Egyszerű trükk, amivel javíthatsz a Touch ID-n

HusztiD 2014.01.26. 10:00 Apple, iPhone 26 hozzászólás 5 853

Az iPhone 5S tulajok bizonyára sokszor találkoztak már azzal a problémával, hogy a készülékben lévő ujjlenyomat olvasó nem működik megfelelően. Ennek főbb oka többek közt az lehet, hogy rosszul helyezzük rá az ujjunkat az olvasóra, így az nem ismeri azt fel az adott szögből. Bizonyos értelemben van megoldás erre a problémára, ha követjük az alábbi utasításokat, melynek értelmében egyetlen egy ujjunkat szkennelünk be ötször.

  1. Tisztítsuk meg a Touch ID-t és a használni kívánt ujjunkat.
  2. Vegyük kézbe a telefont, majd tartsuk azt normálisan, mint amikor a Home gombot szoktuk nyomni.
  3. Finoman érintsük meg a Home gombot az adott ujjunkkal (ne nyomjuk meg!), majd várjunk vele, míg a telefon vibrál, vagy utasít rá, hogy hagyjuk abba.
  4. Érintsük meg újra ameddig kéri a telefon, de lassan és óvatosan mozgassuk rajta az ujjunkat.
  5. Amikor a fent leírtakat befejeztük, a iPhone megkér, hogy az ujjunk széleit is szkenneljük be vele.
  6. Próbáljuk meg ne középre helyezni az ID-n az ujjunkat, hogy az ujjhegyünk egy távolabbi részét is be tudja szkennelni.
  7. Ha mindezeket befejeztük, akkor az ujjlenyomatunk el lesz mentve.

Érdemes megjegyezni, hogy az iPhone 5S mindösszesen 5 darab ujjlenyomatot tárol el. Minél többször rögzítjük általa a kiválasztott ujjunkat, annál nagyobb az esélye, hogy helyesen felismeri azt. További érdekesség lehet, hogy a Touch ID általában 10-ből 9 alkalommal ismeri fel az ujjlenyomatot.

Esetlegesen valakinek volt baja a Touch ID-vel? Ha igen, és kipróbálta ezt a módszert, akkor mik a tapasztalatok? Osszátok meg velünk kommentben!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

26 hozzászólás

  1. Sohi - 2014.01.26. 10:09

    Néha előfordul, hogy nem ismeri fel, de nagyon ritka, pedig 1 újjlenyomat van beállítva, mondjuk 50-ből 1-szer.

  2. Marcell - 2014.01.26. 10:42

    Működik:D

  3. Bandita - 2014.01.26. 11:05

    Nekem minden rendben működik még vizes az ujjam akkor is csak ha nagyon bénán rakom oda akkor nem érzékeli.Én csak attól félek meddig bírja majd ha karcosodik pl.meg garancián túl,hogy csarélik ha csak az adott a7-es procival működik akkor procit is kell cserélni egyben ha cserélni kell a leolvasót?

  4. Majom Hal Béka - 2014.01.26. 11:42

    Lassuk be, azert van meg mit csiszolni rajta!

  5. Béci - 2014.01.26. 12:13

    Meg a macskám mancsa vall is ki lehet nyitni :) komolyan ekkora szar parasztvakitást

  6. Zsokiboy - 2014.01.26. 16:26

    Jo nagy baromság!!!

  7. Dàvid Róbert - 2014.01.26. 17:05

    Akinek parasztvakitàs mi a francnak vesz 5s-t samsungot a parasztnak!!!!!!!!!

  8. Miike - 2014.01.26. 18:20

    Béci talán nem a macska tappancsára kellene beállítani! Nálam az első pillanattól fogva hibatlan.Látom azért van itt pár vízfejű is!

  9. Bandita - 2014.01.26. 18:35

    Nem az a lényeg,hogy a macska tappancsát is el lehet tárolni hanem az,hogy a tároltakon kívül ne fogadjon el mást!És ez tökéletessen működik.Kutyáét én is kiprobáltam és működik de csak azzal a tappancsával.

  10. Béci - 2014.01.26. 18:52

    Én is látom van itt vízfejű fanatikus akinek ha egy szardarabra is rá nyomják az alma logót azt is megveszi.
    Régi iphonom sokkal de sokkal jobb volt. Akkor mèg tudtak alkotni. Most mar egy szar az egész.
    4 iPhone 5S tel öt cseréltek eddig garanciàban. Kijelző miatt .
    Szóval van de nem vagyok elfogult . Ami jo az jo ami meg nem az nem. Elkell ismerni ha nem tudnak mar újat. Samu biztosan nem lesz.

    • q - 2014.01.28. 15:34

      mondd te melyik kibaszott nyelvet beszéled? ha magyart, akkor rohadtul szégyelld magad.

