Wozniak szerint az Apple gyárthatna Androidos telefont

HusztiD 2014.02.07. 13:56 Apple, Egyéb 28 hozzászólás 854

Steve Wozniakról mindig érdekes dolgok derülnek ki, mikor interjúra hívják el. Legutóbb arról számoltunk be, hogy ha a cég egykori társalapítója még mindig az Apple-nél dolgozna, akkor biztos fejet hajtottak volna a Google előtt. A legújabb interjúból pedig kiderült, hogy Woz szerint a kaliforniai cég akár Androidos okostelefont is gyárthatna, hisz megvan hozzá a lehetőségük.

Miért fókuszálna az Apple egy Androidos készülékre, mikor így is az ő kezei között van a világ talán legnépszerűbb telefonja? Wozniak szerint azért lenne jó, ha Tim-ék beszállnának erre a piacra, mert így két vasat is tarthatnának egyszerre a tűzben. Szerinte egészen jó eladásokat teljesítene az almás-droidos telefon, továbbá azt is elmondta Steve, hogy az emberek szeretik a stílusos, értékes kütyüket, mint amilyeneket az Apple gyárt, hiszen erre egy másik gyártó sem képes.

Ti egyetértetek vele? Nyilvánvalóan nincs rá esély, hogy Androidos készülékkel álljon elő az Apple, de szerintetek jó lenne, ha jönne egy Androidos iPhone is?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

28 hozzászólás

  1. Ács Ferenc - 2014.02.07. 14:00

    Mostanában nagyon kemény anyagot szippantanak arrafelé.

  2. Nick - 2014.02.07. 14:12

    Ez hulye…..

  3. iStvan - 2014.02.07. 14:17

    Vagy éppen nem és pont az a probléma :)

  4. ViTamás - 2014.02.07. 14:55

    Ez a gyökér csak azért lett nagy, mert találkozott Jobs-al.
    Mióta a druszája meghalt, ilyen aranyköpésekkel igyekszik a figyelem középpontjába kerülni.

  5. Bane - 2014.02.07. 15:18

    Ez teljesen megvan bolondulva?

  6. Pötyi - 2014.02.07. 15:53

    Ide inkább most nem írok semmit….mert annak csúnya vége lesz…:DDD

  7. Építész - 2014.02.07. 15:58

    Meg gyárthatna esküvői ruhákat is … :)
    De nem teszi…

  8. Attila - 2014.02.07. 16:04

    Huuuuu azt az elmebeteget :-)

  9. Bristol - 2014.02.07. 16:57

    Évek ota nyilatkozik, olykor nagyobb baromságokat is… Igy marad fokuszban szerintem. Androidos Iphone? Minek? Ugy értem mire jó?

  10. Balazs - 2014.02.07. 17:58

    Najo, lehet hogy keresztbe akar tenni az applenek, vagy android manias, vagy csak apple hater… De ekkora baromsagot senki nem gondolhat komolyan! Ez nagyon hulye ember lehet.. Vagy csak a mediaban akar maradni! Sztem biztos direkt tetteti, h ekkora f*sz…

  11. Dan98 - 2014.02.07. 18:10

    Steve Jobs forog a sírjában.

  12. Dtk76 - 2014.02.07. 18:19

    Persze, meg gyárthatnának symbianos telefonokat is.. :-)

  13. TabletTarto - 2014.02.07. 18:38

    Azt a szar 5c-t akár kiadhatnák droiddal is:) úgyis gagyi samsung hatása van.

  14. andrewyx - 2014.02.07. 19:56

    tavaly meg az új windows telefonokat istenítette…
    szerencse hogy nem hoz döntéseket az apple vállalatnál.
    már bezárhattak volna….
    doktor úr,elmehetek?nem woz,azt mondtam:ELMEBETEG….

  15. A-Man - 2014.02.07. 19:57

    Gyökèr… Ja persze, Jobs sehol nem lett volna nélküle… Woz legalább annyira fontos volt az Apple indulásához, mint Jobs..,

  16. Bristol - 2014.02.08. 08:12

    Apple indulásához? Ezt senki nem vitatja el! Ezért is ismered őt és ezért nyilatkozhat és ezért hír a szava. De azota sok víz lefolyt a dunán és egy barom kett belőle…

  17. N - 2014.02.08. 10:28

    Én pl azért veszek Apple cuccokat mert sokkal jobban szeretem es tudom kezelni az ios-t.

