Tim Cook nem elégedett az iPhone 5C eladásaival

HusztiD 2014.01.28. 11:45 Apple, iPhone, Tim Cook 12 hozzászólás 912

Pár órája az Apple bejelentette a hivatalos 2014 Q1 eredményeket, ahol remekül szerepeltek az iPhone eladások, de a vezérigazgató koránt sem volt elégedett. Tim elmondta, hogy az iPhone 5C volt a legnépszerűbb telefon azoknál az embereknél, akik még most vásároltak először almás telefont. Hiába volt az 5C a legnépszerűbb ebben a kategóriában, de Tim nincs teljesen megelégedve az eladásokkal, hiszen 2012-ben az Apple 135.8 millió telefont adott el, ami 46%-os növekedést hozott 2011-hez képest. 2013-ra a cég 153.4 millió iPhone-t szállított ki, ami mindösszesen csak 13%-os plusz eladást jelentett.

Nem csoda, hogy az iPhone 5C nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, hiszen ha az amerikai árakat nézzük, akkor mindösszesen csak 100 dollárral olcsóbb az 5S-től, viszont a két telefon közötti tudásban sokkal nagyobb eltérés van. Ha pedig a dolog másik oldalát nézzük, akkor tucatnyi Androidos alternatíva van, amit 500 dollár alatt megkaphatunk a piacon, így az mind kiesés lehet az Apple-nek.

Hogy az iPhone 5C sorsa mi lesz, azt egyelőre nem tudni. Már megindultak a találgatások, miszerint az Apple felhagy az 5C gyártásával, viszont vannak, akik abban hisznek, hogy csökkentik az árakat. Továbbá nem érdemes kihagyni, hogy a szóbeszédek zöme egy nagyobb iPhone-ról szól, így nem kizárt, hogy az Apple egy új high-end modell bevezetésével kíván csiszolni az eladásokon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

12 hozzászólás

  1. TabletTarto - 2014.01.28. 12:21

    Talán Tim azt is elhiszi hogy a c nem drága :)) Ezek azt hiszik, hogy annyira meg tudják hülyíteni a népet, hogy megveszik a xar 5c-t ilyen drágán.
    Tim ha még nem tudnád ez egy túl árazott műanyag xar.

  2. Rudolf - 2014.01.28. 12:35

    Szerintem is az ára végett nemveszik énis azért nemvettem inkább akkor már 5S

  3. Bandita - 2014.01.28. 13:06

    Azért vitatkoznék,hogy csak az ára miatt nem veszik mivel már 140-ért is lehet kapni kártyafüggetlent na meg kíváncsi lennék mennyi 4s adtak el pedig az sem olcsó!Lehet több 4s vettek mint 5c-t szerintem aki olcsobb iPhone-t akart az vett 4s inkább a minőségi kialakítás miatt mint 5c-t.

  4. Bandita - 2014.01.28. 13:20

    Egy kis cikk ehez: „új” iPhone 5C, amely a tavalyi modell hardveres alapjaira épül, azonban fém borítás helyett polikarbonát házban, némileg szerényebb képességekkel.Az Apple döntését részben a költségoptimalizáció indokolhatta. A korábbi üzleti modellben egy-egy modellt néhány éven keresztül gyártásban tartott a cég változatlan konstrukcióban, azonban egyre alacsonyabb áron értékesítette azt. A termelési költségek azonban érdemben nem változtak a gyártási periódus alatt, a ház vagy a fényképezőgép optikája az utolsó modell esetében is nagyjából annyiba kerül, mint az első darabnál. Mondhatnánk, hogy a volumen miatt azért később mégis olcsóbb lesz, de ez nem állja meg a helyét: a magas darabszámmal járó alacsony beszerzési árakat az Apple már első pillanattól érvényesíteni szeretné, ezért is ad le minden alkatrészre tízmilliós nagyságrendű megrendelést és köti le jó előre egész üzemek egész éves kapacitását.

  5. aggressor - 2014.01.28. 16:08

    inkább hagyták volna tovább az i5-t. így, hogy nem jött be a számításuk még lehet nekik drágább lett a műanyag mint a fém.

