Kane Jony Iveot sem kíméli

Skarp 2014.03.24. 18:19 Apple 9 hozzászólás 596

Ezerszer szajkózott közhely, hogy Steve halálával hatalmas űr keletkezett az Apple vezetésében. Bár zsenijét senki nem pótolhatja egy személyben, önéletrajzírója Walter Isaacson szerint Cook és Ive együtt talán kitölthetik helyét. Amikor Cook egy évvel Jobs halála utána újraszervezte a céget, Iveot az ipari tervezői csoport feje mellett a Human Interface vezetőjévé tette, így a hardverek után a szoftverek kinézetéért is ő felelt – a cég termékei így kvázi az ő termékeivé váltak. Gyors ütemű emelkedése a vállalati ranglétrán Jobshoz fűződő viszonya tükrében igazán nem meglepő. Gyakorlatilag a másodvirágzás összes sikeres Apple termékét ő tervezte. A sajtó a mennyekbe emelte ezt a láthatóan udvarias és szerény britet és jelenleg talán mondhatjuk azt, hogy ő a nagyközönség kedvence az Apple vezérkarából.

Yukari Kane azonban azt állította a Business Insidernek adott interjújában, hogy Ive emelkedése nem volt feszültségektől és konfliktusoktól mentes. A techsajtó és az Apple által élesen támadott könyve, a Haunted Empire is szán pár sort erre. Úgy véli, hogy Iveot akarják a következő Jobssá tenni, ám Jonynak nincs meg a megfelelő morális tekintélye és “Sokkal vitatottabb személyiség Appleös körökben, mint amennyire azt egy külső ember gondolná”. Mikor rákérdeztek, hogy egészen pontosan mi is vitás Iveon, csak annyit válaszolt, hogy a személyisége. “Tény, hogy korunk egyik, ha nem legzseniálisabb tervezője, ez vitathatatlan. Viszont az egója és az a táv, ameddig hajlandó elmenni, hogy a saját territóriumát megvédje, nem maradt észrevétlen a vele szorosan együtt dolgozó emberek előtt.”

Kane három embert hoz fel, akik komoly konfliktusba keveredtek a brit tervezővel. Az első Scott Forstall, akit Ive egyszerűen nem volt hajlandó beengedni a műhelyébe, és aki cserébe szintén nem hívta meg Jonyt a meetingjeire. Mikor Cook választási helyzetbe került, a Siri és a Maps miatt kegyvesztett Forstall és a sztár Ive között, nem is volt kérdés, hogy kinek kell mennie. De nem ő volt az első Iveval szzemben alul maradó vezető. Jon Rubinstein, az Apple egykori fő hardvermérnöke, illetve Tony Fadell dizájner is összeakasztotta az agancsot a Sirrel, és mindkettejük esetében az angol mellett döntött Jobs. Bár a Maps-fiaskó indokul szolgált Forstall leépítéséhez és Rubinstein által elnökölt Palm 2011-ben megbukott (tehát az idő igazolta a választást), Fadell személyében igen értékes alakját vesztette el az Apple. Cégét, a Nestet, amit a távozása után alapított, 3,2 milliárd dollárért vásárolta fel a Google.

Még Ive családnak tetintett csapatán belül is komoly feszültségek honolnak, mivel Iveot állítólag frusztrálja, hogy az emberek mennyi mindent Jobs javára írnak, a csapatát pedig frusztrálja, hogy a babérokat ő aratja le szinte mindenért. “Még a barátai szerint is mindig nagy volt az egója. Azt hiszem a tervezőkkel és alkotókkal ez mindig így volt.” – írja a szerzőnő. Persze egy Ive-kaliberű ember esetében az lett volna a furcsa, hogy ha konfliktusok és feszültségek nélkül emelkedett volna idáig – így működik az üzleti világ. Azt még Kane is elismeri, hogy Ive hatalomszerzésre irányuló vágya nem az egójáról szól, inkább egy neki legideálisabb munkakörnyezet kialakításáról. Egy olyan környezetről, amiben minél kevesebb ember szólhat bele a munkájába.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. The Count - 2014.03.24. 18:42

    Ha tud akkor miért ne lenne nagy az egoja. Ha letett már valamit az asztalra megteheti. Bár máshol meg azt olvasom, hogy szerény. Na akkor melyik az igaz ???
    Már senkinek nem hiszek semmit.

  2. Ibrick - 2014.03.24. 18:43

    Na sikerült ivnek a saját kis világát megépíteni, ami úgy néz ki mint Oz csoda országban , liba fos zöld, pink, neon színek, értelmetlen gardien kavalkádját zúdította ránk az iOS 7-el.

  3. Bandita - 2014.03.24. 19:31

    Nem lennék meglepve,ha bejelentené , hogy meleg:-)

    • q - 2014.03.25. 12:01

      de nem ám, akkor se ha szakács timmel karöltve pörgetnék egymásba a lompost

  4. Fárr Vince - 2014.03.24. 22:53

    Viselkedése nagyon hasonlít Jobséra! Ígéretes, mivel Tim Cook és Johny Ive is sok tekintetben hasonlítanak tulajdonságaik alapján Jobs-ra!
    Nagyon ígéretes képet mutat ez az Apple-ről. Ha tényleg igaz ez Ive-ról is akkor nagy jövő elé néz még az Apple es megjobban fogom élvezni Jobsot, mivel ez azt jelenti, hogy előre tudta kiket hagy hátra!

  5. Steeme Cock Boobs - 2014.03.25. 03:09

    *Ive-ot, Ive-val, apple-ös stb. Tényleg nehezetekre esne valami igényeset kiadni a kezetek közül?!

  6. Jancsika - 2014.03.25. 10:44

    Ez az Ive gyerek számomra mindig is hihetetlenül ellenszenves volt, iszonyú rossz a kisugárzása szerintem, bár ezt sztem csak kevesen képesek észrevenni….Az egész lényéből valamiféle visszafojtott agresszivitás, és kisszerűség árad….Az évszázad legcsúnyább operációs rendszeréről, az IOS7ről meg már nem is beszélnék….

  7. q - 2014.03.25. 11:58

    jó arc ez a kane, egyre inkább bírom. frusztrálja a kopaszt, hogy jobs javára írnak mindent? majd ha nem csak elbaszni tudja mások munkáját akkor talán megjön az elismerés. addig meg legyenek szívesek előhalászni forstallt a kukából, hátha kevésbé lesz destruktív az ios-re nézve. másodvirágzás?? ja. ez a majom annyira segíti elő virágzást mint egy dementor. beszarás, a sajtó az egekbe hypeolja ezt a faszkalapot, a közönség meg zabálja, pedig az égvilágon semmit nem tett azonkívül, hogy megváltoztatta az ios külsejét. ugyanúgy az egekbe hypeolnának bárkit az ő helyében. lehet vitatkozni milyen lett az ios, nekem nem tetszik, ezért mindenki akinek tetszik dögöljön meg:D

  8. LALI - 2014.03.25. 17:47

    az IOS 7 nekem sem tetszik,
    nem olyan jó mint képzeltem, nagyon szivárvány beütése van….. :D
    az alkalmazások meg egyszerűen viccesek! :)
    az IOS 6 legalább egyszerűbb volt…
    nem igazán tud Jony forradalmit alkotni…
    mégis az APPLE-nek a múlt évi mellényúlásában a legrosszabb döntés az
    Iphone 5C volt! Borzalmas színes hellokitty-s hatása tette sz*-rá!
    TIM COOK-nak másodszorra is azt üzenem, hogy figyelmesen gondolkodjon, és vissza a tervezőasztalhoz! :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.