Így néz ki az eddigi legjobb iPhone 6 koncepció

HusztiD 2014.03.10. 16:51 Apple, iPhone 14 hozzászólás 3 034

Már hagyománnyá vált, hogy kétévente, az újabb generációs Apple telefonok bejelentése előtt tucatnyi koncepciót készítenek az emberek. Ezek javarészt silány minőségűek, csupán egy-egy darab van, amely igazán jól sikerül. A legújabb koncepció videó kimagaslik a többi közül, ugyanis a készítője, Sam Beckett igyekezett egy elképzelhető, a valósághoz közel álló telefont megalkotnia.

Sam szerint a következő telefon az iPhone Air lesz. Nemhiába ezt az elnevezést választotta, ugyanis szerinte ismételten vékonyabb lesz az új modell, azonban csak 0.6 milliméterrel lehet kevesebb az Air, mint a jelenlegi 5S. A készülék egy 4.7 colos, full HD-s kijelzőt kap aminek a pixelsűrűsége 468 lesz. Ez 17%-kal nagyobb képernyőt és 68%-kal több pixelt jelentene a jelenleg piacon lévő utódjához képest. Nem mellesleg egyébként sokkal kisebb lesz a kávája, mint azt az elmúlt évek alatt már megszokhattuk. Maga a kijelző szerinte már zafírüveges lesz, amit már a korábbi pletykák alátámasztottak többször is. A fényképeket pedig egy f/1.8 rekeszes 10 megapixeles kamerával készíthetjük majd.

Szerintetek is hasonló lesz a következő iPhone, vagy az Apple egy kicsivel merészebb lesz?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

14 hozzászólás

  1. Jazz618 - 2014.03.10. 17:53

    Remélem nem merészkedik túlzottan és nem az ipad-re fog hasonlítani! Pont jól eltalálták az éleket az 5nél és a 4nél is. Csak azt sajnálom hogy nem acélból készül mert így vigyázhatok rá mint a hímestojásra vagy húzhatok rá valami ótvar bumpert.

  2. Alekk - 2014.03.10. 17:53

    Eeeen szerintem full aluminium hatlap a kamera megapixele marad maximum a rekesz nol (egy 2.2 eleg karcos lenne) kijelzo biztosan noni fog nagyobb pixel suruseg ha jora sikerul biztosan cserelem a sima 5om nagyon kellene mar egy 120 fpses kamera plusz touch id

  3. Bandita - 2014.03.10. 18:10

    Szerintem ha nagyobb lesz és drágább veszek inkább egy samsung note 4-et akkorra már az is lesz teszteken meg a 3-se szarabb de jóval olcsóbb az 5-s nél!

    • aggressor - 2014.03.10. 19:28

      akik igazán értenek a telefonokhoz azt állítjáj, hogy a nod 3 a csúcs telefon.

  4. iPhone - 2014.03.10. 18:14

    Jelzem megérkezett a hivatalos iOS 7.1!! :)

    • aggressor - 2014.03.10. 19:30

      minek az… eddig is tökéletes volt az ios 7. nem láttad a statisztikát mennyire dübörög, hatalmas a sikere. :-)))))

  5. Wiilmos - 2014.03.10. 19:34

    Szerintem utos lenne de az “Air” nev kifejezetten iPadre vall… (Pl.: nem lett olyan se hogy iPad mini C/S)
    De ettol eltekintve orulok hogy Sam Beckett megtartotta a keretet, ugyhogy 5*.

  6. Djc - 2014.03.10. 20:16

    Gratulálok a koncepció készítőjének.
    Ha valóban ilyen lenne a kővetkező iphone már most sajnálnám, hogy megvettem az 5s-t.
    De hál isten ez még csak koncepció.
    Ezért imádhatom tovább a világ legjobb kommunikációs eszközét az iphone 5s-t.

  7. Kohary - 2014.03.10. 20:48

    Remélem azért ennél merészebben nyúlnak hozzá a formájához. Ez túlságosan hasonlít a jelenlegi készülékekre. Sokkal ízlésesebb koncepciókat is láttam már, igaz csak képen.

  8. Joso2002 - 2014.03.10. 21:18

    Ez borzalmas!!!!

  9. Varga Lakos - 2014.03.10. 22:48

    Tökéletes végre ez nagyon szép gratulálok

  10. Motyon - 2014.03.11. 00:27

    Nem lesz zafíros mert az kegyetlenül drága!! Óráknál is csak az abszolút csukat kapja meg.

  11. Lvgaben - 2014.03.11. 01:00

    Hat sztem ez eleg gyenge koncepcio… Lehet torlitek ezt…, de a pcworld oldalan van egy gyonyoru szep koncepcio, en valami ilyesmiben remenykedek…

  12. Bandita - 2014.03.11. 01:14

    Ha ilyen lesz azért elég kiábrándító lényegében egy kilapított 5s Kezd unalmas lenni már ez a forma.4-óta maradt minden a régi 5-nél húztak,most meg szélesebb lesz?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.