  18. Carlo - 2014.02.08. 14:58

    Szerintem nem mondott hülyeséget, ha üzleti szempontok felől közelítjük meg. Tuti ők uralnák az android piacot is a minőség miatt.

  19. Zoli71 - 2014.02.08. 19:22

    Miért is kell leugatni ezt az ötletet? Az Android egyre jobb. A készülékek is egyre jobbak, de az Apple mindig a minőségről volt híres. Szerintem simán vinnék az androidos Apple-t.

  20. More - 2014.02.08. 19:36

    A piac szempontjából mindenképpen megérné, és ezt szerintem mindenki tudja. Azonban az Apple elvből nem gyártat androidos telefonokat. Az Android linux alapú operációs rendszer, és elég gyakran ki is jönnek a hibái. Például nem képesek rá egy normális task killert csinálni, mert kell bele 2 giga ram, hogy ne egyék a háttérben futó appok (Ez tapasztalat)

  21. rotring - 2014.02.08. 21:50

    Steve Wozniak mindig faszságokat nyilatkozik.Pl.: nem tetszik neki az iPad Air, mert nincs 256 Gb-os belőle, és neki nincs otthon bevezetve az internet, ezért sokkal hasznosabb lenne egy 256 Gb-os :D

  22. Vélemény - 2014.02.08. 22:52

    Woz zseniális mérnök, viszont sosem az üzleti érzék volt az erőssége. Lehet, hogy rövid távon többletbevételt jelentene az Apple számára a droid, de hosszú távon rossz döntés lenne. Nem illene bele a cégről kialakított imidzsbe és visszaütne a dolog. Woznak inkább az áramkörökről kellene nyilatkoznia, ahhoz legalább ért.

  23. Apples - 2014.02.09. 14:09

    More, szerinted az iOS es osX min alapszik?
    Szerintem is lenne sikere de hasznot keveset hozna. Nézzetek meg melyik a haszon az androidos telefonokon…. Az Apple pont azt ismerte fel ügyesen, hogy a penz abban van ismet ha tied a hardver es a szoftver is. Teljes ecorendszerrel kell kötni a felhasználót es nem a Google zsebébe termelni a penzt a play store-ral hanem az Apple-nek.

  24. Dudee - 2014.02.10. 10:56

    Az elso komment a legjobb………

  25. Djc - 2014.02.10. 21:09

    Az alma maradjon alma.
    Droidokat hagyjuk meg azoknak aki nem érrtik meg mit tud az ios vagy az os x.
    Nekik szükségük van a C3PO féle tolmács droidok egyszerűsített formájára. Az androiodra.

  26. iphone - 2014.02.12. 08:27

    Azt hittem az iOS 7 flat design-tól nincs lejjebb, DE VAN.. :S

  27. vlaci88 - 2014.02.12. 10:28

    Aki csak elgondolkozik ezen, az is elmebeteg!!! Milyen android piacot uralna az Apple? Az HTC is egyedibb mint a Samsung + esztergalt femhaza van a One-nak, megis a plasztik Samsungot veszik, nem a minisegibb HTC-t pedig a hardver is ugyanaz! Az Apple meg mindig is gyengebb hardverrel dolgozott, csak egyszeruen jobban meg van csinalva az iOS! Lagolna a droid egy i5 hardveren! Maradjunk annyiban, hogy az egyedi, apple altal fejlesztett processzor, az anyaghasznalat es az iOS egyutt teszik az iPhonet premiumma, tehat iPhones droid hala egnek tuti nem lesz es ertelme sem lenne!!!! (mert aki droidot vesz, a hardverre fokuszal meg a marketingnek bedol, marpedig a csapbol is a Samsung folyik, igy nem a premium keszulekekre van nagyobb kereslet, lasd a peldat Samsung/ HTC egy hardver megkozelitoleg azonos kezdoar es megis a plasztik fogyott jobban!!!!

  28. Hamika - 2014.03.23. 21:21

    semmiképp nem szabad droidot beletenni az applenak. Apple az maradjon az IOS-nél.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.