iOS 8: Shazam integráció és alapértelmzett Yahoo! kereső

HusztiD 2014.04.17. 10:59 Apple, iOS 6 hozzászólás 787

Érdekes hírek bukkantak fel, melyek szerint a híres zenefelismerő kaphat helyet az alapértelmzett programok között a következő iOS-ben, ezen felül pedig a Google mellett eltörpülő Yahoo! lehet az új keresőmotorja az Apple-nek. Egyébként egy pár hete már hírt adtunk, hogy mik lehetnek az iOS 8 újításai, de ekkor ilyenekre még talán senki sem gondolt volna.

A Shazam-ot bizonyára mindenki ismeri, ugyanis az emberek többsége ezt használja zenefelismerésre. A most felröppent pletykák szerint pedig alapértelmzettként megjelenhet az iOS 8-ban. Egészen pontosan úgy jellemzik, mint az Apple egy saját dalfelismerőn dolgozik, melynek alapját a Shazam adatbázisa biztosítaná. Működése pedig Sirin keresztül menne elvileg, majd miután megkérdeztük, hogy mi az adott szám címe, akkor egy rövidke hallgatózás után behozná azt az iTunes Storeban vagy akár az iTunes Radioban.

A másik hírünk pedig a Yahoo!-ra terjed ki, amelynek talán nem mindenki örül. Marissa Mayer a vállalat vezérigazgatója a napokban ismételten felajánlotta Jony Ive-éknak, hogy cseréljék le a Google keresőmotorját az övékre az iOS-ben, mert az nagyon jót tenne mindkét cégnek, hiszen a Notification Centerben szinte mindent a Yahoo! támogat az árfolyamoktól az időjárásig. Egyébként korábban tárgyalt már a két vállalat erről a témáról, de az Apple nem volt teljesen elragadtatva az ötlettől, így vélhetően most sem kerül erre sor.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. aggressor - 2014.04.17. 12:00

    csak a yahoo-t ne…. inkább azt hanyagolni kellenne..

  2. Bristol - 2014.04.17. 12:06

    Yahoo? Csak áprilisi tréfa ugye? Ha mint választható opció akkor oké. De csak yahoo az a mai környezetben halál!

  3. .. - 2014.04.17. 12:43

    Most is lehet yahoot beállítabi

  4. Bristol - 2014.04.17. 15:30

    Ezt mondom ;0) mint opcio, tök jó. Jobbá teszik? Még jobb. De alapértelmezetnek alternativa nélkül egy halál lenne!

  5. The Count - 2014.04.17. 17:49

    Na ez fasza! Az Apple mindíg hülyeségeken agyal.
    Ott a térkép ami egy fos, most a yahoo. Ez igen! Csak így tovább. Mindent elkövetnek a haszàlhatatlanságért.

  6. Csaba - 2014.04.17. 17:54

    Magyar Siri a 8-ban?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.