100 dollárral drágulhat az iPhone

HusztiD 2014.04.15. 18:05 Apple, iPhone 17 hozzászólás 2 085

Korábban már felmerült a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha az Apple ténylegesen bevezeti a nagyobb telefonokat a piacra. Vajon drágábbak lesznek, vagy ugyanannyiért vehetjük meg? Merülhet fel a kérdés, ugyanis az eddigi pletykák szerint nem csak hogy nagyobb lesz és két méretben érkezik, de bizonyos hírek szerint akár zafírt is kaphat, amely jócskán megdobhatja a készülék árát. Csupán találgatni lehet, de mit mondanak az elemzők, akiknek némi rálátása van a dolgokra?

Peter Misek, a Jefferies egyik elemzője szerint biztosan drágulni fog az iPhone 6. Hogy miért? Az egyik ok az, hogy idén már nem várható több nagyágyú, hiszen már a Samsungnak is megjelent a legújabb, Galaxy S5 modellje, így nem lesz erre az évre nagyobb konkurense az amerikaiaknak. Ennek hatására az Apple könnyen megteheti azt a lépést, hogy 100 dollárral emel a telefon árán, hiszen aki egy csúcsmobilt szeretne az úgyis megveszi azt. A másik áremelés pedig a nagyobb méret és a zafir miatt terjedhet ki, amit külön nem emelt ki az elemzéséből emberünk. Szerinte ha a kaliforniaiak megteszik ezt a lépést, akkor az nem feltétlenül a végfelhasználón fog csattanni, ugyanis az elképzelése alapján 50 dollárt a szolgáltató, a másik 50-et pedig a fogyasztó fizeti majd meg, hiszen így a tisztességes. A telefonszolgáltatóknak szükségük van arra, hogy megőrizzék az előfizetőiket, így ha ez megtörténik, akkor talán kénytelenek lesznek ezt bevállalni.

Ami pedig minket érdekel, az nem más, mint hogy mi lesz Magyarországon a helyzet? Ha ténylegesen is feljebb viszi az Apple 100 dollárral a telefon árát, akkor mi mit várhatunk? Ha visszaemlékszünk az elmúlt évek árazásaira, akkor nálunk egyenesen elmondható, hogy ha a szolgáltatóknál vásároltuk meg a telefont, akkor egyre drágábban és drágábban vehettük azokat meg már-már horribilis csomagokban, melyhez legalább kétéves hűséget kellett kötnünk.

Szerintetek mi lesz ennek a vége? Ti megfizetnétek a kb. 20 ezer forintos felárat, ha valóban egy minden szempontból jobb iPhone 6-ot kapnátok érte?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

17 hozzászólás

  1. Tomi - 2014.04.15. 18:19

    De az 5s ben is van zafir a home gomban, vagy rosszul tudom?

  2. Attila - 2014.04.15. 18:50

    A szolgáltatók árazása eléggé röhejes.. Mióta letelt a hűségem a T-nél, már 3x hívtak, hogy vegyek új telefont.. Arra a kérdésre, hogy meglévő előfizetőként miért kerülne többe az 5s, mint az újaknak, nem tudttak mit mondani. Van olyan pl, hogy kissebb kategóriàknál a dominóval vàsárolt teló olcsobb, mintha előfizetnél egy általad választott csomagra. Ha legközelebb veszek, akkor tuti, hogy nem szolgáltatónál fogok kikötni.

  3. strucc007 - 2014.04.15. 19:06

    Nekem független i5-öm van. Egyszer már megjártam a 2 éves hűséget, úgyhogy kösz nem, inkább maradok független. A +/- 20e-en nem múlik, inkább azon, h megéri-e majd lecserélnem az i5-ömet.

