Érdekes dolgokról beszéltek az Office for iPad fejlesztői

HusztiD 2014.04.09. 09:02 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 546

Még nincs két hete, hogy megjelent az Office iPad-re szánt verziója, de már egy rakás hírt adtunk róla, mint például azt, hogy az első héten már 12 millió letöltést ért el a programcsalád. A mostani cikkünk a fejlesztőkről szól, ugyanis a Reddit-en keresztül rendeztek egy AMA-t (Ask Me Anything), vagyis kérdezz bármit egyenesen a fejlesztőktől, amelyre őszinte válaszokat kaptunk. Mivel a kérdések listája folyamatosan bővül, így összeszedtünk pár érdekes kérdést és választ, melyből érdekes dolgok derültek ki.

Az egyik legérdekesebb kérdés talán az volt, hogy miért csak most, az új vezérigazgató, Satya Nadellának köszönhetően jelent meg az Office. A válasz egyszerű volt, hiszen már maga Steve Ballmer utat adott az Office for iPad-nek, azonban csak Satya adta meg a végleges megjelenési dátumot.

Volt egy olyan válasz is, ahol az egyik fejlesztő Steve Jobs-ot idézte. Elmondása szerint azért tartott ilyen sokáig a programcsalád megérkezése az Apple tabletjére, mert szerettek volna egy minél jobb, egyszerűen kezelhető interfészt megalkotni, hogy könnyen lehessen azt használni. Ekkor jött az ikonikus bölcs ember idézete, mely szerint számítanak a részletek, de megéri várni a végtermék miatt.

Mivel az App Store-on eléggé szigorú kritériumoknak kell megfelelniük a programoknak, hogy elfogadják őket, így irányult erre a témára is egy kérdés, mely szerint hanyadjára fogadták el a kaliforniaiak a programokat. A válasz egyszerű volt, hiszen az első próbálkozásra engedélyezték azokat, amelyre nagyon büszkék a fejlesztők.

A másik legnépszerűbb kérdés pedig az Office 365-re irányult, melyben azt kérdezték, hogy miért használják a felhasználók az Office-t, ha az iWork családot ingyenesen le lehet tölteni? A válasz az volt, hogy a plusz tulajdonságoknak megvan az ára, mely éves szinten 100 dollár az átlagemberek számára. Ebben az árban pedig olyan extrák vannak benne, minthogy 5 PC-re vagy Mac-re, illetve újabb 5 tabletre tehetjük fel az Office-t, ami mellé kapunk egy OneDrive felhőt 20 GB szabad hellyel.

Az egyik talán legviccesebb kérdés arra terjedt ki, hogy az Office for iPad-et fejlesztő csapat mennyire érzi árulónak magát. Az egyik fejlesztő úgy reagált erre a témára, hogy amikor a Microsoft-hoz került, akkor egyből a Word fejlesztése volt a priorítása az Apple Macintosh gépein, így ő a kezdetektől Mac fejlesztőnek minősül a vállalatnál. Ha ezt valaki árulásnak meri nevezni, akkor az a Microsoft hibája – jegyezte meg.

Ezek voltak az eddigi legérdekesebb kérdések és válaszok. Ha kíváncsiak vagytok a többire, akkor érdemes ellátogatni a Reddit oldalára. Zárójelesen megjegyzendő, hogy a fenti képen látható iPad hegy a Microsoft Office for iPad csapatának a munkaszekrénye, ahol az iOS eszközökön felül több OS X gép is megtalálható.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Andris - 2014.04.09. 10:04

    Nem ertem miert van ekkora sikere ha a pages a numbers es a keynote sokkal jobb mint az office

  2. Ibrick - 2014.04.09. 10:21

    András kérlek fejtsd ki bővebben miért jobb mint az office.
    Mivel tud többet, miért azt válasszam nem egy professzionális termeket.
    Várom a válaszod.

  3. Fet - 2014.04.09. 10:22

    Mert aki csak office-t használt egész életében, mint pl. en, annak ez az egyszerűbb.

  4. strucc007 - 2014.04.09. 10:44

    Én mindkettőt használom, Mac-en, és iEszközön is, és idegromhamot kaptam akkor, amikor egy bonyolultan formázott xls-t a Keynote képtelen volt jól megnyitni telefonon/tableten/Mac-en. Ez van, a 3rd party programok még mindig az xls standardot részesítik előnyben, és amíg ez így van, addig a Keynote nekem csak egy hobbiprogram lesz :) és hasonló a helyzet a Pages-el is.

  5. strucc007 - 2014.04.09. 10:45

    Sorra, Keynote helyett Numbers-t akartam írni :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.