Az Apple felé fordult a per fókusza

Skarp 2014.04.22. 15:27 Apple, iPhone 4 hozzászólás 583

Tegnapig a két gigász csatája leginkább arról szólt, hogy vajon a Samsung másolta-e az Applet, de hétfőn fordult a kocka és a hangsúly áthelyeződött a koreaiak által kifogásolt szabadalmi jogsértésekre – például a FaceTime által is használt, wireless eszközök közötti videóátviteli metódusra. A Samsung ügyvédjei a tanúk padjára szólították Dan Schonfeldet, a chicagói University of Illinois mérnökprofesszorát. Schonfeld bemutatta, ahogyan egy iPhone a 3G hálózaton keresztül FaceTime hívást bonyolít, ami során a videót először rögzítik, majd tömörítik, hogy aztán továbbküldhessék a címzettnek – ezt a módszert pedig a Samsung már szabadalmaztatta.

Jelentésében a professzor forradalminak nevezte az eljárást. Az Apple ügyvédje William F. Lee válaszul bemutatta egy hasonló technológiát alkalmazó, régi hordozható gép brosúráját, ami a mostani okostelefonokhoz képest kb. kőbaltának tűnt – írja a New York Times szakblogja. Természetesen Lee is kezelésbe vette a szakértőt, aki a jogász kérdéseire komplex válaszokat adott, ahelyett hogy tömören, közvetlenül válaszolt volna rájuk. Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy mielőtt a Samsung ügyvédei meséltek róla soha nem látta a kérdéses találmányt vagy olyan terméket amely alkalmazta azt, csak annyit válaszolt: “Igen, ez így van. De láttam, hogy milyen hatással van a piacra”.

De nem ő volt az egyetlen szakértő, akit a Samsung felkért: Judith A. Chevalier, a Yale közgazdaságtan-professzora szerint a 2 milliárd dolláros kereset erős túlzás, az USA-ban eladott készülékek után. Véleménye alapján egy 38 millió dolláros, vagy készülékenkénti 1,75 dolláros összeg helytállóbb lenne – természetesen abban az esetben, ha a bíróság úgy dönt, hogy az összes szabadalom esetében helytálló Cupertino panasza. Chevalier professzor ezt a számot az Apple által az Értékpapír-kereskedelmi Bizottságnak (SEC – Securities Exchange Commission) beadott jelentésének vizsgálata után hozta ki. Szabadalmanként 0,35 dollárral számolt, ami szerinte így is nagyon a felső lélektani határérték körül mozog.

A teljes kár kiszámolásához abból az a hipotézisből indult ki, hogy mi lenne, ha az Apple és a Samsung megállapodna abban, hogy a szabadalmakat a koreaiak megsértették, cserébe az almások hajlandóak lennének licenszelni a használati jogokat Szöulnak. Lee nem bánt kesztyűs kézzel a hölggyel sem, akitől azt kérdezte, hogy mennyit kapott a Samsungtól szolgáltatásaiért cserébe. Chevalier erre azt válaszolta, hogy 850 dollárt óránként, összesen pedig 330 ezer dollárt. Mikor az Apple ügyvédje azt kérdezte, hogy komolyan úgy gondolja, hogy egy ilyen, mindössze 35 centes szabadalmankénti árat tartalmazó megállapodásba belement volna az Apple, csak annyit válaszolt: Igen.

Nem tudom, ti  hogy vagytok vele, de mi már nagyon kiváncsiak vagyunk a per végkimenetelére, ami minden bizonnyal érdekes lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.04.22. 17:34

    Kötelezni kellene a két céget fúzionáljanak a google-val :))) nekünk csak jobb lenne…

  2. aapl - 2014.04.22. 19:34

    Lesz@rom ki nyeri meg, de a nagy pereskedések helyett inkabb fordítsák a pénzt és az időt a következő iPhone-ra, azzal foglalkozzanak.

  3. Nicho - 2014.04.22. 21:26

    Kijött az iOS 7.1.1!

  4. Majom Hal Béka - 2014.04.23. 04:14

    Google-val? Tanulj meg írni!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.