Továbbra sem működik megfelelően a FaceTime

HusztiD 2014.04.24. 08:40 Apple, iOS, OS X 7 hozzászólás 966

Korábban már kiderült, hogy nem működött megfelelően a korábbi OS X rendszereken a FaceTime, ezért az Apple kiadott egy frissítést, de pár embernek továbbra is problémája akadt vele kapcsolatosan. Ezek után pedig arról számoltunk be, hogy az iOS 6 felhasználók is hasonló problémákkal küszködnek, de a kaliforniaiaknak még nem sikerült megoldást találniuk.

A héten elérhetővé vált egy új frissítés a korábbi OS X felhasználóknak, amely az adott problémát igyekszik orvosolni. Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy sikerült elhárítaniuk a problémát a javítással, azonban a korábbi iOS rendszert használók még mindig hasonló problémával találják szembe magukat. Egy felhasználó megjegyezte az Apple oldalán, hogy továbbra is fennáll a probléma az iOS 6 esetében, azonban hivatalos válasz nem érkezett, csupán a többi fórumozó javasolta, hogy rakja fel a legújabb rendszert. Hogy várható-e frissítés az iOS 6 felhasználóinak azt nem tudjuk, hiszen már olyan kicsi az arányuk, hogy nem feltétlen érné meg az Apple-nek foglalkozni vele, mivel egy idő után úgyis frissíteni fognak az emberek.

Ti milyen rendszert használtok? Korábban jelezték páran, hogy az iOS 7-en sem fut megfelelően a FaceTime. Továbbra is fennáll ez a probléma?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. iMarc - 2014.04.24. 11:33

    Nem

  2. Yooozi - 2014.04.24. 11:59

    Tökéletesen működik 7.1.1

  3. offline98 - 2014.04.24. 14:18

    De nem iOS 7-en nem megy, hanem iOS 6-on.

  4. bqlint - 2014.04.24. 20:09

    7.1.1 -en hibatlan

  5. Bbb - 2014.04.27. 07:22

    Ios 7.1.1 tökéletes

  6. Rana - 2014.04.27. 22:15

    Sziasztok. Nekem 7.1.1 van es nem működik kb 2 hete.. De érdekes módon 20 as Barátnőmmel tudok beszélni. De a férjemmel es a másik Barátnőmmel akik hozzam hasonlóan t mobile sok azokkal nem.. Azt írja kapcsolódás……. Es magátol szétszakad… :( :'( szerintetek ez hogy lehet?

    • Gogul - 2014.07.06. 10:47

      Ugyanez van nekem is! Mobil hálózaton nem működik, kapcsolódás aztán bontja a kapcsolatot. T-sek vagyunk a és családba senkinek nem müködik. 4s / 5s egyikkel se. 5s LTE hálózaton se! Lehet tiltja a T a voip-ot? Másnak se megy?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.