Az Apple összesített eladásai idén túlszárnyalhatják a PC-s eladásokat

HusztiD 2014.01.17. 17:13 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 419

Horace Dediu, az Asymco elemzője szerint a cupertinói óriás összes eladásai meghaladják az eladott PC-k számát ebben az évben. 2004-ben monopolhelyzet volt a Microsoft javára, ugyanis 56:1 arányban adtak el több számítógépet, mint a konkurens. Ez az arány mára a harmadára csökkent, köszönhetően a tabletek és okostelefonok elterjedésének.

2012-ben az asztali számítógépek 19.8 alkalommal múlták felül a Mac-ek eladásait. 2013-ban már valamivel gyengébb volt a helyzet, ugyanis akkor már csak 18.8 volt ez az arány. Szám szerint ez azt jelenti, hogy 2012-ben a Windows-os masinákból 337 milliót, 2013-ban pedig 309 milliót (91.7%) adtak el összesen, míg az Apple-nél 17-ről 16.4 millióra (96.5%) esett az eladás egy év leforgása alatt.

Az iPod megjelenésével milliós eladásokat produkált az Apple, majd ezt követően az iPhone és az iPad debütálása is elkezdte saját térhódítását az adott piacon. Előző évben az Apple összesített eladása 260 millióra tehető, melybe minden főbb termékük beletartozik (Mac, iPhone és iPad). Ugyanakkor a kaliforniai vállalatnak már több, mint 550 millió regisztrált felhasználója van, akikből mindig akadnak rendszeresen visszatérő vásárlók az újabb termékek megjelenésekor.

2013-ban 1.18-cal több személyi számítógépet adtak el, mint Apple termékeket. Az elemzések szerint valamikor idén fordulni fog a kocka, így több eladott almás termék lesz, mint PC.

Várhatóan a személyi számítógépek és a Macintosok eladásai idén tovább csökkennek, míg a különféle tabletek és okostelefonok eladásai nőnek. Ha az Apple-nek ismételten sikerül túlszárnyalnia saját eladásait, akkor nem lesz nehéz megelőzni a PC-k eladásait.

Nektek mi a véleményetek a témáról? Szerintetek hol és mikor fognak véglegesen megállni ezek a mutatók? Esetleg elképzelhető, hogy az elkövetkezendő pár évben már az iPad eladások is megelőzik a PC-s eladásokat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Építész - 2014.01.18. 09:07

    Mivel egyre kevesebben használják dolgozni a gépeket, nyilván a nagy gépek eladása háttérbe szorul.
    Mivel most ez a divat…
    De komolyabban megnézve, mivel ez divatőrület, a komolyabb asztali és hordozható gépek közel sem amortizálódnak olyan mértékben mint a hordozható kacatok, ezért elképzelhető, hogy a tablet eladások növekednek az asztaliakkal szemben.
    Persze a tablet és az iphone sem amortizálódik műszakilag, inkább ez “divatamortizáció”, mintsem műszaki jellegű.
    A hordozható és főleg az asztali cuccok nem igazán az a műfaj, amivel lehet villogni, tehát úgysem látja senki, ezért csereberélni sem érdemes divatból…
    Nekem az asztalim 2012 Late tipus.
    Én még mindíg ezt használom, és nem igazán fogom még az idén sem kicserélni. Sokak meg sem tehetik h 1000 dolláromat dobálnak ki egy cserére.
    Ahhoz hogy villogjanak elég kevesebb is ha iphone-t vagy tablettet veszünk. Ez a divat szempontjából jobb befektetés.

  2. Krisz - 2014.01.18. 18:38

    Egy 10 éve vásárolt pc-t használok, mert még használható! Ki használ 10 éves mobilt? Senki! Ha ma megveszek egy új asztali gépet, azzal vígan elvagyok még 10 évig, viszont a mai mobilokat az emberek 2 évente cserélgetik. Ne csodálkozzunk, ha jobban pörög a mobil eladás.

  3. Építész - 2014.01.19. 02:47

    Ez így van! De azért nekem ne mondja senki h 3-4 éves mobil használhatatlan.
    Még van 3G-m is. Működik és használom is.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.