538 PPI-s lehet a nagyobbik iPhone 6 kijelzője

HusztiD 2014.03.31. 16:39 Apple, iPhone 20 hozzászólás 1 822

Elkezdődött egy újabb hét, így ismételten előkerült a már régóta vita tárgyát képző iPhone 6. A hétvége folyamán már szót ejtettünk róla, hogy egy ázsiai értesülés szerint ténylegesen is két méretben érkezik az iPhone szeptemberben. Ugyanakkor ezelőtt nemsokkal kiderült az is, hogy az emberek egyharmada 100 dolláros felárt fizetne egy nagyobb iPhone-ért, annak ellenére, hogy még semmi konkrétat nem tudni róla.

Az Apple egyik parnere, a Japan Display a múlthét folyamán mutatta be a legújabb kijelzőjét, amelyet akár már a következő iPhone-ban is viszont láthatunk. A kijelző 1440×2560-as, quad-HD felbontásra képes, amely 5.5 colon 538 pixelsűrűséget jelentene, ami messze az Apple által bevezetett Retina felbontás fölött van. Ha igazak a hírek, akkor a Japan Display hamarosan megkezdi ezeknek a kijelzőknek a tömeggyártását, így nem kizárt, hogy az elvilegesen szeptemberre tervezett iPhone rajtra már bemutassák azt az Apple telefonjaiban.

Hogy ténylegesen is ilyen paraméterekkel érkezik az új készülék azt egyelőre nehéz lenne megmondani, viszont ha a kaliforniaiaknak sikerült ezt a dolgot meglépniük, akkor hatalmas előnyre tehetnek szert a riválisokkal szemben. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy ez mennyivel fogja megdobni a készülék tényleges árát, hiszen ha a korábbi szóbeszédeket is figyelembe vesszük, akkor zafírral laminált lehet a kijelző, melynek hatására sokkal vékonyabb és karcállóbb lenne az.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Dani - 2014.03.31. 16:47

    Szerintem abszolút semmi értelme ekkora felbontásnak… Leyen a fullHD, és ugyanaz a processzor mindent kétszer olyan gyorsan meghajt :D

  2. Varga Ben - 2014.03.31. 16:48

    Mindenki nyugodt lehet, hogy a 8K és ezen paraméterek szeptemberben megjelennek! Kis hazánkhoz közel, Ausztriában is vannak dolgok amik szolidan kiszivárogtak. Sajnos mivel ipari titok, így egyebet nem tudhatunk;)

  3. FF - 2014.03.31. 16:52

    Kétlem, nincs értelme.

  4. Pepe - 2014.03.31. 16:57

    “Hatalmas előnyre tehetne szert” ez enyhe túlzás. Mint tudjuk az emberi szemnek teljesen mindegy, hogy 538, vagy 441. Megkülönböztetni ugyanis ezt már képtelen. QHD felbontást pedig már a riválisok is készítenek.

  5. aggressor - 2014.03.31. 17:05

    legyen csak annyi a ppi!!! amdroidos kollegáim állandóan a ppi-vel szekálnak!!!

    • q - 2014.03.31. 18:37

      röhögd arcon őket és ajánld fel a segged kinyalásra, amiért olyasvalami miatt szólnak be amit nem látnak, és nem is fognak soha.

  6. Beb - 2014.03.31. 18:08

    Az androidosok elálltak a qhd-től mondván hogy túl nagy a kapacitás valamint áramigénye… Az aksi élettartama 50%- ra esik…

  7. aggressor - 2014.03.31. 18:34

    akkor valamit csak jól csinálhat az android ha még így is bírja az aksijuk úgy mint az iphoné 441ppi-vel és 5.5collal. az iphone bírna így félórát?

  8. aggressor - 2014.03.31. 18:37

    szóz szónak is egy a vége feklődni kell hardverileg, mert a középmenyőzben vergődik a hardvere az iphonnak. ha az ios helyet android lenne rajta milyen kis gagyi telefon lenne.

