Elhagyja az Apple-t Greg Christie

HusztiD 2014.04.10. 16:58 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 364

Ha nem lenne ismerős a Greg Christie név, akkor mindenféleképpen érdemes elolvasni az előző cikkeinket, ugyanis az Apple fejlesztője elsőnek beszélt a legelső iPhone születéséről, majd egy pár héttel később kiderült, hogy éveken át fejlesztették az iPhone-t az átlagemberek számára. Sajnos most viszonylag rossz hírt kell közölnünk, ugyanis hamarosan otthagyja jelenlegi munkahelyét a vezető szoftvermérnök.

Elég különféle dolgokat lehet olvasni most az esetről, de elvileg arról van szó, hogy Greg és Jony Ive között sokszor ellentét merült fel, ugyanis nem tudtak megegyezni egy-egy dologban. Christie az iOS és az OS X fejlesztéseinek a lépéseiről számolt be Craig Federighinek, ahol többször is jelen volt Ive, akinek nem mindig tetszettek az új elképzelések, így nézeteltérés alakult ki a két munkatárs között. Többek között azért is érdekes ez, ugyanis a dizájnért felelős fejlesztők elsődlegesen Ive csapatába tartoznak, nem pedig Federighiébe, így nem egy példa volt arra, hogy Ivenak nem tetszettek az iOS 7 újításai, amivel Greg csoportja előállt.

Christie 1996-tól erősítette az Apple csapatát és az utóbbi éveiben leginkább az iOS terén hagyott nyomokat maga után. Többek között neki köszönhetjük meg az egyik legnépszerűbb iOS funkciót, a slide-to-unlock-ot a több száz funkció közül. Ha hihetünk a híreknek, akkor Greg már hetek óta tervezi a távozást, így valamikor idén, feltehetően az év vége előtt már eltávozik az Apple csapatából. Hogy pontosan a Jony Ive összetűzései, vagy esetlegesen más gondok miatt távozott az kérdéses, de feltehetően ez is közrejátszott a döntésének a meghozatalában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. aapl - 2014.04.10. 17:38

    Nem bírja a gyomra az iOS 7-et, nem is csodálom, hogy elmegy. Fogni valakinek a munkáját és igy rász@rni egy szép nagyot… Mert az újragondolás és a jelenlegi kinézet között elég nagy különbség van. Meg lehetett volna reformálni az iOSt szépen, stílusosan is ahelyett, hogy baba szobát csinálnak belőle.

  2. Boseman - 2014.04.10. 17:58

    Hello
    Nem ide tartozik ,de szeretnék kis segítséget kérni.iphone 5s ios7.1 kártyafüggetlen, telenoros sim kártyával ,LTE t szeretném beállítani ,de nincs ilyen opció ,csak 3g van . tud valaki valamit ,hogy miért lehet ez?

  3. Lucifer - 2014.04.10. 19:26

    1 dolog van ami eszebe jutott!! Lehet hogy amerikai a telefonod és ha az akkor nem fog müködni az LTE-d csak ha T-moblilos kártyával használod! Nekem is 5s van én amerikába vettem az apple-ba de nekem T-mobolos kártyám van és azzal tökéletesen müködik! Igaz más kártyával nem probáltam de szerintem ez lehet a probléma mert ha rá mész az apple oldalára ott meg tudod nézni hogy az amerikai 5s LTE-je csak a T-mobile szolgáltatot irja! De én meg is kérdeztem az apple-ba és mondták is nekem hogy ha t-mobilos vagyok akkor müködik de ha nem akkor csak 3G-n fog csak menni

  4. Templomos - 2014.04.10. 19:46

    Nem akarok kötekedőnel tünni, de a cikk írója elolvasta az általa beillesztett e-mail részleteket? Abban ugyan is az én olvasatomban az áll, hogy nyugdíjba vonul. Sem összetűzésről sem egyéb gondról nem esik szó.

  5. Ibrick - 2014.04.10. 22:21

    Követeljük vissza Forsalt, normális design-t az iOS-nek, értelmes naptárt, normális üzenet ablakot mint régen. Le a neon színekkel!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.