Az iPhone a nyerő a fiatalok körében

HusztiD 2014.04.11. 17:08 Apple, iPad, iPhone 15 hozzászólás 1 237

Legalábbis ez állapítható meg a Piper Jaffray legújabb felméréséből, hiszen az amerikai fiatalok majdnem kétharmada rendelkezik almás telefonnal. Az elemzésben több, mint 7500 diákot kérdeztek meg, kiknek átlagéletkoruk 16.4 év volt. A legújabb adatok alapján jelenleg a fiatalok 61%-a rendelkezik iPhone-nal, tavaly ősszel ez az arány 55, míg egy évvel korábban, 2012-ben csak 40%-uk birtokolta a készüléket.

Ha a tabletekre nézzük meg a megoszlásokat, akkor ott is nagy meglepetés érhet minket, viszont ott már nem figyelhető meg ekkora eltérés. 2013 tavaszán a fiatalok 68%-a rendelkezett iPad-del, míg őszre ugyanez volt a helyzet, viszont most, 2014 tavaszára az arányuk lecsökkent 66%-ra. Ezen felül hasonló megoszlások figyelhetően meg a nem Apple tablettel rendelkező fiataloknál, akik iPad-et terveznek venni, hiszen 2013 tavaszán 68% gondolta úgy, hogy beszerezni azt, míg egy évvel később csak 65%-uk. A felmérés kiterjedt az iWatch-ra is, ahol a megkérdezettek 17%-a válaszolta azt, hogy ő megvásárolná az okosórát, ha az 350 dollárba kerülne.

A kimutatásból megállapították, hogy Amerikában a fiatalok körében továbbra is az iPhone a legkedvelendőbb, pluszba kiderült, hogy 67%-os növekedés történt meg az Apple telefonja körül. A 17%-os iWatch iránti érdeklődés pedig azt mutatja meg a beszámoló alapján, hogy az almás termékek még mindig menők az adott korosztályban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

15 hozzászólás

  1. Timo - 2014.04.11. 23:35

    Amit sajnalok, hogy ha van valakinek egy iphoneja akkor azt hiszi, hogy o a jo isten. Pedig nem. De attol jo telefon.

  2. Lawin - 2014.04.12. 06:27

    Akkor neked samsungod van igaz? :)

  3. strucc007 - 2014.04.12. 07:20

    @Timo: ez csak vmi kelet-európai dolog lehet ;)

  4. ViTamás - 2014.04.12. 08:35

    Biztos azért, mert android után használni isteni érzés.;-)

  5. iP5s - 2014.04.12. 10:10

    ViTamás: ez teljes mértékben így van. És számomra nem azért mert ahh Ájfon… Az 5s-em előtt Lg G2-m volt… Hát ha tudtam vele fotózni egyáltalán tökre örültem, mert általában amikor megnyitottam volna a fényképezőt a következőt írta ki: “Az eszköz nem tudott csatlakozni a kamerához.” Mondhatjátok erre azt hogy kontakthiba, de nem. Minden rázás, mozgatás nélkül újraindítottam a telefont és voila, egy napig (se) működött a kamera funkció, majd újból restart… Bezzeg semmilyen Almás cuccom nem nem csinált ilyet soha…

  6. Ibrick - 2014.04.12. 10:16

    Szerintem az iOS design terén alul marad az androidnál (köszi Ive) viszont mégsem váltanék az ökoszisztéma miatt. Ha fiatal lennék és anyagi helyzetem megengedhetné biztos valamelyik androidos csúcsmodellt venném meg, de nem vagyok :)) ja iPhone a telefonom Aláírás: az isteni iBrick uff

  7. Tóth Kornél - 2014.04.12. 19:33

    Igen,ez a jelenség a környekünkre jellemző,hogy istennek képzelik magukat. Ez azért lehet,mert a magyar átlagkeresetből,valljuk be,nem lehet venni egy Iphone-t(bezzeg az amerikaiból). Ezen okból kimenőleg,ezek az emberek azt mutatják a külvilág felé,hogy ezt ők megtehetik,felvágva ezzel a többi embernek. Pedig hány magyar ember vásárolt Iphone-t szerződéssel..

  8. Abc - 2014.04.12. 20:54

    Alapjába véve mindenkinek el kéne dönteni hogy mit csinál leg inkább a telefonon ( játék , zene , fényképez , esetleg , crash test , ) és ezek szempontok szerint venni a telefont ( saját vrlemény …)

  9. Timo - 2014.04.13. 01:50

    Hasznalok 4s, retinas ipad minit es samsung note 2. Mindenbe megvan amit szeretek es megvan mindenbe amit utalok. En csak annyit irok, hogy attol, hogy valakinek iphoneja van meg nem lesz okosabb vagy csinosabb stb…

  10. iDani - 2014.04.13. 09:50

    Az iPhone e gy státusz szimbólum.

  11. TigerCat - 2014.04.13. 09:57

    Érdekes cikk. Mindenkinek más és más a fontos…

  12. Szabi - 2014.04.13. 11:02

    Ha stabil rendszer kell, akkor ios, ha idegesség akkor android.. Nekem iphoneen és ipadem van ezek nem fagynak az aksi jól bírja, a cégesem android, az fagy és ha csak hívnak rajta akkor tölthetem naponta 2 szer. Az ios cuccok meg vígan kibírják egész nap

  13. Abc - 2014.04.13. 11:10

    Én nem szólom le aki androidot vesz vagy bleckverry-t esetleg wp-t :) nekem a 4s ki használ teljesen kicsi és jó zene + fotókra használom csak ezt is azért vettem mert nem tepsi :D valahogy nem jönnek be …

  14. Timo - 2014.04.13. 12:15

    Fagyasokrol. Ipadem kb 4x fagyott totalisan le. Gps kozben meg kb 2x kilepett. Safaribol folyton kilepett. Facebookot nem is emlitenem :-). Note 2 meg nem sikerult kifagyasztani. Ami nalam nagy szo. Viszint az is erdekes, hogy a retinas ipad mini az brutalis lett. Itt is van, hogy kilep a safari de eszmeletlen gyors lett. Hajra csak igy tovabb :-)

  15. Bazsi - 2016.12.29. 14:35

    Androidos csúcskészülékek után váltottam iPhone-ra. Nekem nem státuszszimbólum, hanem egy jó telefon, ami megbízhatóan, gond nélkül működik és nem merül le fél nap alatt. Samsung csúcskészülékekkel csak a baj volt. Óriási a különbség. Android után élmény használni.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.