  9. Beb - 2014.03.31. 19:01

    De minek nagyobb kijelző? Az apple lassan 10 éve eteti a népet, hogy nem kell nagyobb kijelző…mégis mindíg nagyobbal áll elő…tiszta sor, hogy multimédiás telefonra kicsi a 4 col, egérmozi. A másik probléma meg tényleg az aksi lesz… Nekem a céges telom egy i5-ös, a magán pedig egy htc one… Tény, az iphone már nem tud semmi újjat a csúcskategóriás androidokkal szemben…Nagyon jó teló lenne, de az ára az 5s-nek kb 130 ezer forintnak kéne lennie újonnan…a felett már nem éri meg az ár-minőség arány…

  10. Kala1 - 2014.03.31. 19:37

    1. Az 5.7″ Note 3-ám Full HD kijelzője 380ppi, már azon se lehet látni a pixeleket.
    2. Az óriási felbontású kijelző eszi az akksit.
    3. Óriási processzorteljesítmény kell egy ekkora felbontású kijelzőn az appok akadásmentes futtatátáshoz.

    Szerintem rakjanak mind a kettőbe egy sima Full HD panelt. Mindenki nyer vele. Kisebb erőforrásigény, olcsóbb gyártás.

  11. Ibrick - 2014.03.31. 19:39

    Agressor te szatyorban laksz? Mi az hogy gagyi te igen teee.
    Tedd egymás melle a Samu bármelyik telefonját agy iPhone-nal és egyszerre látszik a minőségbeli különbség. Meg a több éves iPhone 4 is szebb es igényesebb. Csak egy normális telo van androidos a htc one.

  12. Bandita - 2014.03.31. 20:35

    Ikább az akksira koncentrálnának,na meg legalább bővíthető lenne a memória!De szerintem most a kijelzőre mennek rá a 6s-be meg raknak normális procit és ramot amit megéri venni az majd a 6s lesz 6-csak parasztvakítás.

  13. Csaba - 2014.03.31. 21:43

    Remelem, hogy kapunk egy nagyobb iphone-t Ha esetleg 2 db telefont jelentenenek be ugyan azzal a hardverral annyi kulonbseggel, hogy az egyik nagyobb a masik kisebb, akkor mindenki el tudja donteni, hogy melyiket szeretne megvasarolni, ha egyaltalan szeretne cserelni keszuleket. En jelenleg 4s-t hasznalok es mivel szinte csak weboldalakat valamint hireket olvasok rajta es chatelek igy nekem ez a kepernyo kicsi. Nagy kezem van, igy remelem 2-3 cm-rel szelesebb lesz a i6. A felbontasa a kepernyonek nem erdekel, hiszen a mostani is nagyon jo szerintem. Mar csak egy normalis akksi kell bele es akkor en vevo leszek az uj keszulekre. Sajnos sem az 5 sem az 5s nem hozott lazba annyira, hogy lecsereljem a 4s-emet. Lehet, hogy gyorsabb, de en amennyire hasznalom a telefont, felesleges a csere. Remelem, hogy a touch id is valaszthato extra lesz, de ezt ketlem. Mar csak az arazasra leszek kivancsi, mert nekem egy telefon 200 ezer ft-nal nem er tobbet. Amerikaban termeszetesen jo aron hozza lehet majd jutni.

  14. Kupi - 2014.03.31. 22:06

    Iphone 4s-el még mindig be érem.. Ezután talán 5s

  15. Boxoló - 2014.03.31. 23:51

    A hangszòrò minôsègèt is javíthathanák egy picit. Mondjuk egy BOSE -ra
    :-p

  16. Boxoló - 2014.03.31. 23:59
  17. Bandita - 2014.04.01. 01:21

    Én nem tudom de még a 4-4s után már csak rosszabb jött.Mindíg viszasírtam az előzőt most inkább az 5 mint az 5 s szerintem egyre szarabb a minőség és az ios -is egyre instabilabb olyan dolgokat csinál amit eddig sosem volt,összeomlanak az appok stb. Beszélgetés közben kihangosítja magát nem reagál mikor ki akarom nyitni csak a harmadik gobnyomásra szóval lehet már ennyi pénzt nem ér meg hacsak 6-os nem lesz jobb vagy akkor visszasírnám az 5s-t ????

  18. Krisz i5 - 2014.04.01. 07:29

    Az aktuális 326 ppi bőven elég, nem látni a pixeleket. Pont ez volt eddig az apple előnye, hogy nem szállt be a pixelháborúba és alacsonyabb hardware-rel sokkal jobban futott. Én pedig éppen a 4″ miatt vettem i5-öt, nem htc one-t, mert ez telefon méret, bármikor zsebre vágom. Elkezdi követni a parasztvakítással a többieket.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.