  11. Béci - 2014.01.26. 18:56

    Kedves Dávid . Mielőtt okos hozzászólást írsz legyél tisztában a telefonod alkatrészeivel. Erről csak ennyit

  12. Marci - 2014.01.26. 19:19

    Erre mar magamtol is rajottem
    De azert koszi

  13. Gaba - 2014.01.26. 19:53

    Béci biztos azért ilyen elégedetlen, mert még kiskorú. A helyesírása legalábbis erről árulkodik. Viszont szép, hogy már tud valamelyest írni.

  14. PJP - 2014.01.26. 23:49

    Ujjlenyomat olvasó mi a büdös fa……k.

  15. PJP - 2014.01.26. 23:51

    Ujjlenyomat olvasó mi a büdös fa……k,főleg ilyen szar 650€ ért.

  16. Corolla - 2014.01.27. 04:37

    A 64bites architektúrára és az újjlenyomat olvasóra is sokan azt mondják hogy minek?!…és mégis mindegyik másolni fogja! (Erről ennyit)

  17. borzika00 - 2014.01.27. 06:56

    Szerintetek melyik a jobb? Az iPhone 5, vagy az 5S?

  18. Bárka - 2014.01.27. 16:44

    Csak néha fordul elő, meg ha idétlenül rakom rá az ujjam!

  19. Dominik - 2014.01.27. 17:48

    Kedves corolla mond melyik gyarto fogja lemasolni??? Vagy te honnan tudod ott dolgozol a samasungnal vagy a htc nál??ha nem akkor ne okoskoggy egyepkent egy iphone sose fog annyit tudni mint egy samsung kedves Dàvid Róbert mivel ha nem tudnád az s4 hőérzékelős követi a szemed erintes nelkul fel lehet venni ugyhogy errol ennyit

    • laci1117 - 2014.01.27. 23:43

      szerintem ezzel a helyesírással Te se nagyon “okoskoggy”

    • q - 2014.01.28. 15:46

      igen dominiknak igaza van mer buták vagytok meg vízfejú epül buzik meg fanatikások, a samsung sokal jóbb, mer a szememel isfel tom venni a telót, meg integetek neki és kúva jó, az ájfón hól tud ijet?????? szarúj lenyomat érzékelós, macskával tok ájfónt lopni ha akarok!!!!!!!!négy!!!!!!!négy egyépként meg, aszar ájfónotokkal még kacsázni se lehet a tópartyán, bezzeg a kyráj s4-el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!négy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  20. a.sebi - 2014.01.27. 21:24

    Én utálom az applet mint céget, de már másolják, pl htc one max!
    De biztos h a Samu is másolni fogja, és még sokan mások, mint ahogy az Apple is sokat másol.
    Ez az élet rendje!

  21. Plés Tamás - 2014.01.28. 04:18

    Erre gondolhattam volna hamarabb is :) sokat rendetlenkedett nekem … De így 5 x van meg az ujjlenyomatom , így most eléggé jól dolgozik , köszönöm a cikket !

  22. aT0m - 2014.02.01. 18:45

    Nekem nagyon jól működik, semmi panaszom rá.
    A sok csökkent agyú embernek pedig jelezném, hogy ez egy vicc amit csináltok ezzel az iPhone veszekedéssel. Alapból mi a fenének szidjátok az Apple-t egy Apple hírportálon? Másrészt nem teljesen mindegy kinek milyen telefonja van? Tudsz vele telefonálni, okos, legyél vele boldog és maradj csendben..mellesleg mindenféle vita indítás/folytatás nélkül mondanám, aki nem ismeri el az Apple érdemeit, az egy idióta. És ugyanez visszafelé is.(!!)Azért ne felejtsük el azokat a dolgokat, amikhez még Samsung-éknak meg a többi készülék gyártónak fel kell nőni: értékállóság, megbízhatóság, megfelelő optimalizáció, stb. Bele lehet kötni, lehet fikázni, de ez így van. Samsung, Sony és társai mennyi telefont dobnak piacra egy évben? És az Apple?
    Elhiszem, és teljesen egyet értek azokkal, akik szidják a sok birka nyomorultat, akik megveszik, mert “menő”, meg mert van rajta alma, de használni nem tudja!! Utálom én is…személy szerint külföldön vettem az 5semet, euróban kerestem az árát, euróban költöttem el. Előtte 6 évig volt egy Sony Ericsson k800i-m. Megvettem, mert szeretem, és no more. Mindezek mellett, a Samsung és Sony meg társai is borzasztó jó telefonokat gyártanak, nem szabadna egyik félnek sem sarat dobálni. De hát na, ilyen az emberi természet, sajnos…

  23. ElHentel - 2014.02.17. 08:34

    Mindket huvelykujjam van beallitva es ha nem muxik eppen, akkot is latom h en basztam el. Nagy az ujjam es kicsi a gomb. Kb az ujjbegyem fele fer ra de igyis 10bol 9 szer hibatlan. Buta emberek mindig is lesznek:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.