Részben a tokok lehetnek felelősek az 5C szegényes eladásaiért

HusztiD 2014.03.05. 08:59 Apple, iPhone 20 hozzászólás 3 131

Tegnap reggel bemutattuk nektek a legújabb jelentéseket az iPhone 5S illetve 5C eladásairól. Ahogyan írtuk, az Apple csúcsmobilja még képes volt szinten tartani magát a megjelenés óta, viszont a kisebbik testvére már nagyon gyenge eladásokat produkált 2014 februárjára.

A legújabb feltevések szerint az iPhone 5C gyenge szereplése részben a különféle tokoknak tudható be. A legtöbb ember tokot használ, hisz félti az okostelefonját, így a szóban forgó készülékekből nem fog látszani, hogy az éppen milyen színű készülék, hisz valamelyest a színek azok, amelyek egyedivé ezt a telefont. Legalábbis az Apple ezzel próbálta egyedibbé varázsolni az új terméküket. Pont ezért vezették be tavaly a vizuálisan szélesebb kínálatot nyújtó készülékeket, hogy többé-kevésbé egyedülállóvá tegyék azokat. Sajnos ez az elmélet így megdőlni látszik, hiszen sokan használnak hozzá valamilyen kiegészítőt, ami miatt nem látszik az iPhone valódi külleme.

Ha megnézzük az iPod kínálatot, akkor ott is láthatjuk, hogy több színből is választhatunk akár. A zenelejátszóknál bevált ez a módszer, viszont az Apple telefonjainál már úgy néz ki, hogy nem. Természetesen nem csak a tokoknak köszönhető a telefon gyenge szereplése, hanem elsősorban a gyengébb hardvereknek is, hiszen az 5C-ben nincs Touch ID, ugyanakkor A7-es processzor sem. Ha pedig az árakat nézzük, akkor ott figyelhető meg nagy különbség, hiszen csak minimálisan olcsóbb az 5S-től.

Ti hogy vélekedtek erről a témáról? Szerintetek van benne valami, vagy csupán az elemzők reagálták túl a dolgokat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Majom Hal Béka - 2014.03.05. 09:03

    Zavaros a gondolatmenet… Most akkor szerintetek a tokok vagy a hardver tehet rola??

  2. Kri$$$ - 2014.03.05. 09:07

    Szerintem ennek a telefonnak annyi a hibája, hogy be se mutatták de már az olcsó és gagyi jelzőket kapta… Maga a készülék szerintem hibátlan

  3. Bandita - 2014.03.05. 09:13

    Azért szerintem pontosítani kellene nem azért csinált színes hátlapos telefont az apple,higy trendi legyen hanem:Az Apple döntését részben a költségoptimalizáció indokolhatta. A korábbi üzleti modellben egy-egy modellt néhány éven keresztül gyártásban tartott a cég változatlan konstrukcióban, azonban egyre alacsonyabb áron értékesítette azt. A termelési költségek azonban érdemben nem változtak a gyártási periódus alatt, a ház vagy a fényképezőgép optikája az utolsó modell esetében is nagyjából annyiba kerül, mint az első darabnál. Mondhatnánk, hogy a volumen miatt azért később mégis olcsóbb lesz, de ez nem állja meg a helyét: a magas darabszámmal járó alacsony beszerzési árakat az Apple már első pillanattól érvényesíteni szeretné!

  4. Kellar - 2014.03.05. 09:14

    Nem kell rá tok, hiszen arra jó a műanyag bevonat. Fiacskám is anélkül használja, zsebben hordja és kutya baja sincsen. Inkább az ár/érték arány az, ami miatt nem lett túl népszerű – tényleg nem sok a különbség az 5c és az 5s ára között. Viszont kevésbé kényes a “c” pont a hátlapja miatt, ezért is tűnt jó választásnak számomra.

  5. Martin - 2014.03.05. 09:18

    Az Apple eddigi legbagyobb hibaja, hogy ‘olcso’ keszuleket adott ki… A kovetkezo, hogy miatta egy igen jo es szep keszulek gyartasat, az IPhone 5-et allitottak le… A harmadik az iOS 7. Az 5C ronda es ‘olcso’. Nem csoda, hogy nem vesszuk meg, mert ha mar Alma telo, akkor jot akarunk es nem egy muanyag, fos szinu szart, ami alig olcsobb, mint egy i5S.
    Szerintem legalabbis:)

  6. ViTamás - 2014.03.05. 09:23

    Egyszerűen drága!
    Teljesen érthetetlen az árképzés.

  7. Sipos Gabor - 2014.03.05. 09:52

    Magával a színes készülékekkel szerintem nincs gond, mert sokan azt szeretik, hanem a színválasztás a gond. Nézzük meg a színeket az 5c és az ipod Touch között. Egyértelmű melyiknek van gagyi hatása. Ha ugyanazokat a színeket alkalmazták volna mint az ipodoknál akkor lehet hogy sikeresebb lett volna.

  8. Ibrick - 2014.03.05. 11:35

    Egyszerűen drága es visszalépés, mert az i5 jobb.

  9. Attila - 2014.03.05. 11:39

    Szerintem ha olcsóbb lenne lehet hogy jobb eladások lennének. Azért egy 5c meg venni közel 200ezer Ft inkább egy 5s.

  10. The Count - 2014.03.05. 11:40

    Baromi drága és sajnos gagyi hatása van.
    Ez egyszerüen nem olcsó.
    Ez az árképzés nagyon drága.

