Itt a 2014 Q2 hírhalom legjava

Skarp 2014.04.24. 18:00 Apple, Egyéb, Tim Cook 5 hozzászólás 478

Hatalmas mennyiségű hír érkezett be a tegnapi nap során. A konkrét pénzügyi eredményekről beszámoltunk már kiemelt hírünkben, úgyhogy a legfontosabb fejleményeket pontokba szedve gyűjtöttük ki nektek:

1. Hetedhét részvény, Dow Jones a láthatáron

Pénzügyi értelemben véve a hét százalékos növekedés mellett a másik legnagyobb bomba a részvények hetedelése volt. Ez lényegében azt jelenti, hogy a részvények száma a hétszeresére nő, az értékük viszont a hetedére csökken, így minden tulajdonosnak több részvénye lesz, azonban az általuk birtokolt részvények piaci értéke nem változik. A lépés leginkább a kisebb kaliberű befektetőknek kedvez, akik nem nagyon engedhetik meg, hogy a daraboként 5-600 dollár körül mozgó AAPL-ből sokat vásároljanak. Hogy Icahn és raider társai is befogják végre, 90 milliárdra emelték sajátrészvény-felvásárlás volumenét és az osztalék is nőtt.

Mivel a részvényeit eddig túlságosan drágának tartották, nem képehette részét a Dow Jones Ipari Átlagnak, ami az USA 30 legfontosabb cégének tőzsdei állását mutatja átlagolva, nagyjából valós időben. A hetedeléssel a bekerülés is sokkal valószínűbbnek tűnik. A Reuters elemzői szerint azonban vélhetően inkább csak az osztalékfizetési rendszerüket kritizálók elcsitítása volt a cél, a Dowba kerülés nem annyira, vagy egyáltalán nem.

2. Mi okozza az iPad lendületvesztését?

Tim beszélt a növekedés mellett némileg lassuló iPad-eladásokról is a negyedéves konferenciahívásban. Az okok között véleménye szerint hangsúlyosan szerepel az is, hogy a Microsoft ennyit várt az Office for iPad megjelenésével. Hozzátette ugyanakkor, hogy az iPad az Apple történetének leggyorsabban növekvő terméke – a piacra dobása óta eltelt időben kétszer annyit adtak el belőle, mint az iPhoneból és hétszer annyit, mint iPodból ugyanannyi idő alatt. Kiemelte azt is, hogy a Fortune 500 vállalatok 98 százaléka iPadet használ és az eliten kívül is hasonlóan magas az eszköz piaci penetrációja. Az oktatásban is kiválóak az eredmények, nagyjából 95 százalékos részesedéssel. A statisztikák szerint az iPad négyszer akkora webes forgalmat bonyolít, mint a többi tablet. Ez azért elég elgondolkodtató.

3. Mégsem csúszik Ahrendts átigazolása

Eloszlottak a kételyek Angela Ahrendts csatlakozási időpontjával kapcsolatban is, úgy tűnik hogy a csúszás híre hamisnak bizonyult, mivel Cook elmondása szerint már a jövő héttől munkába állhat a globális kiskereskedelmi hálózatért (magyarán az Apple Storeokért) felelős alelnökként.

4. LEAVE APPLE TV ALONE!!4

Szegény Apple CEO nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy az Apple TV már nem csak hobbiprojekt, de Jobs többször hangoztatott véleményét igen nehéz kitörölni az emberek agyából. Hogy az egésznek súlyt adjon, bejelentette azt is, hogy piacra dobása óta a minap sikerült a 20 milliomodikat eladniuk. Mivel tavaly ilyenkor ez még csak 13 millió volt, látható, hogy igencsak megugrottak az eladások. Tim kiemelte, nem lenne szép dolog hobbinak nevezni egy olyan projektet, ami milliárdos összeget hozott a cégnek. Az új termékkategóriákról továbbra is mélységes hallgatás, bár arról is szó esett, hogy az utóbbi másfél évben összesen 24 céget vásárolt fel az Apple.

5. Jobs szelleme járja be Cupertinot

Végezetül az előzőhöz kapcsolódva az egyik legfontosabb dolog, ami jelzi, hogy az Apple az alapvető filozófiai irányvonalát Jobs halála után is megtartja, ami sikerének kulcsa volt és kulcsa lehet a jövőben is. A tegnapi esemény kérdezz-felelek szekciójában Tim beszélt arról, hogy miért tűnt ennyire inaktívnak a cég, már ami a termékfrissítéseket és új dolgok kiadását illeti. Kiemelte, hogy szeretné, ha termékeik a lehető legmagasabb minőséget képviselnék, azt, amit az Apple vásárlói elvárnak tőlük. Ahogy két mondatban összefoglalta a lényeget: “Minden egyes részlettel törődünk, és emiatt a dolgok kicsit hosszabb ideig tartanak nálunk – ez mindig is így volt. Fontosabb nekünk, hogy jól csináljuk, mint hogy mi legyünk az elsők.”  Elmondása szerint számos termék készül a Cupertino-i boszorkánykonyhában, de még nincs itt az ideje, hogy félrelibbenjen a függöny előlük.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Carlo - 2014.04.24. 19:46

    Itt a lényeg. “Minden egyes részlettel törődünk, és emiatt a dolgok kicsit hosszabb ideig tartanak nálunk – ez mindig is így volt. Fontosabb nekünk, hogy jól csináljuk, mint hogy mi legyünk az elsők.” Ezt kéne felfognia a többi gyártónak. Ezért lettem Apple rajongó.

  2. Nagy Laci - 2014.04.24. 20:11

    Carlo, nagyon megláttad a lényeget és ez a fontos, pontosan idézted a cég és a felhasználók elsô számú igényét a termékekkel kapcsolatban! Az Apple ettôl az, ami! Én már régen leragadtam náluk és ez így is marad!!! Csak a legjobb elég jó! Apple forever!

  3. Zalán - 2014.04.24. 23:11

    Ott a pont Carlo!!!

  4. Vélemény - 2014.04.25. 09:54

    Igen,megfogtad a lényeget, az Apple nem csak tárgyi, hanem elvi döntés is! Csak a legjobb elég jó. Mert megérdemled.

  5. Martin - 2014.04.25. 11:30

    Igaz, tenyleg ott a legyeg en is ezert lettem Apple rajondo, es ezert is mar 2 eve csak apple keszulekem van es a PC-met is OS X kinezetre szerkesztettem az! (xD)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.