Egy újságot perelt be a Samsung a negatív kritikák miatt

HusztiD 2014.04.08. 10:41 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 487

Nagy most a felhajtás a Dél-koreai cég új telefonja, a Galaxy S5 körül, ugyanis nem is olyan rég beszámoltunk, hogy nem teljesen váltotta be az ujjlenyomat-olvasója a hozzá fűzött reményeket. Alig pár nap telt el, de már újra a Samsungot emlegeti a média, hiszen a telefon nem teljesen sikerült olyan jól, ahogyan azt hitték a koreai fejlesztők.

Egészen pontosan arról van most szó, hogy a Samsung beperelte a koreai Electronic Times újságot, ugyanis szerintük túl negatív értékelést kapott az új telefonjuk. A legnagyobb kritikát a Galaxy S5 kamerája kapta, amely a Dél-koreai gyártó szerint nem tükrözi a leírtak valóságát. Elvileg megkérték az újságot azzal az indokkal, hogy javítsák ki a cikket, de az Electronic Times annyit közölt a cég felé, hogy az általuk leírt dolgok tükrözik a valóságot, így nem javítják ki a véleményüket. Ennek hatására a Samsung 300 millió koreai vonra perelte az újságot, amely átszámítva 284 ezer dollárra tehető.

Hogy mi lesz a történet kimenetele, az egyelőre kérdéses. Nem árt megjegyezni, hogy anno az iPhone 4, illetve iPhone 5 megjelenése körül is felkapta a sajtó a fejét, ugyanis mindkét telefonnak voltak kezdetleges hibái, melyek elenyésző modelleknél jelentkeztek, ezzel pedig olyan kellemetlenséget okoztak az Applenek, mint most a Samsungnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Boxoló - 2014.04.08. 12:11

    A Staff.tv oldalàn meg kívàlò minôsítèst kapott…
    “The most feature-packed smartphone on the planet, tested.”

    http://www.stuff.tv/galaxy-s5/samsung-galaxy-s5/review
    Az ùjjlenyomat olavsò megoldàsa nagy sz@r az biztos többit meg hamarosan megtudjuk.

  2. q - 2014.04.08. 12:34

    nem teljesen váltotta be, nem teljesen sikerült olyan jól, nem tükrözi a leírtak valóságát… túl finoman fogalmaztok erről a hatalmasnagy rakás szarról. a fél világ az s5ön röhög, a samsung meg bevágta a durcit, mert valaki csúnyát mondott rá. mi a helyes reakció? köpjük be az “óvónéninek”. gratulálok.

  3. Senki - 2014.04.08. 15:41

    Vigyázzatok, nehogy bepereljenek titeket :D

  4. Tomi - 2014.04.08. 17:05

    Hát ha egy valami is jó az 5s en akkor az a kamera az ujjlenyomat olvaso nem sikerult valami jol es a vernyomas mero se de a kamera az igen konkret fenkepezogep!

  5. Joci - 2014.04.09. 10:47

    Semmi ujjat nem hozott ez a szarszung sem.. Valami sokkal jobb formába kellett volna csomagolni ezt a rakat szart…. Vagy valami brutál hardweres cuccot amitől lepetézik a népség… Régen S3-at használtam .. Vartam a 4-et majd az 5-öt de örülök tiszta szívből hogy az S3után iphonera váltottam…. Soha többet szarszungot

  6. Patrik - 2014.04.14. 20:53

    Nekem bejön bár sokat nem tudok róla

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.