Tim Cook: az Android olyan, mint Európa

HusztiD 2014.02.08. 16:00 Apple, Tim Cook 19 hozzászólás 1 117

A tegnapi nap folyamán már beszámoltunk, hogy az Apple vezérigazgatója elkottyantotta, hogy új kategóriájú termékeken dolgoznak, amiről jelenleg még nem beszélhet. A legújabb interjúból viszont kiderül, hogy Tim leginkább Európához tudja hasonlítani az Androidot, ugyanis sok minden található meg a rendszerben egy fedél alatt, akárcsak az EU-ban a tagállamok.

A hasonlat onnan jött, mikor a vezérigazgatót arról faggatták, hogy vajon a telefonpiacon is hasonlóan fog szerepelni az Apple, mint a napjainkban, vagy a számítástechnikai piac sorsára jut, ugyanis a Windows uralma mellett csak egy kis szelet jutott a kaliforniai cégnek. Tim elmondása szerint az említett két piacot azért nem lehet teljesen összehasonlítani, mivel Macintoshra kevesen fejlesztettek programokat, iOS-re pedig több ezer alkalmazás készült. Mint tudjuk, iOS-re összesen több, mint egymillió applikáció készült, melyeknek majdnem a fele az iPad-re külön optimalizálva van. Ugyanakkor ez a baj az Androidnál, hogy ott körülbelül csak ezer olyan alkalmazás van, amely kizárólag a tabletekre lett szabva, ezért rosszabb a konkurens táblagépeit használni, mert sok alkalmazás ugyanaz mint az okostelefonos verzió, csak éppen ki van nagyítva.

Tim elmondása szerint a Windows csupán egyetlen dolog, addig az Androidot Európához hasonlítaná, mivel az több részből áll. Azért mondta ezt a hasonlatot, ugyanis Európa csupán egy név az amerikaiak számára, hogy tudják, több országból tevődik össze, nem úgy, mint USA, amit több alkot. És ez a közös Európa és az Android között, hogy mind a ketten sok összetevőből épülnek fel, nem pedig egyből, mint a Microsoft operációs rendszere.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

19 hozzászólás

  1. iPad felhasznalo - 2014.02.08. 20:12

    Ez a Cook fiucska fogja taccsra tenni az almat.

  2. ViTamás - 2014.02.08. 20:18

    Erre mit is lehet …
    Akurvaannyát!

  3. Balázs - 2014.02.08. 21:30

    Teljesen igaza van, az egész eunak akkor lenne értelme ha egybe is olvadnának az országok , de így nincs sok…. Csak a korlátozások.

  4. strucc007 - 2014.02.08. 21:44

    @Balázs: ez így van, de inkább látok esélyt a széthullásra, mint az egyesítésre. Ráadásul a nyelv sem közös, ami újabb akadály lenne, sajnos.

  5. ViTamás - 2014.02.09. 01:45

    Igen, igaza van. De ha rajtam múlna kitiltanám a cuccait az eu-ból, persze csak azért, hogy megnyúzzák a részvényesek. Félreértés ne essék apple fun vagyok, de ez a szarházi kereskedő ne fikázza Európát. Arról nembeszélve, hogy a néhai gazdája mindig is a német minőséget tartotta etalonnak, és állandóan az amcsi cuccokat savazta.

  6. aggressor - 2014.02.09. 02:28

    igaza van.. a sok féle nyelv, sok féle kultúra nem egyezik… androidban meg a sok hűlyeség.

  7. Bandita - 2014.02.09. 04:30

    Ez a Cook nem normális!Ez fogja az apple-t leamortizálni! Eddig is kiderült számomra,hogy csak a pénz érdekli semmi más,lázsd 5c -hogy olcsóbb legyen legyártani 5-öt, na meg az ipad-eknél is amit művelt meghagya a 2-est a többi mehet mert annak is sok az előálítási ára és olcsóbban már nem akarja adni!Na most meg ez is!Jobb lenne meneszteni mert csak féreg az almába!

  8. Sanyi - 2014.02.09. 06:05

    Én megnéztem a filmet! Nagyon nagy észrevétel….. Itt már a pénzről szól az egész még élt Steve Jobs addig jo volt az Apple most meg nulla! Nagyon szeretem az iphonet de egyre rosszabb lessz!

  9. TabletTarto - 2014.02.09. 10:09

    Ez a Tim gyerek épp olyan fasz mint a Wozniak:)) ezek ketten alakíthatnának egy körtét.

  10. Ricsi - 2014.02.09. 15:37

    Skacok kerlek csak tanuljatok meg hogy nem fun, hanem fan..

  11. TabletTarto - 2014.02.09. 18:23

    Meg a skaccok 2c:))

  12. Sztázi - 2014.02.09. 20:01

    Sziasztok! Lenne egy kérdésem.
    Vettem egy i5-öt aztán a vakuja nem megy se világosban sem sötétben.
    Mi lehet a baj?

  13. Yooozi - 2014.02.10. 08:49

    Talán be kéne kapcsolni a vakut…

  14. Építész - 2014.02.10. 10:55

    Látjátok ezt kb egy éve pofázom, hogy szarrá amortizálja az almát ez a fasz, de mindenkitől csak a leugatást kaptam. Na nesztek itt van …

  15. Sztázi - 2014.02.10. 11:34

    Hello! Bevolt kapcsolva a vaku!
    De Már megoldodtam a problémát.

  16. N - 2014.02.11. 19:20

    Cooknak egy kis ész vagy egy sajtós kéne aki elmondaná mit lehet mondani és mit nem.

  17. DDave - 2014.02.13. 17:00

    Android vagy mi a fasz egy kuka de eu nagyon is jó

  18. DDave - 2014.02.13. 17:04

    Android =***********…..

  19. DDave - 2014.02.13. 17:05

    XD

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.