Sokat javult az iOS 7.1

HusztiD 2014.03.11. 14:18 iOS, iPhone 49 hozzászólás 3 731

A tavalyi és szeptemberében megjelent iOS 7 vegyes fogadtatásnak örvendezett. A rendszer az iPhone 4-től támogatta az Apple telefonjait, ám a vállalat négyes számú telefonján eléggé problémás volt vele az emberek mindennapja, ugyanis túlzottal belassult tőle a készülék. A tegnap este megjelent iOS 7.1-re hónapokat kellett várni, ám ennek megfelelően sokat javult, amit elsősorban a korábbi telefon tulajdonosok érzékelnek.

Az alábbi táblázaton az iPhone 4 adatai látszanak, melyet a 6.1.3, 7.0 és 7.1-es rendszerekkel teszteltek le. Ezekből az adatokból jól kivehető, hogy a hatos rendszerhez képest jelentősen belassult a tavaly megjelent hetes, ám a mostani frissítés alkalmával a programozóknak sikerült jelentősen csiszolniuk az alkalmazások megnyitási idején, illetve magán az egész rendszeren. Illik megjegyezni, hogy az iOS 7.1 még így is lassabban teljesít, mint a korábbi, 6.1.3-as verzió, ám a mezei 7.0-áshoz képest sokat javult. Csodálkozni pedig nem érdemes, ugyanis egy majdnem 4 éves modellről beszélünk, ami a gyorsan fejlődő számítástechnikai világban lassacskán már elavultnak fog számítani.

Az új frissítésben tovább csiszoltak az iBeacons-on egyaránt. Sajnálatos módon ez egyelőre minket nem érint, ugyanis nincsenek ilyen jeladók a környezetünkben, de érdemes róla tudni, hogy sokat javult ez is. Elvileg sokkal érzékenyebb lett, könnyebben találja meg a jeleket. Ha telepítettük az applikációt, akkor ezentúl automatikusan keresi a csatlakozási pontokat, még akkor is, ha kilépünk az alkalmazásból. Hogy ez mennyire szívja le jobban az akksit, az egyelőre nem tudott, de nyilvánvalóan kikapcsolható a funkció.

Nektek mi a véleményetek az új iOS-ről?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

49 hozzászólás

  1. strucc007 - 2014.03.11. 14:25

    i5-ön és Air-en tökéletes, de az előző verzió is az volt. Eddig amit észrevettem, h az i5-ön sokkal gyorsabban nyílnak meg a programok. Az Air-en szinte semmi különbséget nem tapasztaltam.

  2. iPhone - 2014.03.11. 14:34

    A párom i4-e még lassabb lett mint volt.. (full restore új iphoneként..:S)

  3. iPhone - 2014.03.11. 14:34

    uh i5-ön marad a 6.1.4 :D

  4. N - 2014.03.11. 14:36

    Ipad mini1 -em van. Ios7.0 van rajt. Érdemes frissíteni?

  5. MJ - 2014.03.11. 14:52

    Nekem a zene lejátszónál van gondom i4-en. Nem lehet pause-zni a számokat mert bugzik. Amugy gyorsabb lett észrevehetően.

  6. Milu79 - 2014.03.11. 15:02

    Ios 7.1-re mindenképpen ipad mini 1;retina ipad;ipad 2 -től felfele is!sokat javult-I5S,mondjuk eddig sem volt lassú,de megérte mindenképp frissíteni

  7. Boki - 2014.03.11. 15:43

    Ios 6 tol azert meg messze elmarad . Nagyon nincs meg kiforrva az ios 7.

  8. Roka - 2014.03.11. 16:09

    Szerintem király lett :) gyorsabb is lett (i4S) csak a fekete billentyűzet zavar egy kicsit

  9. Lucifer - 2014.03.11. 16:23

    Na ez igen!! Olyan gyor lett az Iphone5s mint a villám ez nagyon jó javitás volt :-)

  10. aggressor - 2014.03.11. 16:28

    mikor jön az ios 8? ennek már lőttek javíthatatlan bebizonyították.

