Miről is szól az új Apple vs. Samsung per?

Skarp 2014.04.02. 12:01 Apple, iPhone 5 hozzászólás 1 681

Bár már futólag szó esett róla, az Apple-Samsung-háború legújabb etapjának alapvetően öt szabadalmi jogsértés képezi az alapját. A 9to5mac összeszedte, pontosan mi az az öt iOS funkció, amit a Samsungon, illetve a háttérben inkább a Googleön reklamál az iGyártó.

1. 5,946,647. számú szabadalom

Ez az a funkció teszi lehetővé, hogy az iOS emailekben, üzenetekben vagy egyéb szövegekben felismerjen kulcsfontosságú részleteket, például időpontokat, telefonszámokat, emailcímeket és azokra kattintva különböző funkciókat tehessen elérhetővé, például a címek-számok mentését, azok azonnali felhasználását, vagy az időpontokból naptári bejegyzések generálását. Az iOS intelligensen felismeri az olyan kifejezéseket, mint a “ma” vagy “kedd”, esetleg “jövő hétfő” és így tovább. Kiemelten hasznos funkció, és egy érintéssel ellenőrizhetjük akár azt is, hogy szabadok vagyunk-e az adott időpontban.

2. 6,847,959. számú szabadalom

A már emlegetett univerzális keresés. Bepötyögök valamit az iPhone vagy az iPad keresősávjába, s amellett hogy az eszközön keres, felajánlja az internetes keresés lehetőségét, sőt az üzeneteimet is végigpörgeti. Hogy ez még inkább kontextusba kerülhessen, a 9to5macesek a “memory map”  keresést hozták példának. A kereső a Wikipedia vonatkozó cikke mellett felhozta az alkalmazást, illetve az annak megrendelését visszajelző emailt is.

3. 7,761,414. számú szabadalom

Bár az eszközök közötti szinkronizáció már létezett az iCloud előtt is, az Apple nehezményezi azt, ahogyan a problémára adott megoldását átemelte a konkurencia. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az alkalmazások egyszerre képesek a szinkronizációra és a klasszikus feladataik ellátására is. Magyarán, ha a Notes alkalmazásban írunk valamit, azt nem a mentés után, a munkamenet végén szinkrózza be a többi eszközünkre, hanem akár azonnal el tudjuk érni mindenhol.

4. 8,046,721. számú szabadalom

A slide-to-unlock. Mielőtt az Applenél kitalálták volna, az okostelefonok esetében bekapcsolás után azonnal a főképernyőn találhattuk magunkat, hacsak nem volt billentyűzár a készülékünkön. Ez elég hasznos, ha használni akarjuk, viszont ha a zsebünkben önállósítja magát és helyettünk hív fel embereket (jobb esetben családtagot, barátot, rosszabb esetben kellemetlen ismerőst), vagy ír nekik md5-hashnek tűnő SMS-eket, esetleg elindítja a böngészőt, fogyasztva az adatforgalmi keretünket, akkor kevésbé. Ez a megoldás mindenféle plusz kényelmetlenség nélkül oldotta meg a problémát.

5. 8,074,172. számú szabadalom

Az automatikus szókiegészítés, lényegében az autocorrect. Persze ennek alapjait sem az Apple találta ki, hiszen a prediktív szövegbevitel már évtizedek óta létezik – az Apple itt is a megközelítés lemásolása miatt emelt panaszt. A javítások rögtön a bevitel helyén jelennek meg és ha elfogadjuk a javaslatot, elég egy space-t nyomnunk és továbbhaladnunk. Bár az Androidnál a billentyűzet fölött, azonnal láthatjuk a  javaslatokat, az üsd-le-a-spacet-az-elfogadáshoz megközelítés itt is ugyanaz.

Ha végignézzük a fentieket, láthatjuk, hogy ezek közül négy nem Samsung-specifikus dolog, inkább az Android-platform sajátossága, amiből mindenki levonhatja a maga következtetéseit. Nyilvánvalóan ez lehet majd a Samsung védelmének sarokköve: nem ők nyúlták le a funkciókat, hiszen azok az Androiddal érkeztek. Ennek alátámasztásaként Google-ös vezetőket, többek között az Androidos fejest, Andy Rubint hívták segítségül. A Google jó eséllyel arra fog hivatkozni, hogy ezek a funkciók már fejlesztés alatt álltak, mikor az iOS elindult. Érdekes belegondolni, hogy ha az Apple véletlenül nyerne, az Apple vadnyugati seriff módjára egyesével kilövi a többi Androidos gyártót is, vagy egyből a Googlenek megy majd neki?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. roliboy96 - 2014.04.02. 13:39

    APPLE 4 LIFE

  2. Qpack - 2014.04.02. 13:54

    Azt hittem valami ertelmes kommentet talalok itt.

  3. aapl - 2014.04.02. 14:04

    én is

  4. Yeti - 2014.04.02. 21:36

    Gagyi az egész, nem hogy mindkét vállalat átütő újításokba fektetnè energiáit, nem pedig csak foltozgatnanak. Koppint mindkettő

  5. Kala1 - 2014.04.02. 22:39

    Szerintem is mind a kettő koppint. A Control Center is Android jellegzetesség.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.