JBL Pulse teszt – Digitális lávalámpa

Skarp 2014.03.05. 20:00 Apple, Teszt 9 hozzászólás 4 514

Fura szerzet a Pulse. Mikor megmutattam a teszt alanyát pár ismerősnek, úgy voltak vele, mint Pom-Pommal. Ha akarjuk úgy néz ki, mint egy termosz, vagy szúnyogcsapda, vagy kifordított bundakesztyű. Részemről az első beüzemelésig leginkább egy félliteres sörösdobozra hasonlított. Alapvetően elég bizalmatlan vagyok az ilyen kisméretű gyöszök hangminőségével kapcsolatban, így hiába bizonyított a JBL a múltban már többször is, kellőképpen fáztam a kipróbálástól. Ráadásul úgy voltam vele, hogy az alapkoncepció alapján két lehetőség állhat fenn, vagy iszonyatosan jól néz ki működés közben vagy rettenetesen gagyin. Hogy végül mi lett a verdikt, az a tesztből kiderül.

A JBL olcsóbb árkategóriájú Flip és Charge hangszórók dizájnvilágát továbbvivő, új Pulse kifejezetten esztétikus még kikapcsolt állapotban is. Hengeres testét és annak szúnyogháló-szerű rácsozását csak a talpazatként és a csatlakozók helyeként szolgáló lapos felület töri meg. A két végen gumírozott eszköz mind állítva, mind fektetve, az előbb említett talpra helyezve használható. Ezen található a microUSB, és a remek, egyébként az új MacBook Prokról nekem fájóan hiányzó töltöttségjelző, ami finom pulzálással jelzi, ha a készülék töltés alatt áll. Ha Bluetooth protokollt nem ismerő hangforrásra szeretnéd kötni, akkor sem kell aggódnod – a JBL-nél rád is gondolt, így 3,5-es jackaljzat is került a töltőkábel csatlakozója mellé. Egyik végén a felirat tanúsága szerint az NFC érintőfelület, míg a másikon a ki-bekapcsoló, Bluetooth és presetváltó nyomógombok, illetve két félkörben a szín- és fényerőszabályzó érintőgombok találhatóak.

Kezelhetőség és konnektivitás

Párosítottuk telefonnal, tablettel, illetve számítógéppel is, a konnektálás mindhárom esetben problémamentesen zajlott. iOS (és Android eszközök esetén is) a BT kapcsolat létesítése után felajánlja a JBL saját és teljesen ingyenes MusicFlow alkalmazásának letöltését, ami az Authentics hangrendszerek tulajainak már ismerős lehet. Míg annál az equalizer és egyéb hangbeállítások adjusztálását végezhettük innen, a Pulse esetében elsősorban a fények testreszabására van lehetőség. A MusicFlow felrakása nem kötelező, de ajánlott, mivel a firmwaret is innen frissíthetjük. Ezt rögtön meg is tettem, így a gyári öt (három, a ritmustól független ambient és két ritmusra mozgó) preset mellé további négy ambient effektet kapunk a libraryba, amiket az appból tehetünk a gyári ötös férőhelyeire, igény szerint. Amennyiben letöltöttük az új firmwaret a készülékünkre, az app elkezdi azt szinkronizálni a Pulse-zal, amit az sikeres frissítés után zöld, míg sikertelen-hibás update esetén piros felvillanással nyugtáz. Egy apró dolgot fájlalok: a ritmushoz alkalmazkodó presetek kisebbségbe szorulását és azt, hogy a készülék gombjaihoz képest az alkalmazás csak a sebesség állíthatóságát és a távirányítást adja hozzá. Biztosan sokan nem fognak egyetérteni velem, de a JBL hatalmas marketinglehetőséget hagyna ki, ha nem adna ki egy egyedi fényshowk/presetek készítésére alkalmas alkalmazást vagy programot. Bár jó eséllyel így is a Schönherz-lakó barkács-programozók kedvence lesz, amint lejárt a garanciája.

Hiszed vagy sem, marhajól néz ki

Ahogy említettem, a firmware után kilencre bővülő presetkészletből mindössze kettő mozog ritmusra, az Equalizer és a kevésbé részletes Club, a többivel amolyan high-tech lávalámpaként funkcionál a JBL kompakt hangszórója. Érzékeli azt is, hogy állítva, vagy talpára helyezve használjuk, bár ennek hatását csak az Equalizer presetnél láthatjuk, mert az ütemre mozgó kis sávok a készülék elfordításával is függőlegesek maradnak. Bár közelről is látványos a hipnotikusan mozgó ledfény, igazán jól pár méteres távolságból néz ki, kevés fénynél, így félhomályos baráti összeruccanások, kisebb házibulik sztárja lehet a kis JBL. Bár hordozható kategória, a hordtáska vagy tok kimaradt a csomagból, de sebaj, ez inkább otthoni felhasználású, mint szabadidős. Mindig úgy tartottam, hogy ebben a kategóriában úgyis a gimmickek adják el a termékeket, az a bizonyos egyedi plusz, amit ad a vetélytársaihoz képest. Ez pedig itt tök jól sikerült, mivel ezzel a jópofa fícsörrel izgalmasabbá tudta magát tenni általában szépen formatervezett, bár ennek ellenére is sokszor unalomba fulladó konkurenciával szemben. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a Pulse nagyon megosztó lesz itthon, hiszen nem mindenkinek van igénye ilyesmire, sőt, van akit kifejezetten idegesít egy mellette villódzó akármi, a funkciót mindig kikapcsolva tartva pedig fölösleges beruházni rá.

