4 hónap után csökkent a Mac Pro szállítási ideje

HusztiD 2014.04.25. 10:23 Apple, Mac 3 hozzászólás 181

Az Apple a tavalyi év végén frissítette a Mac Pro családot hosszas évek után, ami azt eredményezte, hogy eléggé népszerű lett a csúcsgépezet, hiszen erősebb és dizájnosabb lett az. Azon felül hogy sokkal gyorsabb, egyik újdonsága az, hogy egy teljesen új formatervet kapott, így nem csak elegánsabb, de még sokkal kevesebb helyet is foglal az a munkaasztalon.

Ha vásárolni szeretnénk egy 2013-as Mac Pro modellt, akkor egyszerűen azt nem tehetjük meg jelenleg, hogy besétálunk egy Apple Store-ba a világ bármelyik pontján, majd azt kihozzuk. Meg kell rendelnünk, hogy később megkaphassuk, de erre is heteket kell várni. A hivatalos adatok szerint mostantól valamivel kevesebbet kell rá várnunk, mint eddig, hiszen 3-5 hét szállítást vállal rá az Apple, melyre korábban 5 hétnél is többet kellett várni. Arról egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e új eljárással gyorsítaniuk a gépek előállításán, vagy egyszerűen csak csökkent irántuk a kereslet, de a lényeg, hogy mostantól kevesebbet kell várnia annak, akik egy ilyen gép beszerzését fontolgatja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. The Count - 2014.04.25. 11:56

    Kicsit az az érzésem, hogy ez mesterséges időhúzás. Olyan mint a ferrari esetében. Ettől a vásárlónak olyan érzése lesz hogy baromi exclusive dolgot vett.

  2. Qpack - 2014.04.25. 15:10

    Annyi penzert hiheti is

  3. The Count - 2014.04.26. 16:03

    Na ja! Csakhogy az iphone 5-öt most hivogatják vissza powergomb hibával. A keretről nem is szólva. Nincs rajta klazúr. Ennyiért micsoda minőség és exkluzivitás…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.