Már nagyon közel lehetnek az Apple új termékei

HusztiD 2014.04.28. 10:40 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek, Tim Cook 4 hozzászólás 981

Továbbra is nagy a felhajtás most az Apple körül, hiszen nem elég, hogy múlthét szerdán már kiadták a hivatalos 2014 Q2-es eredményeiket, de a vezérigazgatót, Tim Cookot is megtalálták a riporterek. Ezúttal a Wal Street Journal emberei kapták őt el egy rövid interjú erejére, melyből érdekes dolgok derültek ki. Mint köztudott, a vállalat jelenlegi vezérigazgatójának nehéz dolga van a Steve Jobs éra után, ugyanis 2007-ben jött az első nagy dobás, az iPhone, majd 2010-ben pedig az iPad. Azóta eltelt 4 év, ám még semmi sem történt, de a legújabb kérdezz-felelekben érdekes dolgokat mondott el az almások fejese, amely bíztatásra adhat okot.

A Wall Street Journalnak Cook elmondta, hogy idő kell ahhoz, hogy jó termékeket csináljanak. Az Apple feladata sosem az volt, hogy elsőnek álljon elő valamivel, hanem a legjobbal. Hogy jó termékeket adjanak ki, időre van szükségük. Elmondta, hogy láthatjuk, ahogyan a többi gyártó temérdek sok terméket dob piacra, de azok nem sikeresek, ugyanis nincsenek teljesen átgondolva azok. Az Apple ennél kevesebb dolgot dob piacra, de amit csinálnak, azt jól átgondolják minden egyes részletéig, ezáltal az sok időt vesz el tőlük. Ez az ezelőtti években is így volt és a jövőben is így lesz – tette hozzá. Cook már nagyon izgatott a közeljövőben érkező új termékek iránt, amely szerinte igazán jó lesz és sokkal közelebb van annak a bejelentése, mint eddig bármikor.

Az interjú másik felében kitértek a mobilfizetésre, ahol megint csak érdekes dolgok derültek ki. Cook elmondta, hogy több, mint 800 millió iTunes felhasználójuk van és ezek döntő része mögött állnak olyanok, akik bankkártyával használják azt. Megjegyezte, hogy nagyon sok ember fizet az iPhone 5S-ben debütált Touch ID-n keresztül, így nagyon érdekeltek ebben az ujjlenyomatos témában. Ezek után hozzátette, hogy ez egy olyan terület, amit még szinte senki sem tört át, ugyanis próbálkozások már voltak más cégek részéről, de igazából senkinek sem lett sikeres, mivel ő még mindig a pénztárcájával jár a zsebében, ahogyan a többi ember is            .

Hogy mennyire van közel az új termék megjelenése, azt pontosan nem tudjuk, de az előzetes pletykák alapján már ősszel megjelenhet az iWatch, amit már nagyon régóta vár az almások társadalma. Ezen felül hogy mi a pontos tervük az iTunes felhasználóival, azt sem tudni, de vélhetően egy olyan új eljáráson gondolkodnak, ahol több dolgot is vásárolhatunk majd a jövőben, legyen szó akár egy kézzel fogható, fizikális termékről.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Sipos Gabor - 2014.04.28. 12:44

    Szerintem most nagyot dobnak. Sok céget, gyárat, fejlesztőt felvásároltak, es meglesz az eredménye.

  2. Bristol - 2014.04.28. 18:06

    Ámen!

  3. Fehérsólyom - 2014.04.28. 18:58

    Hejj! Almások, almások! De büszkék vagytok arra az átgondoltságra. Miközben olyan hiányosságok tapasztalhatóak amelyeknél minimális átgondolás többlettel, nagyon-nagyot lehetne javítani. Ha ezt a részt megfognátok, akkor tényleg rendesen beelőznétek a konkurenciát.

    • q - 2014.04.29. 16:04

      pl? nem kötekedésből csak kíváncsi vagyok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.