iOS 8 pletykák – ezek lesznek az újítások?

HusztiD 2014.03.17. 08:43 Apple, iOS 31 hozzászólás 3 567

Még csak egy hete jelent meg az iOS 7.1, de máris a 8. főverzióról csicseregnek a madarak. Korábban egyébként mi már beszámoltunk, hogy hogyan fog kinézni a rendszer egyik új alkalmazása, a Healthbook, továbbá az is kiderült, hogy az Apple Maps hatalmas fejlődésen fog átesni. A mostani információink alapján nem lesz okunk a panaszra – már ha azok valóra válnak -, hiszen az Jony Ive-ék ismételten kitesznek magukért.

Notification Center: Tovább fognak rajta csiszolni, valamivel letisztultabb lesz. Jelenleg 3 fülre osztható ez a funkció, amelyben van a mai, összes illetve a kihagyott. Ezt elvileg két részre fogják bontani, így csak a mai értesítések maradnak és az összes többi, amelybe minden más fog tartozni. Ezen felül az Apple programozói bővíteni kívánják az itt jelzett adatokat, de az még kérdéses, hogy mivel.

Alkalmazásokon belüli kommunikáció: Talán ez lehet az egyik legérdekesebb újítás. Ez azt jelenti, hogy az App Store-ból letöltött programok gördülékenyebben kommunikálhatnak egymással. Például egy képszerkesztő programban végzünk utómunkálatokat a képen, amit az a szerkesztés befejezte után automatikusan feltölt Instagram-ra vagy Facebook-ra, ha azt engedélyezzük.

Hangfájlok: Sok ember számára átláthatatlan az alkalmazás kezelése, így ez is megújulhat részben, hiszen egy sokkalta kezelhetőbb, letisztultabb formára vágynak a felhasználók.

Üzenetek: Nem teljesen lényeges, de sok ember számára hasznos lehet a következő funkció. Beállíthatjuk majd, hogy x idő múlva az üzeneteinket törölje az alkalmazás, például az egy évnél régebbi beszélgetéseinket automatikusan törli, így kevésbé veszünk el köztük. Ezt elvileg ki is lehet kapcsolni, így nem kell félni attól, hogy valaki elvesztené a fontos üzeneteit.

Game Center: Ez egy nagy kérdés lehet az iOS 8-ban, ugyanis az évekkel ezelőtt bevezetett szolgáltatást nagyon kevés ember használja, így az Apple-nek nem éri meg azt fejleszteni. Elvileg törölhetik az alkalmazást, de továbbra is lesznek Game Center támogatott programok, amelyeken belül elérhetünk pár lényeges információt (eredmények, pontok, barátok listája, stb.).

CarPlay: Igaz, hogy csak a 7.1-es rendszerrel tette ezt elérhetővé az Apple, de a hírek szerint valamivel többet fog majd tudni. Például használhatjuk majd ezt a Lightining kábel nélkül is az autók saját WiFi hálózatán (már amennyiben ilyen kocsival rendelkezünk). Elvileg a vállalat már az iOS 7.1-gyel teszteli ezt az új funkciót.

Az iOS 8 sokkal gyorsabb és stabilabb rendszer lesz, mint a jelenlegi 7-es változat. A 7.1-ben az Apple sokat javított ezeken a dolgokon a 7.0.6-os verzióhoz képest, ám a források szerint a következő fő frissítésben már ezek is sokkalta gyorsabbak lesznek. Ugyanakkor az iOS 8-ban már hamarabb elindulnak és bezáródnak a programok, ugyanakkor az effekteken és a különféle bővítményeken is csiszolt az Apple.

Ne feledjük el, hogy ezek az állítások erősen pletykaszagúak, ne vegyünk semmit se biztosra. A WWDC konferenciáig még hónapok vannak hátra, így ez idő alatt megváltozhat, illetve biztosan meg fognak változni az Apple embereinek az elképzelései.

Ti mit tartottok valószínűnek? Illetve mit szeretnétek, hogy változzon majd az iOS 8-ban?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

31 hozzászólás

  1. Silverss - 2014.03.17. 08:53

    Szerintem pedig fejleszteni kellene a GameCentert.
    Jelenleg nincs hasonlo mobilos gaming kozosseg. Van benne lehetoseg.
    Hajazhatna a Steamre, csak mobil jatekokkal.

