Másodfokú égéseket szenvedett a diáklány az iPhone 5C készüléktől

iMann 2014.02.05. 19:00 Apple, iPhone 21 hozzászólás 3 132

A Main állambeli Kennebunk városában még múlt héten egy 14 éves iskoláslány sérült meg egy kigyulladt iPhone 5C készüléktől. A Morning Sentinel tudósításából kiderült, hogy a lány éppen az első órájára készült, épp foglalták el az iskolapadokat, amikor hirtelen füstölni kezdett a közel két hónapja az édesanyjától kapott készülék.

Jeff Rodman, a középiskola vezetője elmondta, hogy ahogy a lány leült rövidesen gomolygó füst árasztotta el a tanulókat. A diáklány érezte, hogy valami nincs rendben, így azonnal benyúlt a zsebébe, ahol már égett az iPhone 5C készülék. A többi diáktársa hangosan kiabálta, hogy “Vedd ki és dobd el”, de mire ezt meg tudta tenni, már a nadrágja is tűzre kapott.

Az osztályteremben lévő pedagógus és a lány diáktársai segítségére siettek, gyorsan levették a nadrágját, majd rövidesen megérkeztek a mentők is. Mint kiderült, sajnos a diáklány másodfokú égéseket szenvedett, de szerencsére jól van, sőt azóta már ki is engedték a kórházból.

Az iPhone készülékek lítium-ion alapú akkumulátorokkal működnek – mondta el egy helyi javító szerviz munkatársa, Andrew Rosenstein a lap megkeresésére, valamint közölte, hogy bár extrém esetekben előfordulhat ilyen jelenség, de ezek nagyon ritkák. Vélhetően a zöld iPhone 5C eltörhetett és zárlat keletkezhetett, mikor a diáklány a farzsebében tartott készülékre ráült és az nem bírta el a rá nehezedő nyomást.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 hozzászólás

  1. Krisz - 2014.02.05. 19:08

    Mi a szart keres egy 14 éves lánynál 5C?? Marhára el van kapatva a mostani teenager (de)generáció.

  2. Bandita - 2014.02.05. 19:17

    Hogy tud eltörni egy 14-éves lány alatt? Vagy 150 kilós volt?

  3. Norberto - 2014.02.05. 19:30

    Krisz! Ők amerikában vannak! Ott van pénz meg ott szinte majdnem minden 14-15 éves gyereknek iphone-ja van!

  4. TabletTarto - 2014.02.05. 19:47

    Jah és Krisz majdnem mindegyik 150 kiloooos :)

  5. Bandita - 2014.02.05. 19:55

    Nem tudom mért van mindenki kiakadva,hogy 14-éves? Őneki nem lehet?Inkább az a szomorú,hogy kigyulladhat!Én inkább ezen vagyok kiakadva!

  6. marcikaa - 2014.02.05. 20:44

    hát én is 5C használok 110 kilommal párszor ultem már rajta , meg se nyekken , da ha rátaposok akkor se, kivűlről minőségi, inkébb az okozhatja , hogy megveszi a telefont, de inkább utángyártott töltőt vesz az ebay ről ami fos :))

  7. Fehérsólyom - 2014.02.05. 21:13

    Ezekből az akksikból elég gyorsan kinyerhető az energia, nem úgy mint a régi szén-cink elemből például. Így néhány mp.-ig szépen le tudja adni egy hegesztőtrafó teljesítményét. Ez pedig elég sok mindent meg tud gyújtani.

  8. Marci - 2014.02.05. 23:38

    Akinek van ra penze azt vesz amit akar

  9. Sagara07 - 2014.02.06. 01:12

    Mondja mindenki hogy csak Amcsiban járnak a fiatalok iPhone-al.
    Én Dániában élek de a 6-7 éves srácoknál is iPhone 5 virul :)

  10. Motyon - 2014.02.06. 03:41

    Mindenhol mindenkinek iPhoneja van. Mégis milye lenne? Szar samsungja? Nyilván nem 2 hétre vesznek neki telót, amúgyis 14 éves az már nem is gyerek. Minek mindig kötöszködni? Amugy el is hiszem hogy dániában az van, az északi,orszagok nagyon fejlett gazdag helyek.

  11. borzika00 - 2014.02.06. 07:02

    Ne vitatkozzatok már hogy miért van iPhoneja? Amerikában van money, tudnak venni maguknak. Amúgy én 9 éves vagyok, és nekem is itt van a kezemben egy iPhone 5S.