  6. q - 2014.01.28. 17:26

    2011 és 12 között azért is volt ekkora különbség,(nem csak az applenél, a többi gyártónál is) mert a nép rájött hogy az okostelefon (meg a tablet) jó. az hogy ki mennyire volt innovatív, sztem részletkérdés, ugyebár mindenki ezerrel másolja az épp aktuális csúcs-cuccot, már tudjuk h. a samsung ebben abszolut győztes. legközelebb akkor tudnak majd ilyen ugrásszerű bevételnövekedést hozni, ha ugyanilyen jól el tudják hitetni az emberekkel, hogy pl. az okosórára mennyire rohadtul de szükségük van. pedig kurvára nincs. ugyanúgy okostelefonra, meg tabletre sem. mindegy, késő ezen filózni, amikor már az egész világ ekkörül forog. a legtöbben ezzel kelnek, ezzel fekszenek. más példa: aki bkv-zik, tudja. nézzetek végig reggel a metrón, hány tag szorongatja a kezében a telefont, vagy a tabletet. engem elszomorít a látvány, attól függetlenül, hogy ugyanúgy benne élek, mióta tizenévesen megkaptam az első ipod touchomat. 3 éves koromban ültem le először a win98 elé nyomni a need for speed 3-at, most 20 éves vagyok, és ha nincs előttem képernyő 1-2 napig, feszült leszek. bele se merek gondolni, hogy az a kölyök, aki 3 éves korától kezdve csöppen bele ebbe a brutális médiaviharba, ami körülvesz minket, mit fog tenni, ha egyszer valamiért nem lesz. amerikában már történnek ilyenek, a kölyök késsel ront a szülőkre, mert nem iphonet kap, vagy órákig sikítva üvölt ha elveszik a szülők a cuccot. és itt jön képbe a párhuzam a narkó és a képernyő között, csak az egyik modernebb mint a másik, és jobban elítéli a társadalom mert utóbbi a manipuláció tökéletes eszköze. főleg manapság, amikor már mindenki fikázza a tv-t, lényegében teljesen jogosan, mivel átalakult egy lázadó wc kagylóvá ami visszaköpi az emberre a szart, éjjel-nappal budapest meg édes élet formájában. annyi a gond, hogy csak idő kérdése, ameddig a tv-szenny áttelepül az úgy imádott okostelefonra vagy tabletre, és onnantól 0-24-es hipnózis alatt lesz minden földi halandó.
    namindegy, visszatérve az 5c-re, van egy olyan érzésem, hogy amit az apple piacra dob, az neki 100% hogy nem bukás. nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket… inkább azok a piaci elemzők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, akik elhitették a vezetőséggel h. az 5c mekkorát fog szólni. kíváncsi leszek, egyelőre elvetemült lépésnek tartanám ha megmaradna ez az egész C-koncepció mellette az S-el. az árakat nem hinném hogy csökkentenék, az nem az apple politikája.lehet most hülyeséget mondok, de én azt érzem egy 5s tulajaként, hogy a c-sorozat, így a nagyobb darabszámban gyártott iphone a minőség rovására megy, még akkor is ha teljesen különböznek az alkatrészek, vagy más gyárban rakják össze őket. ha összehasonlítom a 4s összeszerelési minőségét az 5s-el, hát egy vicc az egész:D a gombok lötyögnek és durván kattannak, a hátsó két műanyag betétet egy mikronnyi porszem is szemmel nagyonis láthatóan karcolja meg, az előlap pedig jóval kijjebb van mint a keret, tehát megfelelő tok nélkül minden szarrákarcolja, ha véletlen fordítva teszem le az asztalra. nem vágom a statisztikákat, de szerintem a régi iphone tulajok nem azért vesznek újat, mert amikor kijön az a legjobb, (a samsung úgyis 1 hét mulva bemutatja a “jobb”, (értsd: innovációnak nevezett használhatatlan szarokkal történő felextrázás, melyeknek több a hátránya mint a haszna, ezzel kamu okot adva a droidos felhasználóknak a másik fikázására) galaxy s-t) hanem mert hozzá vannak szokva az ios-hez, ami felhasználói szinten sokkal értelmesebb, mint az android, és hozzá vannak szokva egyfajta minőségérzethez, amikor a kezükbe veszik a telefont. annyi a baj, hogy mostanság ezt sikerült eléggé elkúrni mind az ios7-el, mind a trehány összeszereléssel.
    bocs az offért, meg az agymenésért, kösz ha végigolvastad :D

  7. Bandita - 2014.01.28. 18:47

    Azért minőségben meg anyag használatban,és küllemre azért még mindíg tulmutat az iPhone a többi készüléknél persze kivéve az 5c mert a hátlap az ugyanolyan gombok elég gagyi!Ha most valaki a 3g-re hivatkozik akkor azért ott a krómozott gombok kamera körüli rész az azért részletgazdagabb na meg ezek már milyen régi készülékek de még most is szép.

  8. Pal007 - 2014.01.28. 19:37

    q: Ilyet ne csinálj többet légyszi… ekkora terjedelembe ne! Baszki… :)

  9. Bandita - 2014.01.28. 19:51

    Lehet lapozni:-))

  10. Boxoló - 2014.01.28. 20:21

    Ahogy néztem az Apple shopban 4s 349£ , 5c 469£, 5s 549£ . Igazat adok aki inkább 5s-t vesz mint sem 5c-t. Valahol ott kellene 300£ körül lennie. Mèg mindig azt mondom, hogy inkább 5-öst kellett volna színesben kiadni. A müanyag borítás nem lehet ennyivel drágább. Akinek nem tetszett volna egy 5-ös mondjuk püspök lilában az dobhatott volna rá vmilyen mûanyag tokot “occóért”…
    Nekem nagyon is tetszene a sima 5-ös, alma zöldben… :-)

  11. Bandita - 2014.01.28. 21:12

    Pont az volt a lényege a műanyagnak,hogy az 5 változatlan formában előálítási ára ugyan annyi ergo kevesebb haszon 5c kevesebb gyártási ár így amiért adták volna a sima 5-öt annyiért adják az 5c-t de a gyártási ár kevesebb így marad a haszon ami most rajta van az 5s-en.Ha megéri nekik idén kadják az 5s-et is műanyagba olcsóbb gyártási költséggel abban az árban amivel olcsóbban kellene adnia.

  12. akira - 2014.01.29. 07:04

    @q
    Szerintem jo volt az agymenesed, szivesen olvastam vegig, joreszt egyet is ertek Veled.
    Szivesebben olvasok ilyen tipusu hozzaszolasokat, mint a ketszavas fikazasok tomkeleget. :)

    Egyebkent nekem tetszik az 5c, ha lenne feher elolappal feherben, tokeletesen megfelelne a mostani 5-os helyett. Nekem nem az mutatja a minoseget, hogy fembol van, a muanyag is lehet legalabb olyan jo minosegu. A hardver teljesitmenye pedig boven elegendo, kb annyira, mint a 240 LE-s autom. Nem hianyzik meg plusz 200, es nem hianyzik az 5s tudasa sem.

    Majd esetleg a 6-os, addigra masfel-ket eves lesz a mostani, akkor talan megerik a cserere

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.