  2. Mr. Brain - 2014.03.17. 08:59

    1, Én továbbra is hiányolom, hogy még mindig nincs “arhívum” mappa az üzenetnél, ahová áthelyezhetnénk azokat az üzeneteket, amelyeket megőriznénk!
    2, Továbbra is hiányolom, hogy egy ilyen “fejlett” rendszer nem tudja az időzített, időre beállított üzenet küldését!
    3, S amit már sokszor jeleztem sokfelé – de hiába -, hogy az “egésznapos” helyett “napi” legyen a felirat a naptár funkcióban! Így nem veszne el pár karakter…!
    4, Azt sem értem, hogy miért nem emelnek át a fejlesztők olyan egyszerű és hasznos dolgokat, amelyket már nem kell feltalálni, csak átvenni, észrevenni és annak minden iOS felhasználó örülhetne! Aki akarja használja, aki nem, az nem…, de ha nincs a rendszerben, csak “várakozhatunk” rá…

  3. fezsóJ - 2014.03.17. 09:00

    Az alkalmazásokon belüli kommunikációt jó ötletnek tartom.

  4. Attila - 2014.03.17. 09:02

    Flash támogatást tehetnének bele….

  5. fezsóJ - 2014.03.17. 09:04

    Ja és a magyarra fordítás tényleg. Némelyik botrányos. Lehetne megint csak “feloldás” felirat a lock screennél, meg szerintem nem muszáj magáznia a telefonnak.

  6. Steve jobs - 2014.03.17. 09:35

    A control centerbe végre bele kerülhetne az adatforgalom!! Érdekes, minden androidos telóba már feltalálták..

  7. Steve jobs - 2014.03.17. 09:38

    A control centerbe végre belekerülhetne az adatforgalom! Érdekes, az összes androidos telefonba már feltalálták..

  8. saaaXo - 2014.03.17. 09:52

    Az alkalmazasokon beluli kommunikacio igy elore lathatolag egy vicc es nagyon remelem, hogy soha nem lesz ilyen. Meg hogy majd ha szerkesztek egy kepet egybol felteszi facebookra meg akkor is ha en nem szeretnem? Biztos, hogy nem. Az apple
    Nem hulye, nem lesz ilyen..

  9. strucc007 - 2014.03.17. 10:00

    A game center a jelenlegi állapotában crap. Most komolyan, abban mi érdekes van, ha megosztom a pontjaimat másokkal? Inkább a pontszámok nyilvántartására csinálhatnának egy rendszert, és a különböző eszközökön elért pontszámok/állapotok szinkronizálódjanak egymással. Kimondottan idegesítő ez akkor, ha egy játéknak van egy sima és HD-s változata is, melyek teljesen külön utakat járnak.

  10. Sassy - 2014.03.17. 11:40

    Kinyithatnák végre a bluetooth-t, mp3 csengőhangok,testreszabható menü…

  11. Sassy - 2014.03.17. 11:44

    Egyszer valaki elmagyarázhatná,hogy miért is nincs nyitva a bluetooth az Apple termékeken,és a Windows Phone-okon? Androidok alapból nyitva vannak bt téren! Köszonöm ha valaki elmagyarázza!

  12. LawinDJ - 2014.03.17. 12:10

    Lehet hülyeség de az iPhone 4-et támogatja majd az iOS 8? Végülis nagyon nem fog változni, szerintem elbírja majd, mert ezzel a 7.1-el nagyon jó rendszer lett. De ez saját vélemény!

  13. The Count - 2014.03.17. 13:33

    A 4 szerintem már nem kappja meg. Ezt is csoda hogy engedték, bár lehet hogy kár volt.
    Szerintem egy sokkal komolyabb és üzembiztosabb adatmentés kellene, hogy restore utàn ne kézzel kelljen sok mindent visszatenni. Komolyabb kommunikációt tudnék elképzelni az asztali rendszerek és a teló között, mert ez a mostani szánalmas. OS X alatt úgy ahogy megy, de win alatt sehogysem. Pedig a felhasznàlók nagy része az eu-ban Win-t használ. Ezen baromi nagyot kellene módosítani.
    Mondjuk ha az app-ok esetleg egy közös adatbázisba pl SQL-be dolgoznának, könnyebb lenne a kommunikáció az alkalmazások közt, és üzembiztosabb lenne a backup is.
    Nem a kinézettel kellene szarozni mindig.

  14. Majkiii - 2014.03.17. 14:02

    Szerintem csak azért volt 7.1-es frissítés, hogy legyen mit javítani a 8-as IOS-re. 5-ös szifonom van és sokkal gyorsabban merül mint 7.1 előtt. Eltüntették a fénykép kijelzést híváskor, ami abszolút érthetetlen számomra. Ja és, hogy célba kell lőni egy pöttyre ha fel akarod venni…. Rohamosan csökken a felhasználóiélmény.

  15. The Count - 2014.03.17. 14:36

    Ez a cèlbalövés tetszik :)

  16. The Count - 2014.03.17. 14:39

    Egyébként ez tényleg gáz, mert míg előtte jó pàr ismerősö simán látta ki hívja, most meg fel kell venni a szemüveget. Így is nagyító kell a kijelzőhöz.