  12. borzika00 - 2014.02.06. 07:04

    Tudjátok kértem ajándékba, és semmi mást nem kaptam csak a telót… Megérte…

  13. Sanyi - 2014.02.06. 07:06

    Szerintem kamu ez a sok kigyulladt telefon!

  14. Építész - 2014.02.06. 07:44

    Pedig bizony a Litium nem szereti a kisütött állapotot. Kisütve vagy lemerítve kigyulladhat.
    A forgalmazóknak előírás 50% alatti töltöttség alatt nem szabad tárolni.
    Az Apple ezt általában tartja is.
    Persze ne felejtsük el az iphone4 leszakadó akku csatiját, ami okozhat zárlatot is akár…

  15. Kamo - 2014.02.06. 08:32

    Vegyél egy közel 200 ezres telelót a 14 éves gyerekednek,hogy villogjon milyen sikeres apuka vagy… Célkeresztet rajzolsz rá!

    • Swind - 2014.02.06. 10:17

      Nem rajzolsz rá célkeresztet, ha hasonló anyagi körülmények között élők az iskolatársai is. Akkor még villogni sem lehet vele, csak a “csoporthoz” tartozni.
      Villogni egy szegény suliban lehet vele, és akkor veszélyes is.

  16. chris - 2014.02.06. 12:40

    sot, muszaj venni valmi okostelot kulonben lelki seruleseket szenved a gyerek… b.szogatjak az iskolatarsak.. nem egy helyrol hallottam.

  17. ChesterHUN - 2014.02.06. 13:07

    Nem értem hogy jöttök ahhoz hogy fel vagytok háborodva hogy egy 14 éves lánynak ilyen meg ilyen telefonja van. Gondolkozzatok már ti elvetemülten barmok ez egy NEM magyar állam és az iphone tudtommal nem a szaros kis magyarországnak van gyártva külföldön egy iphone már 10 éves korban alap dolog

  18. Bandita - 2014.02.06. 16:47

    Meg nem lehet tudni,lehet ő erre gyüjtött azért hordta az ujságot hajnalba Azt nem merem kilyelenteni,hogy amcsiba nem számít az ár, és lazán járkál iphone-nal mindenki, ott is van sok szegény,mint mindenhol persze külföldön mindenki gazdag játék helyett a gyerekek iphone-nal játszanak a homokozóba jaj!Itthon is ha valaki akar vehet iphonet akár részletre is vagy előfizetéssel.Mintahogy autót is lehet venni részletre sok 20-éves kölök bmw-vel meg mercikkel audival járkálnak biztos kp kicsengette!Csak nem mindegy otthon lakik ingyen kaja is megvan fizetése felét törlesztésre fizeti nem gond itthon sem!Ennyi erővel egy külföldi is mondhatná milyen gazdagok a Magyarok,probléma akkor kezdődik mikor neki kell előteremteni a lakhatás,kaja,közüzemi számlákat netalán a gyerekre is kell ruha akkor a huszonéves sem üldögél audi a6-ban iphone-nal a kezébe a pláza elött,hanem örül,hogy luk van a valagán és mehet bkv-val meg tud venni egy i900 samsungot vagy egy iphone 3g-t.Nem mindegy a háttér lehetsz te árufeltöltő is.

  19. Q - 2014.02.07. 00:00

    Haha, annyi esze is csak egy hájas disznó amcsinak lehet, hogy az osztálytársainak kelljen rávenni őt arra hogy eldobja azt a kurva telefont ha már olvad szét az egész :D egyébként meg, egyrészt csak a retardáltak ülnek rá a telefonfonjukra, másrészt tuti hogy egy mázsás tehén volt az illető, hogy így megroggyant szegény telefon… Nem volt ideje kivenni? miután minden nap elfogyasztotta a fél sulibüfét, ne csodálkozzon ha eltart pár percig amíg megleli a 2Dimenzióssá transzformálódott telefont a segge alatt… Szegény kiscsaj… Szegény iPhone! Szörnyű kínokat élt át a halála előtt… De legalább utolsó erejével jó redneckesen megbillogozta a tehenet a valagán haha

  20. djubika - 2014.02.08. 03:16

    Huh ti ha olvassátok ,hogy egy 14 éves lánynak iPhone ja van mindjárt vitatkozni kedetek azon ,hogy mért van neki,nem pedig azon agyaltok , hogy a mi gyerekeink zsebében is ugyanez megtörténhet nem beszélve arrol ,hogy 90 százalékának egy alsókategóriás Samsung vagy egyébb retek márka lapul (tisztelet a kivétel) habár a samsung felső kategoriája is csak egy kalap sz…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.