Drasztikusan csökkenti a Windows árát a Microsoft

HusztiD 2014.02.24. 12:25 Egyéb 4 hozzászólás 658

A legújabb értesülések szerint majdnem a negyedére fognak csökkenni a Windows-zal licencelt gépek árai. Úgy tűnik, hogy a redmond-i óriás ezzel a lépéssel próbálkozik, hogy versenyben maradjon az Apple-lel és a Google-lel szemben, hiszen ha a csak a tabletekre gondolunk, akkor ott egyértelmű uralom alakult ki.

Eddig 50 dollár volt a licencdíj a 250 dollárnál olcsóbb gépeknél, ám ezentúl már csak 15 lesz a Windows 8.1-es rendszer a Microsoft-nak köszönhetően. Az új akció egyaránt érinti a tableteket és a PC-ket is, hisz mindkét ágból szeretne nagyobb szeletet a magáénak tudni a vállalat. Érdemes tudni róla, hogy a 8-as rendszer nem aratott akkora sikert a felhasználók körében, mint az előző szoftver, ugyanis sokan még mindig csak a Windows 7-et használják. Az előrejelzések alapján pedig 2014-ben a Microsoft-os tabletek megoszlása nem lesz több 5%-nál a piacon, így jelentősen eltörpül majd az Apple és a Google mellett.

Szerintetek milyen hatást gyakorol majd a Microsoft ezzel a lépésével? Tényleg sikerült majd nekik ezáltal több gépet licencezniük mint eddig?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Carlo - 2014.02.24. 14:19

    Szerintem majd rohamosan zuhanni kezd a microsoft értéke a részvénypiacon és szépen lassan bedől. Volt microsoft, nincs microsoft. Valahogy így tudom elképzelni.

  2. Bristol - 2014.02.24. 17:02

    Bedől? Vicces elgondolás ;0) Vagyis 1x biztos de az nem mostanában lesz. Nokia is van és a vicc az, higy Apple is! Vissza esni (ideiglenesen) vagy csődbe menni két kűlön fogalom szerintem.

  3. Attila - 2014.02.25. 09:48

    Még így is épp 15 dolcsival kerül többe, mint amennyit ér!

  4. Vélemény - 2014.02.28. 00:50

    Ott a pont, Attila!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.