  11. iMarc - 2014.03.05. 11:40

    Na ezt a marhaságot komoly erőfeszítés lehetett összehozni :)
    Tehát. Véletlenül sem az ára a gond. Nem. Mert akkor ugye lenne kit picsánrúgni. Nem. A tok a hülye. Ahhhaaa.

    Sokadjára leírom. Én is az 5c-re pályáztam. A zöldre. És nem a tok miatt nem vettem meg, hanem a ÁRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! miatt.
    És nem azért, mert nem tízezer forint, hanem mert nyúlfarknyival megtoldva az összeget vettem egy gold 5s-t.
    Na ez a helyzet sokunknál!

  12. Csabii. - 2014.03.05. 15:10

    Létezik átlátszó tok is a piacon, úgyhogy szerintem ez hülyeség! Ára igen borsos lett 5S – éhez képest , főleg úgy hogy kb szinte semmivel sem tud többet a sima 5 – ösnél!

  13. LALI - 2014.03.05. 15:56

    Egyszerű! Az embereknek nem tetszik ez a telefon, ennyi az egész….. :)
    Szerintem, az Ipod touch-hoz hasonlítják az Iphone 5C-t az emberek…….

  14. idoki - 2014.03.05. 22:39

    Az 5C fogási érzése sokkal jobb, mint az 5/5S készüléké. Ennyi, ami érvként felhozható az 5C mellett. Ezt a készüléket az Apple sajnos félrepozícionálta. A készülék bevezető árénak a 120.000 Ft-os maximum lett volna megfelelő, hogy kiváltsa az iPhone 5-öt és meg is vegyék.
    Szerintem…

  15. Carlo - 2014.03.06. 03:56

    Az 5c egy tökéletes kis telefon. Nap mint nap használom, szokásos apple minőség. Teszi a dolgát. Az egyedüli hiba az ára. A kutyát nem érdekli szerintem a tok és a szín.

  16. Cydie - 2014.03.06. 08:02

    Nem úgy kéne rá nézni, hogy ez egy olcsó iPhone, a c color-t jelent, nem cheap! Olyan árban adják, mintha a régi 5-öt árulnák, mert ez a régi 5, egy új formában

  17. Dãvîd - 2014.03.06. 09:51

    Szerintem jó csak az ára gond meg hogy műanyag hátlapja van.Meg hogy a kamerája még mindig csak 8mp-es.

  18. Janika0101 - 2014.03.06. 15:41

    Nem értem miért fikázza mindenki az 5c-t. Miért kellene sokkal olcsóbbnak lennie mint a sima5. Ugyan az a belseje, ugyan az a telefon csak kapott egy műanyag hátlapot. Egy műanyag hátlap és a fém hátlap között miért lenne 60 ezer forint különbség, mert ugye 120 ezer lenne a jó ára az 5c-nek. Az a műanyag hátlap sem gagyi, én a műanyag iparban dolgozom 15 éve és láttam az 5c reklámfilmjét ahol mutattak egy picit a gyártásról. Hát az nem gagyi, nem egy Samsung minőség. Nem minden műanyag gagyi, sőt egy esésnél jobban felfogja az ütést és elnyeli mint a fém. Lehet, hogy elreped de a teló belsejében és a kijelző nem sérül. Ha a fém hátlapra esik az csak egy picit megkarcolódik esetleg behorpad egy picit de nagyobb esélye van a kijelző berepedésének. Melyik a jobb???
    Valaki azt írta, csak egy nyúlfarknyival megtoldta és vett egy 5s. HÁT AZ A NYÚLFARKNYI 35 EZER FORINT. Szerintem azért az nem kevés. Az átlagember majdnem fél havi keresete.

  19. dani - 2014.03.07. 01:32

    Szerintem is jó telefon az 5c. Mindkét fiamnak azt kellett venni, mert nagyon bejött nekik. Több dolog miatt is pozitívan meglepődtem. Iszonyú jó a fogása és az összeszerelési minősége (szóval egyáltalán nem gagyi fos). A másik, hogy brutálisan karcálló. Azt hittem, hogy olyan lesz, mint a régi 3GS. Tok nélkül használja mindkét fiú és egy darab karcolás nincs egyiken sem. Persze leejtés esetén biztos sérülne, de a normál napi használat mellett sokkal jobban bírja, mint bármelyik eddigi iPhone. Én is azt gondolom, hogy ha olcsóbb lenne legalább egy 30-assal, akkor jobban menne. Másfelől tuti az is visszaveti, hogy fikázzák mindenhol úgy, hogy ki sem próbálták. Bevallom én sem vettem volna, ha a fiúk nem ragaszkodnak hozzá. De így utólag már nem bánom.

  20. Blanka - 2016.01.20. 15:10

    Szerintem nagyon jó a mobil. Igaz, hogy a 8 gb kevés, de lehet venni 16 gb – set is. Igaz hogy kicsit drágább, de szerintem megéri. Ha neked nem jön be a telefon, akkor nem leszólni kell, hanem max. nem veszed meg, ennyi. Van akinek tetszik, és van akinek be jönnek a színes tokok. Ja amúgy azok tokok rajta, vagy az a hátlapja? És ha pl. zöld színben megrendelem, akkor kapok hozzá egy tokot, vagy olyan színű lesz a telefon hátulja?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.