Új funkcióval bővül a Facebook alkalmazás

HusztiD 2014.04.18. 16:46 Apple, Egyéb 18 hozzászólás 1 833

Nem is olyan régen megjelent a közösségi portál új alkalmazása, a Paper, amely nem lett annyira sikeres, mint amennyire a fejlesztői várták volna. A tegnapi nap folyamán bejelentették, hogy heteken belül egy új, lényeges frissítést kap az iOS-es és Androidos Facebook alkalmazás. Az új fícsör a barátainkra fog kiterjedni, ugyanis ezentúl elérhető lesz a “Nearby Friends”, azaz a közeli barátok funkció. Ha engedélyezzük, akkor az alkalmazás felhasználja az aktuális tartózkodási helyünket, így az ismerőseink láthatják, hogy mikor és hol vagyunk (ez egyébként hasonlít az Apple évekkel ezelőtt bevezetett Find Friends programjához). Ennyiben persze nem fullad ki a dolog, ugyanis azt is be lehet állítani, hogy mely barátaink lássanak minket, illetve azt is, hogy melyik időszakban. Ha pedig közel tartózkodik egy ismerősünk, akkor az útvonaltervező segítségével könnyedén elkalauzol minket az applikáció.

A kérdés már csak az, hogy mennyire lesz értelme ezt használni, hiszen nem mindenki szereti azt, ha nyomon követik. Arról pedig hogy nálunk, Európában mikor ejti meg ezt a frissítést a Facebook, az még kérdéses.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

18 hozzászólás

  1. strucc007 - 2014.04.18. 17:30

    Hát ez egy újabb “hasznos” újítás. Inkább arra törekedhetnének, h minden funkció elérhető legyen az app-ból is, pl post editálás, törlés, az összes játék full támogatása (ez utóbbi nem nekem kell ;))

  2. Papa - 2014.04.18. 18:12

    Ez hülyeség.

  3. Ibrick - 2014.04.18. 18:12

    Facebook = bugyuta öreg asszonyok es kisgyerekek játéka :))
    Már rég a kukában kellene lenni mint a többi ilyen szarnak.

    • Robogo75 - 2014.04.18. 23:14

      Ezt a hozzászólást nem a Facebookon irtad? :-)

  4. Ádám - 2014.04.18. 19:31

    A facebook egy weblap ingyenes kapcsolattartásra. Ez bőven hasznos lehet, mondjuk behajítod a tömegbe az iPhoneod, mert mért ne? Majd nem találod, haverod telefonján, ami mondjuk nem iPhone megkeresed és voálá. Ami viszont aggasztó, hogy az adatok amiket így rólad gyűjtenek, mondjuk egy kereső cégnek, a rendőrségnek, bárkinek a kezébe kerülhetnek és az lehet , hogy annyira nem jó.

  5. aggressor - 2014.04.18. 20:10

    egy szar alkalmazás… lassú veszettül,

  6. Boki - 2014.04.18. 22:17

    Inkabb a Paper jöhetne … Usa store- bol sikerult letoltenem . Viszont vissza allitottam magyarra. Ilyenkor ha update jon hozza akkor azt fogja jelezni?

  7. THe0S - 2014.04.18. 22:22

    Szerintem a fejlesztőknek inkább azzal kéne foglalkozniuk, hogy végre normálissá varázsolják az alkalmazást. Évek óta ugyanolyan lassú és optimalizálatlan. Az újításnak vannak előnyei meg hátrányai de most nem ilyen kis kiegészítőkkel kéne foglalkozni.

  8. Motyon - 2014.04.18. 23:32

    Boki persze h fogja megy simán minden.

  9. Boki - 2014.04.19. 01:40

    Köszi Motyon!

  10. ViTamás - 2014.04.19. 05:17

    Paper a király.

  11. Templomos - 2014.04.19. 10:23

    Srácok, tudok usa store-ból letölteni anelkül, hogy lenne amerikai bankkártyám?

  12. Geri - 2014.04.19. 11:33

    Editálás

  13. Anti - 2014.04.19. 11:45

    Boki! ha visszaállítottad magyarra,akkor nem fogja jelezni ha update jön rá! nekem se jelezte,viszont most beléptem az US store-ba és egyből mutatta,hogy van rá frissítés! :)

  14. Fecc66 - 2014.04.20. 00:17

    Facebook!
    Arra jo hogy mindent tudjanak az arcodról :)
    Idörablás magamutogatás!

  15. Szentlélek - 2014.04.20. 20:50

    Nekem tetszik ez az új facebook-os helymegosztós újítás.
    Az egyetlen dolog amit nem értek az, hogy miért szól hozzá mindenhez ez a sok újgazdag iPhone-os paraszt.
    Felháborító, hogy az egész oldalon alig találni egy-egy helyesen leírt hozzászólást.
    Ha nem tudsz írni, kérlek ne csináld!
    Köszi :)

  16. okoska - 2014.04.22. 08:25

    Az iPhone-on is van ugyan olyan billentyűzet mint a többi telón: ékezetek….
    Csak jó pár ember nem képes használni.
    Ez nem csak az iPhone tulajokra érvényes, más teló tulajok se írnak helyesen.
    Az új gazdagos sztoridra meg inkább nemírok semmit,az abszolút nem indok a mondandodra kedves előttem szoló .

  17. *H - 2014.06.19. 19:38

    Templomos! Tudsz, nekem is van, anélkül, hogy bármi ilyesmit megadtam volna. Ha jól emlékszem az apple oldalán részletesen le van írva a regisztráció menete.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.