Az Apple is csatlakozott az okostelefonok lopásgátlásának a programjához

HusztiD 2014.04.17. 16:09 Apple, Egyéb, iPhone 12 hozzászólás 754

A felmérések alapján Amerikában borzasztó a helyzet, amely az okostelefonok lopására terjed ki, hiszen évről-évre egyre több és több készüléket lopnak el. Ennek hatására alakult meg a Smartphone Anti-Theft Voluntary Commitment, amihez már olyan vállalatok csatlakoztak mint a Nokia, Microsoft, Samsung, Google, HTC, T-Mobile, Verizon és most legutóbb pedig az Apple.

A kezdeményezés célja nem más, hogy a gyártók összefogottan megakadályozzák az esetleges jövőbeni lopásokat, hiszen egyre több terjed ki ezekre az okostelefonok térhódításának köszönhetően. Egyébként az Apple-nek már csak formalitás kérdése volt, hogy csatlakozik-e a programhoz, hiszen az iOS 7-ben már megvan minden olyan követelmény, ami szükségeltetik, ugyanis ha eltulajdonítják a telefonunkat, akkor azt lezárhatjuk és még az adatokat is letörölhetjük róla. A csoport tagjainak egyébként 2015 júliusáig kell előállni egy olyan fícsörrel, amelynek köszönhetően az ellopott telefont a tolvajok a kukába dobhatják a használhatatlanság miatt. Ezek alapján pedig a 2015 júliusa után megjelent készülékek mind támogatni fogják az Anti-Theft Voluntary Commitment-et, így várhatóan kevesebb lopás lesz ezt követően, hiszen lehetetlen volna eladni egy használhatatlan okostelefont.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. The Count - 2014.04.17. 17:38

    Egyszerűbb lenne komolyabb büntetést kiszabni, vagy esetleg olyan valami kikapcsolhatatlan hardverrel megtámogatott követőt futtatni, amit még a restore sem iktat ki. Úgy talán el lehetne kapni aki ellopta, vagy esetleg visszakövetni az elkövetőkig a telefon útját, hiszen valaki úgyis be fogja kapcsolni újra. Engem az nem vigasztal, ha ellopják és utána használhatatlan és kidobják. Ez egy f@szság ahogy van…

    • dani - 2014.04.18. 11:39

      Ez adatvédelmi jogszabályokba ütközik a világon szinte mindenhol.

  2. Tomi - 2014.04.17. 17:58

    Ihungary jó régi hireket posztoltok ki én eszt kb.már 2 hónapja olvastam!

  3. ??? - 2014.04.17. 18:02

    Látom érted a cikk lényegét. :)
    Kis segítség a logikai menet követéséhez:
    Az elgondolás lényege az, hogy ha egy telefon használhatatlan lesz ha azt ellopják akkor azt nem éri meg ellopni.
    Ezáltal nem lesz a telefonod ellopva és nem végzi a kukában használhatatlanul.

    • dani - 2014.04.18. 11:41

      Alaplap, akkumulátor, kijelző, gombok. A legtöbb ellopott telefon most is erre a sorsra jut.

  4. saaaXo - 2014.04.17. 19:11

    Tomi te nagyon jovagy!!!!

  5. Aaa - 2014.04.17. 22:17

    Tomi lehetek a barátod ?

  6. aapl - 2014.04.18. 00:22

    Tomi a kekszedet leadtam az MTA portáján, van rajta címke a nevedre, kérlek vedd majd át ha arra jársz.

  7. saaaXo - 2014.04.18. 17:07

    :DDD SIROK !!!:Dddd

  8. Tomi - 2014.04.18. 17:56

    Kössz a kexet megtaláltam!XDD

  9. saaaXo - 2014.04.19. 00:25

    Nagyon szuper vagy mar megint !!!! Csak vicces nem :(

  10. The Count - 2014.04.19. 04:59

    Na persze! Ha a telót nem éri meg ellopni akkor nem is fogjàk ?
    Jaj ezt a naivitást.
    Jelenleg a nemzeti dohányboltokat sem rabolják ki ugye ?
    Jelenleg majdnem az összes bolt úgy dolgozik h ha összejöny 40 rugó akkor azt teszik a páncélba. De ennek ellenére bemegy a paraszt, és megreszkíroz 5-8 évet, bár max 20 rugót visz el álltalában. Mindíg lesznek idióták és azt hiszik hogy majd ők tutti megcsinálják. Ha másért nem akkor alkatrésznek lopja. Megéri hiszen ingyé jut egy halom alkatrészhez. Na akkor ez nekem miért is jó ?
    Baromi nagy védelem, csak értelmetlen.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.