Egyre kisebb az első készüléket vásárlók aránya

Skarp 2014.03.17. 13:51 Apple, iPhone 11 hozzászólás 1 436

A BusinessInsider érdekes statisztikája alapján évről-évre rohamosan csökken az első iPhonejukat vásárlók aránya a teljes eladásokhoz mérten. Az elemzés állítása szerint ez annak ellenére van így, hogy közben az Applenek egyre komolyabb gondot jelent, hogy az iPhone-tulajokat rábírja az éppen aktuális, új modellre való váltásra. Bár a hardveres update (a 64 bites processzor, a jóval energiatakarékosabb és jobb teljesítményű M7 segédprocesszor és a remek ujjlenyomatolvasó) jól sikerült, a felmérések alapján a felhasználók mégsem érzik elégnek a cseréhez.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csökkenne az iPhone eladások száma. Ahogyan a grafikonon is jó látszik, a teljes eladásokon belül iszonyatos tempóban növekszik a korábbi modelljüket újra cserélők száma, ami nem is csoda, hiszen az Apple közmondásosan jó felhasználói megtartásában. Az elemzők prognosztizációi szerint 2014-ben várhatóan 90 millió tulaj dönthet majd az új modell mellett, jövőre pedig ez akár 130 millióra is megnőhet úgy (csak, hogy lássuk mennyire gyors a növekedés: 2011-ben 10 millió volt, 2012-ben már 30, 2012-ben pedig már 70), hogy közben a teljes iPhone eladás 160 millióra rúg.

Az adatok azt mutatják, hogy csak az amerikaiak közel 6 milliárd dollárt költöttek iPhone cserékre a 2007 és 2012 közötti ötéves periódusban. Mivel lassan hetven százalékos a cserék aránya, egészen biztos, hogy ennek jelentőségével a vállalat is tisztában van. Ennek hosszútávú hatása pedig könnyen az lehet, hogy látványosabb újításokkal érkezhetnek a kétévente kijövő iPhone generációk. Cupertino szempontjából is vannak előnyei ennek a folyamatnak, pl. az Apple-ökoszisztéma beágyazottságának erősödése, az App Store profit és a tartozékeladások emelkedése.

Összességében megállapítható, hogy az Appletől balgaság lenne figyelmen kívül hagyni a tendenciát, tekintve hogy a vállalat jövőjének egyik záloga lehet, annak ellenére is, hogy a haszonkulcs így némileg alacsonyabb, mint az első iPhonejukat vásárló felhasználók esetében.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Applefan - 2014.03.17. 14:20

    iPhone 6 fog azért durrantani. 4 magos proci 2gb ram, végre multitask is remelem nem fagyasztani fog hanem onnan tudom folytatni ahol abbahagytam. Reméljük lesz egy 4″ és egy nagyobb kijelzős is. Itt nar tényleg érezni lehet majd hogy új iPhone generáció van , nem csakrancfelvarras mint 5S.

  2. The Count - 2014.03.17. 14:50

    1.Hát én megvárom a 7-es szifont. Biztos nem cserélek amíg nem lesz megbízható. A jelenlegi cuccaik mindennek mondhatóak csak megbízhatónak nem.
    2. A nagyobb kijelző megint app gondokat fog okozni, megint mindent át kell írni, aminek a fele sem fog működni, majd csak fél év után…
    Tehát maradok még a seggemen…

  3. Pal007 - 2014.03.17. 15:19

    The Count:
    Miért nem megbízható? – mert nem értem mire gondolhatsz ilyenkor…

  4. Milan - 2014.03.17. 16:04

    Applefan!hogy te miert vagy ilyen hulye…???.mar az i5S-nel is vagy te vagy valami hulye irta hogy 4 magos proci lesz ,eg 2gb ram!sztem meg az apple se tudja hogy mit tesz bele,nemhogy te!felesleges ilyen baromsagokat irogatni.

  5. Boki - 2014.03.17. 16:28

    Samsung S6 specifikacio: Samsung Exynos 8000 16-core processor
    • 4GB RAM
    • 128GB on-board memory
    • 5.2 inches Ulta High Definition display (4K) or full HD flexible display
    • 21MP (Ultra Pixel Sensor) recording at 8K resolution (ready content for your 8K resolution TV)
    • 3300 to 3500 mAh battery
    • Android 5.0

    • aggressor - 2014.03.17. 19:24

      meg olyan ocsmány lesz mint az s5…. nem sok jó ízlése van annak aki megveszi.

  6. aT0m - 2014.03.17. 16:51

    @Boki
    Kihagytad a “pletykák szerint”, vagy valami hasonló szöveget…a 4K sincs elterjedve nem hogy a 8…
    Ne írogasd ide a hülyeséget

  7. Krisz - 2014.03.17. 17:28

    Lehet a samu 100magos is…akkor is akadni fog rajta az android!!nem hiaba mar a kovetkezon nem is android fog futni..lejart lemez az android

  8. Ibrick - 2014.03.17. 20:42

    Samsung s6 szlogen: “erőmű a szappantartóban és szinte már ráz”

  9. Vélemény - 2014.03.17. 21:16

    Samu s8: 5617 mag, 4876 gb, sli crossfire videokartya 12 db, 1tb ram…. Megérkezett az első mobiltelefon, amit telefonáláson kívül rántotta sütésre is lehet használni, meg a pingpongütőt is kiváltja, ráadásul akkora teljesítményt sugároz az éterbe a 750 000 m.amperes akkumulátorának hála, hogy nyugdíjba küldheted a mikrosütőt is, mert 10 percnyi telefonálás után megfő a tojás is melletted.

  10. jani_ka - 2014.03.19. 13:01

    @Boki. 4K às sugàrzo csatorna 1 lesz
    németorszàgban 2016 ban kezdödik.
    én akkor cserélek majd ha az akku lényegesen jobb lesz:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.