Bemutatkozott Cortana, a Microsoft Siri-je

HusztiD 2014.04.03. 18:56 Apple, Egyéb 12 hozzászólás 901

A redmondi cég nem is olyan régen mutatta be a Windows Phone 8.1-es, legújabb rendszerét, melyben olyan újítások lesznek, mint Cortana, a hangvezérlésű személyi asszisztens. Várható volt már a Microsoft lépése ezen a téren, ugyanis a főbb riválisai, az Apple és a Google már korábban beszálltak a hangvezérlés piacára.

A Cortana névre keresztelt asszisztens az Apple Siri-jéhez hasonló lesz, azonban a vállalat szeretne egy kicsit továbbmenni vele, ugyanis a riválisaival szemben, ők elérhetővé teszik az API-t, hogy a harmadik fél által fejlesztett programokba be tudják azt integrálni, így elviekben az még hatékonyabbá válhat ezáltal. Mivel a Microsoft-ról beszélünk, így az új hangvezérlő funkció a Bing keresőmotort fogja alkalmazni, amely a hírek szerint az elkövetkezendő 1-2 éven belül megjelenik a vállalat új konzoljára, illetve a Windows rendszerek részét fogja képezni. Hogy ne csak erről essen szó, érdemes megjegyezni, hogy az új 8.1-gyel bemutatták az új Action Centert is, amit leginkább az iOS-ból ismerős Notification és Control Center keresztezéséhez lehet hasonlítani.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. Gyuszi - 2014.04.03. 18:59

    Szokásos koppintás a többi cégek részéről….4ever Apple!!!
    Innovációban az 1.!!!

  2. 007 - 2014.04.03. 19:00

    csórók

  3. Gerpet - 2014.04.03. 20:16

    Cortana???? milyen béna név:)

  4. Kala1 - 2014.04.03. 20:57

    A Control Center az mi??? Egy Android copy csak épp alulról jön

  5. Rapi - 2014.04.03. 21:03

    Hát én megtartottam volna a tripla homegomb funkciot (ahonnan a kereses kikerult) es ott egy teljes kijelzot kaphattak volna ezek a beallitasok. :/

  6. RuckoTK - 2014.04.03. 23:38

    Akár a régi ügyfélszolgálatos lány, Swetlana.. :)

  7. strucc007 - 2014.04.04. 09:52

    Kár h a Siri-ből nincs urban verzió. Pedig mennyivel jobban hangzana, ha a szokásos udvarias kérdés helyett az kérdezné, h whattafak you want bytch/madafaka (esetleg thug/shawty)? Azonnal használnám :) angolul persze :)

  8. Gabor - 2014.04.04. 11:30

    Nem tudom miert kopkodtok rajuk ennyire. Nekem meg volt egy regi windowsom mobilom es tokeletesen tudtam navigalni a hangonmal, egy hosszu home gomb es perceken belul el volt kuldve az sms. Ha jol emlekszem meg nem is volt akkor siri.

  9. iAron - 2014.04.05. 08:46

    Én sem. Az ilyenek mint hangvezérlés, értesítési központ meg beállítások központ ezeknek minden rendszerben meg kell lenni. És azt se mondja senki hogy az Apple nem kopizott mert a felülről lehúzható notificationst is az androidbol szedték! :D

  10. iAron - 2014.04.05. 08:51

    Ja és az action centert nem az appleről hanem az androidbol másolták, amiben szintén egyben vannak a kis beállítás ikonok meg az értesítések. Ha kijön vmi hasonló akkor nem kell rögtön nekiugrani hogy már megint másoljak az applet! És az ioses autocorrect is rohadt idegesítő kb az egészből 5 szót nem kellett ujrairnom!!!

  11. Gergő - 2014.08.18. 23:36

    Elmondanám, hogy jobban megért, mint a drága Siri… van tapasztalatom mindkettővel, mert dumáltam nekik ezerrel addig, amíg le nem merültek. Ezek nem koppintások, hanem bizonyos ötletek vagy jobb, vagy esetleg rosszabb megvalósításai (rosszabbnak mondanám a lehúzható notoficationst és egyebet, ami eléggé szűk, de van.)
    Ja, nem mellesleg sokan itt csak azért baszogatják a WP-t, mert nem Iphone, ami gazdag gyökerek játéka, nem mellesleg egy rosszul értelmezett “divatos” státusszimbólum, vagy nem is tudom mi a fasz.

  12. Kartell - 2014.11.26. 16:31

    “Gergő” ebben igazad van,,,a microsoft asszisztense és a googlié is “sajnos” okosabb mint a Siri ,,,,ugyanis tapasztalatból (iphone4s/iphone5) felhasználóként észre vettem hogy nagyon alap dolgokra sem tud sokszor válaszolni,és még csak vissza sem kérdez hogy korrigálnám a kérdést hanem lezárja annyival,,”nem értem a kérdést”” vagy konkrétan nem csinál semmit,,csak vonalban tartja magát hosszas perceken keresztül,,a navigációja is nagyon rút,,,nemtudom ez Amerikában biztos klafa,,,de pl szekszárdról–budapestre már nem tud reagálni,,nagy nehezen megérti budapestet de csak képeket dob róla ,eleinte azthittem hogy a kiejtéssel van a gond,,de az angol tanárnőm akinek felső foku angolja van,,bizonyitotta hogy ha már egy kicsit bonyolultabb a kérdés a Siri megvan lőve,,,abban viszont nincs igazad hogy csak gazdag gyerekek szaladgálnak iphone-nal,,itt magyarországon biztos nem,,,az egyik régi motoros Tmobilos haverom ugyanis elmondta hogy az ő Tpontjukban Székesfehérváron vásárolt iphone-ok 80 % a elöfizetésre megy,,,de ha megnyugtat a tény én is igy vettem,,,sőt ismerem olyat is a környezetemben aki most lett 3 hónapja iphone 5s tulaj,,és majd bele döglik amikor jön a havi törlesztő csekk,,, :) :) :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.