  11. aggressor - 2014.03.11. 16:33

    na ez jó kis táblázat….. ha elavult akkor nem kellett volna már engedni a frissítést az i4-re. mert nagyon szuper telefon az ios 6-al még ha elavult is.

  12. Sahud - 2014.03.11. 16:44

    Nekem tetszik. Gyorsulast igazbol nem vettem eszre. De pozitiv, h negativ momentumot sem. Iphone 4s telo alatt hasznalom.

  13. The Count - 2014.03.11. 16:53

    Agressor: tök igaz! Én is ezt használom, és folyamatosan anyázok.
    Mitől avult el? Irodai munkára hibátlan. Jönnek-mennek a mailek, üzenetet küldeni egy csomó féle képpen lehet, telefonálni szintén tud. Akkor miért elavult ? Mert írtak rá egy olyan oprendszert ami belassítja ?
    Fasza… Kár hogy az ubuntus telefon nem valosult meg… Nem vagyok hajlandó a szándékos lassítás miatt megint pénzt kidobni.
    Egy kolléga itt írta asszem, hogy csökkent az iphone eladás USA-ban. Mindenki leugatta, azt nézem a statisztikákat, és tényleg. Na akkor most mi van az Apple házatáján ?
    Ez már csak kinlódás amit csinálnak.
    Ott a 4k kijelző. Azt is be akarják hozni, mert baromi jó bevétel lenne nekik. És akkor nem manipulálnak ? Nem a francot nem.

  14. Roy - 2014.03.11. 16:53

    Gyorsult 5s-en maga a telefon es a touch ID is jelentősen kevesebbszer nem ismer fel!

  15. Zati - 2014.03.11. 17:30

    Szar a kèp megjelenìtès hìvàskor…

  16. Tom - 2014.03.11. 18:05

    Sziasztok! Valaki írna egy rövid kis véleményt az iPad mini vs 7.1 kombóról? Köszönöm!

  17. Jan - 2014.03.11. 18:21

    Ezt a címet már javíthatnák. Nem a 7.1 javult sokat hanem az IOS 7 a 7.1-es frissítéssel.

  18. Bristol - 2014.03.11. 18:28

    2009 óta van Iphonom és több mint egy évig használtam céges sam galaxy tabot és galaxy telefont. Androidot nem tudom munkára ugy használni mint az iphonét. Iphone tökéletes és áldom Jobs nevét mert hihetettlenül megkönnyitette az életem azzal, hogy egy eszközzel mindent el tudok érni és tökéletesen el tudok intézni vele szinte bármit. 7.0 megjelenése nekem kettős volt. Egyrészről hálát adtam újra, hiszen olyan mértékben fejlesztették a szoftvert, hogy az számomra még gyorsabb munka megoldásokat jobb átláthatóságot és tökéletes használhatóságot eredményezett. De a megjelenése az nagyon gáz volt számomra. Csajos… Egyből metroszexuálisnak éreztem magam ;0) szinte szégyeltem és a szememnek is gáz lett. De a használhatósága miatt elfogadtam. De nem szivesen… 7.1 nem tulzás, hogy gyorsabb lett. Látványosan gyorsabb. Elégedett vagyok az új naptárral is! De gyerekek… A hivás inditás és megszakitás gombja, az a kis kerek plecsni, az annyira ratyis lett, hogy elképesztő! Ive barátunknál csajok vannak többségben vagy mi a Mária van Ezzel az emberrel? Katasztrofa! 7.4 már Hello Kittys frissitéssel jőn??? A használhatósági fejlesztésekre elismerésem de a dizájn számomra rossz irányt képvisel… Ha sokat bámulom a telefonom még a végén a női wcbe fogok bemenni… Nem mondom, hogy nem tudok tőle aludni de tényleg nem tetszik! Szeretném ha férfias irányba mennének vagy legalább semleges vagy osszák ketté és legyen modositható dizájn jb nélkül is.

