Az Apple TV-be költözhet a Siri

HusztiD 2014.04.25. 12:50 Apple, Egyéb, iOS 5 hozzászólás 391

Az iOS 7.1 SDK-ban egy eléggé érdekes sorra lett figyelmes az egyik fejlesztő, Pierre Blazquez, hiszen egy új eszközt fedezett fel az legfrissebb mobil operációs rendszer forráskódjai között. Érdemes megemlíteni, hogy a 7.1 illetve a 7.1.1-ben megtalálható az új készülék, viszont a korábbi, 7.0.6-osban még nem. Ahogyan az alábbi képen látszik, az egyes számjelzés takarja az iPhone-t és iPod Touch-ot, míg a második az iPad-et. A harmadik számú eszköz egyelőre kérdéses, hiszen az iWatch, vagy pedig az Apple TV lehet, de több forrás is az almás televíziós dobozt említi meg, mivel ennyi generáció telt el azóta, hogy az iOS bázisú lett. Nem is csoda, hogy a kaliforniaiak lépnek ez ügyben, hiszen ahogyan a napokban írtuk, akár a DirectTV-t is megvásárolhatnák, amelynek köszönhetően emberek millióihoz jutna el a kaliforniaiak saját adása. Továbbá az sem mellékes, hogy az elmúlt 3 hónap folyamán csak 20 millió Apple TV-t adtak el a cupertinóiak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Attila Gabor Horvath - 2014.04.25. 13:05

    Javítsátok , mert fordítási értelmezési hiba van itt! A mostani negyedévben lett meg a 20milliómodik eladás nem a negyedévben adtak el ennyit!!!

    • Attila Gabor Horvath - 2014.04.25. 13:41

      During Apple’s earnings call earlier this afternoon, CEO Tim Cook announced that the company crossed the 20 million sold mark for the Apple TV during the last quarter.

  2. Apples - 2014.04.25. 23:19

    Bocs de ha már javítjátok az előzőt akkor ezt is:
    “…az legfrissebb mobil operációs rendszer forráskódjai között.”
    az -> a
    + inkabb “forráskódjában”

  3. hunbalu - 2014.04.26. 05:54

    Kik azok a kaliforniaiak! Schwarzeneggerék?
    Kik azok a cupertinóiak?
    Pierre Blazquez kaliforniai vagy cupertinói? Esetleg kanadai francia?

    Miért kell ezeket az idióta jelzőket használni minden cikkben?

  4. Attila Gabor Horvath - 2014.04.29. 11:02

    Komolyan ennyire nem érdekel benneteket, hogy ami cikket átvesztek abban ne legyen sületlenség? 1 hetes cikk és még mindig nem lett javítva az észrevétel.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.