Éveken át fejlesztették az iPhone-t az átlagemberek számára

HusztiD 2014.04.07. 15:59 Apple, iOS, iPhone 8 hozzászólás 1 300

Greg Christie neve már ismerős lehet számotokra, ugyanis még a március 31-ei Apple – Samsung bírósági per előtt adtunk róla hírt, hiszen napvilágra hozott pár érdekes információt az első iPhone születésével kapcsolatosan. A vezető szoftvermérnök legújabb megnyilvánulásából ismételten érdekes dolgok derültek ki, melyet a riválissal folytatott per kapcsán hozott napvilágra.

Christie elmondása alapján az iPhone készítésekor az volt a céljuk, hogy azt normál emberek számára készítsék. Egészen pontosan úgy jellemezte, hogy úgy alkották meg a telefont és annak a rendszerét, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki tudja már első ránézésre, hogy az hogyan kell azt használni. Erre hozta fel példának a slide-to-unlock képernyő zárfeloldást, amivel többek között a Dél-koreai céget megvádolták másolás gyanújával. Volt olyan elképzelése is a szoftveres csoportnak, mely szerint a telefon mindig ébren van, de ez hamar feledésbe merült, így berakták a csúsztatás-a-feloldáshoz funkciót, hogy még véletlenül se történjen véletlenszerű félrenyomás, míg a zsebünkben van a telefon.

A két rivális közötti nézeteltérés akkor jelentkezett, mikor az almások beléptek az okostelefonok piacára, majd azzal felforgatták az állóvizet. Christie tanúvallomásában elmondta, hogy az iPhone megtervezése egy 3 éves folyamat volt, melyel az Apple egy addig ismeretlen és új területre tört be, amivel nagy kockázatot vállaltak. Az iPhone OS csapata több száz dizájnelemen mentek át, mire megalkották az eredeti iOS-t, hiszen megpróbálták a lehető legegyszerűbbre megalkotni azt, amely végeredményben összejött.

A március 31-ei pereskedés alkalmával a bírónő szabályozta a beadható szabadalomsértések számát öt darabra, melyből az Apple megpróbálta kiválogatni a legnagyobb jelentősséggel bíróakat. Ezek mellett a kaliforniaiak próbálják bizonyítani a saját igazukat, melynek köszönhetően 2 milliárd dollár kártérítést szeretnének kapni a Samsung-tól.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Fehérsólyom - 2014.04.07. 22:09

    Slide-to-unlock. Nevetséges hogy ez is egy szabadalom!
    Ne irigykedjenek már, ha másnak is eszébe jut ilyesmi.
    Inkább annak kéne örülni, ha szabványosabb megoldásokat sikerül találni. Feltéve persze, hogy ezek a megoldások jól vannak elgondolva.

  2. Attila D - 2014.04.07. 22:30

    De okos vagy!!! Nem érted??? Ha nincs Iphone, akkor most te se játszanál a Samsung vackoddal.

  3. Yeti - 2014.04.07. 22:43

    Ott a pont

  4. Pepe - 2014.04.08. 08:04

    Jó hogy nem az Apple találta fel a kereket, mert akkor most k. nagy szarban lennénk, kiperelnék mindenki alól az autót. Szerintem nevetséges az egész próbálkozás, de ezt csak a józan paraszti eszem mondja. Lehet hogy az amerikai bíróság “hazafele” húz és örömmel odacsapnak a sárgáknak. Telefon feloldás mint szabadalom? Szerintem beteg. Újra csak az autókon lévő indexet és lámpákat tudom felhozni, mi lenne ha azok miatt perelnék egymást az autógyártók? Vicces hogy a keresés miatt perlik a Samsungot vagyis az Androidot, vagyis a Googlét. Az Apple “nem tud” keresni, nincs webes keresője, de lényegében beperli a Googlét (akinek viszont van), amiatt hogy lehet vele keresni a telefonon is, úgy egyébként meg lelkiismeretfurdalás nélkül használja tovább a készüléken az egyébként ingyenes szolgáltatást. De kártérítést követel. Mindig ez volt a bajom az almás cuccokkal. Hiába jók a termékek, ha a cégtől hányok.

  5. Pepe - 2014.04.08. 08:15

    Ja, még valami. Nem hiszem hogy meg fogom tudni sajnálni ezt a (feltehetőleg dollármilliomos) Christ. A nagy önsajnáltatás közben, hogy mennyit dolgoztak, elfelejti megemlíteni hogy a 3 szem rizsért 40 dolláros előállítási áron készült telefont 1000 dollárért adták el a fanatikus híveknek, szóval megjött a siker ami kárpótolta őket az álmatlan éjszakákért… Utána meg divat lett, meg trendi meg státusz szimbólum, stb.

  6. Ibrick - 2014.04.08. 09:22

    Kedves Attila idézet: De okos vagy!!! Nem érted??? Ha nincs Iphone, akkor most te se játszanál a Samsung vackoddal.

    Ez fordítva is igaz, ha nincs Samu akkor nincs iPhone sem. Egyenlőre az a helyzet, hogy a Samu gyártja a vas nagyrészt az iphone-hoz.

    Amit ezek az amcsi majmok művelnek meg tényleg szánalmas.
    Mondom ez úgy, hogy szeretem a termékeit.

  7. HunXPlayboy - 2014.04.09. 09:30

    Sok igazság van amit írtok de ez már csak így van. Minden legyártott tépőzáras valami után jogdíjat fizetnek George de Mestralnak, illetve családjának. Minden kijárat tábla, a zöld EXIT, egy gyárban készül es azután is. A világ egyik leggazdagabb ember is ebből él feltalálta az aszfalra helyezhető fényvisszaverőt, és minden letett darab után 3-5 pennyt kap… Egy méter autópályán 4savban legalább 40 ilyen darab van.
    A szabadalmak igen is nagy dolgok!!!

    Ne szítkozódj addig míg nem vagy tájékozott!

  8. Fehérsólyom - 2014.04.09. 20:38

    Ja, most jut eszembe! Az én régi Sanyo rádiómon is “Slide-to-unlock” volt. Csak az volt ráírva: “ON – OFF”.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.