  19. Bristol - 2014.03.11. 18:32

    Jah. I5

  20. Gabika - 2014.03.11. 18:36

    Nyilvan nem veletlen engedte az apple frissiteni az i4 eket nekik az csak jo ha szar lesz a telo mert ujat fogsz venni… Es valoszinuleg maradsz a markanal mert x evig kurva jo kis telo volt…

  21. Doncs - 2014.03.11. 18:44

    Csinálhatnak bármit én az ios5 öt már nem fogom lecserélni

  22. Scaba - 2014.03.11. 18:54

    Bristol: Nem Ivy a gáz, a főnök Tim erre a design vonulatra hajaz! Ő saját bevallása szerint meleg! Talán emiatt van ilyen érzésed…

  23. Laca83 - 2014.03.11. 19:02

    Olvasom azoknak a hozzászólását, akik i4-el rendelkeznek. Szídják az Apple-t hogy nem hozza azt a sebességet amit az újabb telefonok. Gondolkozzanak már egy kicsit! Majdnem 4 éves telefonról beszélünk. Át kell váltani más telefongyártók más oprendszerére, kíváncsi lennék akkor mit reagálnának 4 év múlva… Vicc ez az egész hiszti!!!!

  24. Theti - 2014.03.11. 19:29

    Zatinak igaza van, hívásnál a képi megjelenítés el lett rontva, remélem ezt elrontottak és nem ilyenre szábták. I5s-en viszont tényleg még gyorsabb és kezelhetőbb lett!

  25. Laci - 2014.03.11. 19:33

    Segitség!!! Fekete billentyüzet állitási lehetőség van? Előre is köszönöm!

  26. Vadász Erika - 2014.03.11. 20:16

    Rendszeres a kék halál, tegnap este töltöttem le, ma kb 15x halt be az iPad4-em. Mit csináljak?

  27. Richoo - 2014.03.11. 20:55

    Nekem is tökéletesen működik gyorsabb és ez a lényeg az új dizájnt meg el lehet viselni megszokható… Egy dolgot hiányolok csak, mégpedig az alsó gyors eszköztárbol az adatforgalom kezeléset KI/BE kapcsolasat az valahogy hiányzik nekem de majd csak észreveszik egyszer…(iP5S)

  28. Boki - 2014.03.11. 22:05

    Battery Doctor egy hasznos kis app foleg azoknak akik monitorozni szeretnek hogy egyes alkalmazasok mennyit zabalnak , mennyi energiat fogyasztanak. Az hogy jobban merul az aksi ios7 alatt szerintem nem csak az uj ios- tol fugg! Hanem egyes alkalmazasok jobban vannak optimalizalva pl ios 6 ra. Mert bizonyos alkalmazasok tobbet gogyasztanak ios6 alatt mint ios7 alatt.

  29. Jan - 2014.03.11. 22:49

    Kék halál?! Te nem az MS Surface-t akarod véletlenül frissíteni?!

  30. iGnoom1548 - 2014.03.11. 22:56

    “Laca83” te vagy az én emberem, végre valaki aki gondolkodik is és nem csak észnélkül írogat. Emberek! Aki annó 4et tudott venni, az most is tud ha akar. 4-5 évente már csak megengedheti magának, vagy pedig rossz telefont fog a kezében! Kíváncsi lennék más telefont hol használtok ti 4 évig mikor más rendszerek 1 év után halottak. A témához kapcsolódva a Retinás Minim rohadtul gyors és iszonyú jó és a 4S-emen is szemmel látható a különbség! :)

  31. Timo - 2014.03.12. 00:14

    Jol latom, hogy az 6.1.3 meg mindig gyorsabb itt ott?

  32. Laci - 2014.03.12. 00:33

    Segitség!!! Fekete billentyüzet állitási lehetőség van és ha igen hol találom előre is köszi!