Jó-jó, de hogy szól, inkább azt mondd már

A hasonló méretű, kompakt Bluetooth hangszórók osztályát hívhatnánk csak simán “a dobozhangúaknak” is. Pont emiatt lőttem rá az inputot először behúzott nyakkal, óvatoskodva – de kellemesen kellett csalódnom. Bár azt jól tudjuk, hogy aki a kompaktokat választja, annak számolnia kell a kompromisszumokkal, de itt szó sincs dobozhangról, sőt a felső és középtartományokban kifejezetten jól érzi magát a a Pulse. Zenei ízlésem határain belül próbáltam viszonylag a zsánerek széles palettáját próbálgatni rajta: a szintis, popos, magas hangokkal vastagon tűzdelt elektronikus zenében lubickol, méretéhez képest meghökkentően jó hangerejével könnyedén betölt egy nagyobb szobát is. Hangja tiszta, dinamikus, ami a méreteit tekintve impresszív dolog. Természetesen a sarkon leselkedő kompromisszum itt is jelen van, sok előnyéért cserébe nagyobb hangerőn rocknál és a mély tartományban, különösen a basszusnehéz zenéknél elfogy a szusz belőle. A hangerő egyébként kulcsfontosságú egy ilyen célre piacra dobott hangszórónál, hiszen egyéni használatnál, kis-közepes hangerőn szépen szól, azonban a bulis háttérzaj hiányában nagyobb hangerőn kijönnek a hiányosságok, amik egy party hevében sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem. Mindezektől függetlenül az egyik legszebben és legtisztábban szóló kisméretű hangszóró, amit eddig hallottam – talán csak a Bose SoundLink Mini veheti fel vele a versenyt, ami azonban súlyos ezresekkel drágább. Akkumulátora fény nélküli üzemmódban a gyári adatok szerint 10, a mi méréseink szerint inkább 9-9,5 órát bírnak, amit a LED-ek beüzemelése nagyjából lefelez.

Kiknek ajánljuk

Azoknak, akik gyűlölik a dubot, technot vagy basszusosabb hiphopot, de imádják a Daft Punkot és a popot. Akik szerint a lávalámpa egy kitűnő berendezési tárgy. Akik szeretnének egy jópofa, látványos partieszközt, ami mellette még egész jól is szól. Akik számára az év fénypontja a Qpa Mátrix. Hogy kiknek nem? Maximalista audiofileknek, epilepsziásoknak és azoknak, akik utálták a Samsung Smart TV-k a műsor függvényében változó “intelligens” háttérfényét.

 A JBL Pulse most megvásárolható az Extreme Audio-nál, 59 999 forintért.

Dizájn: 5
Minőség: 5
Kezelhetőség: 4
Szavatosság: 4
Ár/Érték arány: 4

Összesen: 4.4

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Laci - 2014.03.05. 20:25

    Mennyibe kerül?

  2. Ricsi - 2014.03.05. 20:33

    59.999ft :))

  3. offline98 - 2014.03.05. 21:47

    :D xD

  4. Ibrick - 2014.03.06. 15:00

    Laci ne csak a képeket nézd, olvass!
    Durva 60 ropi egy sörösdobozédt.

  5. q - 2014.03.06. 20:26

    kinek ajánljuk? aki van annyira tele és van akkora istenverte balfasz h. 60 EZER magyarországon használatos valutát ki képes baszni az ablakon gameboy hangszóró minőségű lejátszásért és egy kis hangulatvilágításért:D
    tipikus újgazdag hülyegyerek-játék hogy legyen mivel rajulni a suliban

  6. PJP - 2014.03.06. 23:55

    q…….a minőség pénzbe kerül

  7. q - 2014.03.08. 19:22

    A minoseg nem itt kezdodik

  8. Dennis - 2014.03.19. 08:08

    A JBL Charge csak 45 és sokkal jobb a basszusa! Ja és még tölti is a telefonunkat!

  9. Endre - 2014.11.12. 19:00

    Nekem egy charge van kitünően szól egyáltalán nem gameboy.Meglepő a hangja menjetek el egy boltba és próbáljátok ki amikor hazavittem mindenkinek ámult milyen hangja van.Ennek az árán megsem lepődöm bár ezeknek a kütyüknek szerintem kicsi a piaca, lehetne egy picit olcsóbb.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.