30 másodperces okostelefon-töltés Izraelből

Skarp 2014.04.07. 15:14 Apple, Kiegészítők 11 hozzászólás 1 576

A 9to5mac posztolta a fenti videót és nem is hinnénk a szemünknek, ha nem a Wall Street Journaltól vették volna át a sztorit. A StoreDot nevű startup a Tel Aviv Egyetem nanotechnológiai laborjával karöltve fejlesztette ki a videóban látható technológiát. Bár az ultragyors töltés nem újdonság, eddig azonban különleges és nem túlságosan mobilis akkumulátorokkal működött csak. Ez a rendszer azonban standard okostelefon-energiaforrásokat képes így tölteni – bár Galaxy S4-gyel demonstrálnak, a cég elmondása szerint tervben van más típusokhoz készített verziók kifejlesztése, közöttük elsősorban az iPhone-ossal.

A StoreDot állítása szerint a boltokba kerülő verzió alig kétszer annyiba fog majd kerülni, mint a mai átlagtöltők, de láthatóan van még vele feladat, mielőtt piacképes lesz a technológia, ugyanis a gyártás elkezdését 2016-ra tervezik. Ha már megy ilyen kicsiben, miért ne mehetne tabletek és MacBookok esetében is? Ha a telefon fél perc, egy MacBooknakmax öt perc kell – kb. míg lefő egy kávé. Mi pedig egy csapásra megszabadulhatnánk a tápoktól-kábelektől, meg a többi nyűgtől. A gond csak az, hogy ez a megoldás jó eséllyel jelentősen lerövidítheti az akksik élettartamát, bár sokan inkább gyakrabban cserélnék azokat a nagyobb szabadságért cserébe.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Qpack - 2014.04.07. 15:58

    Nekem nem mutatja a videot. Valaki tudna linkelni?

  2. Szimuly Kata - 2014.04.07. 16:01

    Nekünk se,pedig több gépen próbáltam.

  3. lackoo - 2014.04.07. 16:20
  4. Zalán - 2014.04.07. 17:31

    Jelentősen lerövidíti az aksi élettartamááát? Hát ez elég nagy szívás! Hol marad a környezetvédelem 2014-ben? Így nekem biztos nem kell majd!

  5. Qpack - 2014.04.07. 18:57

    Koszi a linket!

  6. The Count - 2014.04.07. 19:37

    Nekem se kéne, ha csak 100 x lehet feltölteni a kb 500 helyett…

  7. Kala1 - 2014.04.07. 19:57

    Ez egy S3

  8. luigi106 - 2014.04.08. 00:21

    Számoljunk egy kicsit. Ha van egy 2600 mAh-ás aksink, akkor a veszteségek miatt, /melegedés/ abba bele kell tölteni úgy 3000 mA-t.
    Tehát ha 3 amperral töltjük akkor az egy óra.
    30 A = 6 perc
    180 A = 1 perc
    360 A = 30 másodperc.
    Na mármost megnézném az iPhone aksiját ha 360 Amperral töltenénk.
    A modellezésben elég sok lithium polimer aksit használnak de ott sem lehet ilyen nagy árammal tölteni azokat. Ez az adat pedig 120 C-s töltést jelent.
    Ezt én nem kicsit kétkedve fogadom el. Szóval szerintem 2016 nál szerintem kicsit többet kell várni. Egyébként is nem a töltőt problémás megcsinálni, hanem ehhez , egy szuper aksira lesz szükség .

  9. Dkg11hu - 2014.04.08. 04:08

    Teljesen egyetertek.

    Tölteni könnyű, tarolni nehéz.

    A vege úgyis egy teljesen mas logikaju energiatarolas/fejlesztés lesz.

  10. The Count - 2014.04.09. 05:54

    Luigi106: esetleg ha rövid impulzus üzemmódban töltik ? Elképzelhető… Az a helyzet h a nagyteljesítményű lézerek sem bírnák az áramot ezért azok is impulzus üzemmódban működnek. Nekem van 30C töltőm, és kb 60 fokra melegszik az akksi, de az is impulzusban megy. A csatik és a vezetékek így nem forrósodnak…
    Csak ötlet…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.