  33. Sztovicska Ferenc - 2014.03.12. 11:23

    Sziasztok
    Iphone 4-em van és még mindig a 6.1.3-at használom. Úgy pörög vele mint pl az ez előtti samsung galaxy S3-mam soha. Szerintetek gáz lenne áttenni az ios 7.1-et? Félek tőle hogy belassul. Ha legalább azt a szintet hozza mint a 4s 7.0-val akkor simán jó de nem akarom hogy ez a pörgös teló egy android szintjére essen vissza még ha hatalmasat is kell ahhoz zuhanni. Köszi

  34. Ekizon - 2014.03.12. 13:01

    Tudtommal nincs fekete billentyű állítási lehetőség tehát nem.Van ahol az de nem lehet mindenhova azt állítani.
    Ellenben nekem olyan panaszom van hogy a menüben amikor rá megyek egy “mappára” a szürke alap szélei az animáció közben ugrálnak.Valakinek hasonló problem ?

  35. Gábor - 2014.03.12. 13:36

    Volt sok telefonom szerettem mindegyiket, de egyik se hozta az elvártakat. Akartam egy megbízható telefont ami nem hagy cserben, kész voltam érte fizetni. Meg vettem nem bántam meg, baromi megbízható volt. Ki jött a 7 fel raktam gyorsan, de szép, de jó, ötletes új funkciók és az alulról feljövő gyorsindító az tökéletes. Na de ezekért cserébe lett egy megbízhatatlan telefonom. Gyorsan merül, le fagy, van hogy eltűnik az összes telefonszámom, naponta kérdezi meg a jelszavakat(gmail,hotmail,icloud,gamecenter). Tegnap észleletem a frissítést gondoltam fel rakom, de sajnos el kellett mennem itthonról így a letöltés félbe szakadt. Este megint rá próbáltam de egyszerűen nem lehetett letölteni. Jó gondoltam le alacsonyodok odáig hogy be dugjak a gépembe és ott frissítsem le. El is kezdtem majd a 183megás frissítés letöltésére ki írt 20percet… Jó akkor teszek veszek majd lesz vele valami. Nagyjából egy órára rá, meg néztem mi lehet vele. Semmi, itunes értesített a hibáról hogy nem sikerült telepíteni a telefon meg össze omlott, tölhettem vissza. Szerencsére ma semmi dolgom nem volt így rá érem, de mi van ha el kellett volna mennyek? Van egy téglaként funkcionáló telefonom? Objektíven nézve van egy megbízhatatlan telefonom, ami azért vettem mert nem akarok vele szarakodni. Köszönöm apple ezt a szép, új, forradalmi ám meg bízhatatlan rendszert!

  36. Jan - 2014.03.12. 14:07

    Ha iPhone 4-re ráteszed a 7.1-et mindenképpen lassabb telód lesz mint a 6.1.3-al. Olyan soha nem lesz mint a 4s IOS 7.0-val. Én ha tehetném a legutolsó IOS 5-öt tenném vissza az i4-emre.

  37. Marci - 2014.03.12. 16:09

    @Sztovicska Ferenc

    Szerintem nem érdemes, én legalábbis nagyot csalódtam, szép meg minden, de nem i4re való ez. iOS 6.1.3-mon nekem is villám volt, aztán 7.0nál mint egy középkategóriás telefon… Most valamit javult a 7.1-el, de még mindíg észrevehető a különbség a 7.1nél és a 6.1.3nál.

  38. Evi - 2014.03.12. 17:19

    En meg nem frissítettem 7.0.6.ra, es nem engedi hogy rögtön 7.1.re frissítsek. Tud valaki segíteni hogy ki tudjam kerülni a 7.0.6.ot?

  39. matty - 2014.03.12. 20:04

    hogy lehet előhozni a fekete billentyűzetet iphone 5s-en?