  17. Marcell - 2014.03.17. 14:41

    Most 7.1-esem van. És azt kérdezném hogy hol lehet beállítani a carplay-t?(ha van)

  18. Kala1 - 2014.03.17. 15:27

    Kurva jó hogy gyorsabb lesz….ki nem szarja le?? Az új eszközökön alapból gyors, az iPad 2-n meg lassú de az meg nem kapja meg a frissítést.

  19. Nick - 2014.03.17. 17:17

    Ipad 2, mini-re es ipod touch 5. Genre az utolso rendszer lesz (sajnos :( )

  20. Nick - 2014.03.17. 17:18

    Ja es iphone 4S-re is :/

  21. Balazs - 2014.03.17. 17:41

    Hat ha ennyi lesz az ujitas, akkor nincs nagyon mit varni… Nevezhetnek ios7.2nek is! Ertesitesi kozpont: ez nem egy nagy ujitas, az h egybe nyitjak az meg csak egy felesleges dolog(kihagyott ful) csokkentese
    Uzenetek: csak egy beallitas? Raadasul elso dolgom lesz kikapcsolni
    Appok kozti kommunikacio: na az az amitol hanyok… Ha egy jatek megkerdezi h posztolja e az eredmenyem facere! Es ezen fejkeszteni?! Legyszi ne!
    A game centert nem nagyon hasznaljuk, de pl en neha ramegyek. Ha mar van nem kell fejleszteni, de azert torolni sem!

    Osszessegeben remelem h az uj appok jok lesznek (bar ez a nagy egeszseg mania nemtom mire jo, azt se fogom hasznalni soha (mint a passbookot sem)). A tobbit meglatjuk

  22. Kristóf - 2014.03.17. 17:42

    Telefonálásnál tartás lehetőség! Vibernél eddig volt de mar egy ideje onnan is eltűnt! :( vagy lehet valahogy ? :D

  23. Balazs - 2014.03.17. 17:48

    Ja am a carplay nem rossz, de nem fogok az iphone melle autot is cserelni… Meglatjuk h mire uj autonk lesz, lesz e meg iphoneunk..?

    Amugy aminek pl volna ertelme:
    SIRI MAGYARUL
    ITUNES RADIO MAGYARORSZAGON
    PASSBOOK ES KULONFELE DOLGOK MAGYAROSITASA
    MAPS 3D MINDEN FOVAROSBAN (minimum, bar akar minden nagyvarosban elobb utobb…)
    De gondolom ezek a dolgok egyaltalan nem olyan fontosak mint h tudjad merni a vernyomasod a telefonodon, meg h automatikusan torold az uzeneteidet…-.-“”””

    • q - 2014.03.18. 16:54

      persze, mivel az amerikaiaknak értik az angolt, van itunes radiojuk, és 3d maps minden nagyvárosukban. ja igen, ami azon kívül van (európa ázsia, többről nem tudnak) az már egy másik galaxishoz tartozik, így nyugodtan szarhatnak rá. ha széphazánkat megemlíted nekik, válaszként annyit kapsz, nem vagyok éhes

  24. Onemore - 2014.03.17. 18:44

    Seerintem pedig az animációk időtratamát kéne lecsökkenteni.

  25. Ekizon - 2014.03.18. 01:43

    Balázs most ezt komolyan gondoltad ?..

  26. Apples - 2014.03.18. 09:10

    A Game Center semmire se jo, nem is ertem. Amíg ne tudsz beszélgetni a barátokkal addig semmire se jo, addig nem közösség. De szerintem biztosan nem szüntetik meg, sőt!! Pont ez egy nagyon fontos terület különben nem tudjak felvenni a versenyt a Sony/MS platformjaival – pedig pont erre megy az Alma, a PS es XBOX szorongása fele. Az Uj Apple tv is nem lényegében az Apple store-os játékok tv-re kötése lesz, jönnek a kontrollerek, …

  27. Hamika - 2014.03.19. 20:15

    Sassy! a Bluetooth azért nem nyitott mint az androidra mert a jogi dolgokból ki akar maradni az Apple ,hogy mit küldhetsz másnak vagy mit nem….

    én nem a 8-as rendszerre orientálódnék hanem a 7-est csinálnám atom stabilra!!

  28. bartha83 - 2014.03.20. 15:44

    En nagyon tudnam elvezni hogy az emailekbe a csatolast az email elejen lassam.. mert sokszor elovasok egy email es nem is latom hogy volt benne csatolamany vagy sem.. mert az email aljan millio mondat van, hogy akit nem ertint.. vagy ne nyomtasd vagy stb..

  29. popecjani2 - 2014.03.20. 18:56

    Az ikonokat kellene lecserélni!Vissza a régieket!A tudás jó,de az ikonok rettenetesek!Steve Jobs ha még élne szegény biztos nem engedte volna ezt a förtelmes dizánj váltást!

  30. Bencze11 - 2014.03.21. 16:53

    Miért nem lehet Konferencia hívást kezdeményezni az új 7.1es IOS-al ?? :/

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.