges az árán keseregni,ha drága nem kell megvenni.Én is kb 1 millát költöttem almákra,úgyhogy ez nem újdonság,ettől még senki sem lesz menő.Eleve drágák a termékek ezért ezzel lehet számolni,telefon laptop és tablet vásárlásnál,kiegészítőkről nem is szólva…

  13. Bartha Ferenc - 2014.04.30. 09:41

    En nem felvagni akartam. isten ments..nincs is mire.. egyszeru alkalazott vagyok.. Csak nemetorszagba dolgozom mint foepitesvezeto nemet cegnek es nemet fizetestert.Csak magyarorszagon lakom es hazajarok minden hetvegen vagy minden masodik.. Szoval abszolute nincs mivel hencegnem.. csak ha belegondol az ember hogy 1 milla felett elkolt az ember ilyenekre..
    De a minoseget meg kell fizetni..

  14. Bartha Ferenc - 2014.04.30. 09:42

    Amerikabol nagyon megeri hozni.. de csak akkor ha valaki kezben hozza be neked.. maskeppen a vammal ugyan ott vagy..
    Persze a ha billetyuzet nem fontos..

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.