  40. Vadász Erika - 2014.03.12. 21:13

    Köszi a kék halálos megjegyzést… Akkor legyen fekete. A probléma továbbra is fennáll, annyit megfigyeltem, hogy akkor kapcsol ki, ill jelenik meg az alma, amikor pl kétszer nyomom meg a Home gombot, vagy lapozni akarok a képernyők között, de ha csak ki akarom nyitni és beírom a kódot, akkor is. De gondolom, ezzel még nem talalkoztatok. Kifogtam. Eddig már visszaállítottam iCloudról, a hiba továbbra is fennáll. Most próbálóm iTunesról.

  41. Boki - 2014.03.13. 05:49

    Barki küldhet visszajezest az apple-nek amivel segithetjük az ios fejleszteset: Beallitasok-info- Diagnosztika és használat- Automatikus küldés Celszerü bekapcsolni, hisz szamunkra is fontos hogy mit kapunk a jövőben tőlük!

  42. Roland - 2014.03.13. 10:03

    Telepìtettem a 7.1 szoftvert ami tetszik is csak volt egy jåtékom az Injustice ami azòta sajnos nem indul…valaki tud segìtteni?koszi előre is

  43. Thomy08 - 2014.03.13. 12:28

    Akinek i4 ese van és a 7.1 nem hozott javulást annak ajánlanám a battery doctort !!
    Egy jó kis tisztító app én végigfuttattam és igy már érződik a 7.1 gyorsasága nekem jelentős javulást és gyorsaság ot eredményezett

  44. adamsx - 2014.03.13. 16:21

    Üdv mindenkinek!
    Jelenleg rendelkezem egy Iphone 4s-el amin 6.1.3 os fut, gondolkozok hogy felrakom rá a 7.1-et. Kérdésem az, hogy érdemes-e váltani vagy hagyjam rajta a mostanit?

    • Pufigyerek - 2014.03.19. 10:49

      Ne válts!

  45. Imihaly - 2014.03.13. 16:26

    Gyorsabb, pontosabb, villámpuska lett minden apple cuccom….nagyon kényelmes a használatuk a 7.1 óta

  46. PBalint - 2014.03.15. 09:31

    Nekem olyan hibam lenne, hogy miota felraktam a 7.1-et 5S-re azota nemmukodik, egyaltalan nem erzekeli az ujjam a touchID… Szerintetek vigyem vissza a Tmobilehoz??

  47. Pufigyerek - 2014.03.19. 10:49

    Akinek Iphone 4-es van telója 6.13 os-sel, az még a gondolatát is hessegesse el, hogy frissítsen 7.1-re!
    Borzalmas lesz utána a telója.
    Max akkor ha SHSH mentést csinált. Akkor még vissza tudja rakni a régi op rendszert.

  48. Gábor - 2014.03.27. 09:57

    Aki szeretné visszatenni iOS7 ről iOS 6 – ra így lehet visszaállítani:

    1. Töltsük le a legújabb iOS 6-ot a készülékünknek megfelelően (iPhone LINK, iPad LINK, iPod LINK) vagy saját mentésünkből…
    2. Csatlakoztassuk a készülékünket kábelesen az iTunes-hoz.
    3. Rakjuk a készülékünket DFU módba: Nyomjuk le és tartsuk nyomva a Home és a Ki-/Bekapcsoló gombot egyszerre 10 másodpercig, engedjük fel a Ki-/Bekapcsoló gombot, a Home gombot nyomva tartása mellett, amíg az iTunes ki nem írja, hogy a készülékünk Recovery, azaz visszaállítási módba került.
    4. Mac-en az Alt, Windows alatt a Shift billentyűzet nyomva tartása mellett kattintsunk az Restore / Visszaállítás gombra és válasszuk ki a felugró ablakból a letöltött .ipsw fájlt. Az iTunes tájékoztat majd, hogy minden adatunkat törölni fogja és megkérdezi majd, hogy valóban visszaállítsa-e az eszközt. Válasszuk az igent.
    5. Várjunk türelemmel amíg a rendszer telepít (kb. 10 perc)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.