  4. q - 2014.04.15. 19:24

    kibaszott nevetséges az a hirdetőtábla a jobbszélen :D elvesznek rajta az ikonok

  5. q - 2014.04.15. 19:36

    a második bekezdés pedig úgy ahogy van egy rakás faszság. azért lesz drágább, mert akkora árat határoznak meg amekkorát nem szégyellnek. ekkora mennyiségnél ne mondja nekem senki hogy 5 tetves dollárnál többe kerül egy nagyobb szarság gyártása, zafír ide vagy oda. az 50-50 dolláros baromság meg enyhén szólva röhej, mikor nem a felhasználó baszott rá az áremelésekre? mi vagyunk ráutalva a szolgáltatókra, nem pedig fordítva. olyan nincs hogy hirtelen mindenki eldobja a telefonját. épp ezért tehetnek meg bármit, max elvesztenek párszáz ügyfelet. na és?

  6. Pintyo - 2014.04.15. 20:41

    Kedves “q”!
    Nagyon szépen fogalmazol!
    Nincs lelkiismeret furdalásod?

    Kedves szerkesztők!
    Az e fajta trágár hozzászólásokat hogy engedhetitek? Szégyen!

    • aggressor - 2014.04.15. 23:27

      szerintem meg igaza van….. múanyagtól vártátok a csodát, hogy majd milyen olcsó lesz abbó a telefon, mert szerintetek az a pár centes alumínium dobja meg az árát. azért adja annyiért mert úgy is megveszik.

  7. Motyon - 2014.04.15. 20:51

    Már igyis rohadt drága. Am akinek egy kis esze van tudja hogy nem lesz benne zafír.

  8. franco - 2014.04.15. 20:54

    Az iPhone 6- osok egy kicsit hasonlítanak a HTC One M7- re :) Persze nincs gond, mert gyönyörű az a telefon!

  9. Csaba - 2014.04.16. 00:32

    Ha drágább lesz a telefon, én már szerintem nem fogok beruházni rá. Szerintem most is horrorisztikus ára van az 5s-nek, és többet nem tud nyújtani számomra mint a 4s. Szerintem ebből Sony z1 lesz, android ide android oda. Nálam a 100-120 ezer forint a maximum értékhatár amit képes vagyok kiadni egy telefonra. A mostani 4s-sel is csak annyi gondom van, hogy gyorsan lemerül a telefon és, hogy néha megzavarodik rajta az operációs rendszer ami kicsit idegesítő egy prémiumkategoriás készüléktől…

  10. Applefan - 2014.04.16. 04:44

    4S neked hol prémium kategóriás telefon te kis ostoba ? ;))

  11. Bandita - 2014.04.16. 04:57

    Remélem nem lesz ilyen hatalmas. :/

  12. Sanyi - 2014.04.16. 08:05

    A t-mobilenál szégyen hogy 2 évre ugyan annyi a telefon mint ha sima dominoba venné az ember de ez nem az Apple hibája de attól még nagyon jo a telo de nem ér annyit

  13. Tóth Kornél - 2014.04.16. 08:40

    Drága,drága,drága..
    Azért mindenki gondolkozzon el,hogy magyarországon vagyunk..itt mindent ráraknak..nem az apple-t kellene szidni,mert az usa-ban,500-600dollár körül mozog az 5s ára. Ott egy átlag keresetű embernek is van 5s-e,Macbook pro-ja..nézzétek már meg hogy milyen gyenge a forint! Nem fogják amerikai áron eladni az apple termékeit,mert hülyék lennének. Többen vennék,kétségtelen,de az hol érné meg az apple-nek?

  14. saaaXo - 2014.04.16. 09:13

    En meg igen.

  15. Bandita - 2014.04.16. 11:48

    Nem a boltba kell megvenni meg vannak az olcsó források!

  16. Csaba - 2014.04.16. 19:27

    Applefan: a 4s attól függetlenül, hogy évekkel ezelőtt jelent meg, prémiumkategóriásnak számít még most is… Akkor biztosan verted rá a nyálad amikor megjelent… Vissza kellene hozni az ios6-ot, vagy legalábbis választhatóvá kellene tenni, hogy ki melyiket szeretné használni… Ios7-ig nem volt vele gond.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.