A Siri hamarosan a képeink között is tud majd keresni részletesen

Helme 2014.01.05. 20:51 iOS, iPhone 14 hozzászólás 1 348

Bár a Siri előnyeit Magyarországon nem igazán tudjuk kihasználni, azért kétségtelen, hogy az Apple asszisztense nagyszerű. Most, ha minden igaz, új funkcióval fogják felruházni, ami azoknak fog jól jönni, akik rengeteget fotóznak. Természetesen a vállalat ezt az újdonságot már le is védette.

A Siri a jövőben képes lesz keresni a felhasználók fotói között. De nem úgy ahogyan eddig tette. Minden egyes képnél címkéket helyezhetünk el, amik segítenek majd azonosítani a képet. Például egy tengerparti fotónál megadhatjuk a “nyár”, a “tengerpart” a “család” (és így tovább) kulcsszavakat.

Amennyiben pedig ezt a képet elő szeretnénk hívni csak annyit kell mondani a Siri-nek: mutasd a nyári tengerparti képet, amin a családommal vagyok látható. S lám, máris előbukkan a fotó. Az Apple ezt nevezi szisztematikus katalógusnak. Nekünk tetszik, egyelőre kérdéses, hogy mikor próbálhatjuk ki élesben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

14 hozzászólás

  1. q - 2014.01.06. 01:35

    egyre cukibb kis adatlapot tudnak csinálni minden egyes iphone (5s) tulajról (ujjlenyomattal), profilképpel, és minden személyes adattal amit valaha átvittem a tárcámban található soksok kártyáról gépre.
    sőt, amint egy vadidegen megfog egy 5s-t, már le van fotózva, ha megpróbálja 3-4-szer feloldani akkor az ujjlenyomata is megvan. összeesküvés elméletek 4ever. ha ezekbe belegondolok, kezd körvonalazódni a fejemben némi összefüggés a gyűrűkúrában használatos “szauron szeme mindent lát” kifejezés és az apple politikája között. habár elég hülyén nézne ki egy, a cupertinoi bázisból kinövő torony szakács tim jobb szemével, előtte egy baszomnagy lencsével. vagy monoklival, ahogy tetszik:D

  2. Keresztes György - 2014.01.06. 08:16

    Ha az adathalászat témában keresel tobb 100 millió ügyfél minden adatával vigéckedő nagyvállalatot, akkor gondolj erre mikor beírod hogy gmail.com :)

  3. Drxs18 - 2014.01.06. 08:17

    Ezt jó hogy le irtad de ezt már mindenki tudja valamilyen szinten es a kormány meg az applenek mar kedz adatbázisa van rólunk ;)

  4. Keresztes György - 2014.01.06. 08:21

    Amúgy képek cimkézésére mar nagyon várok. Remelem nem valami külső adatbázisban lesz megvalositva hanem EXIF tagben. Szeretnem ha magával a JPG-vel együtt utazna a meta adat is. Bar valószínű ilyen az Applenél sosem fog megvalósulni. Pedig az tényleg király lenne. Mar 100GB videót/képet készítettem vele, jo lenne ugy rendszerezni hogy PCn is hasznalhato legyen a rendszer. Ha eree tud bárki barmit szóljon :))

  5. Brian3 - 2014.01.06. 09:29

    Mac – iPhoto

  6. Sanyi - 2014.01.06. 10:35

    Mikor lessz magyar a siriben? Nagyon sokan szeretnék!

  7. Patrik - 2014.01.06. 18:36

    Mennyi az nagyon sok? 10millo magyarból mennYi ember használ Iphont!? Arra várhatunk h lesz magyar nyelv siriben..

  8. Norbifon - 2014.01.07. 14:38

    Érdekes, de egy kicsit szerintem haszontalan. Akkor jó, ha sok kép van egyszere rajta a készüléken, és nem külön mappája van neki.
    Én inkább azt várom, mikor lehet majd beállítani időzítőre fotozasnál! Ugy mint némelyik ( másmárkájú ) régebbi készüléknél volt lehetséges. Ez nagyon jó, hogy a fotós is benne legyen egy csoport képben.

  9. Templomos - 2014.01.07. 16:51

    Norbifon, ugyan az alap fotoappban ez nincs benne (gondolom), de sok ingyenes app tudd idozitos fotozast, vagy a kezlegyintesed utan par masodpercel exponal. Ha erdekel megkerdezem a parom, o a csaladban a fotoguru, es kuldom az appok neveit.

  10. Fehérsólyom - 2014.01.10. 16:24

    Az a baj, hogy az iPad, eleve alkalmatlan sok fotó tárolására és rendszerezésére. (Kis méret, könyvtár-struktúra hiánya.) Ez a “TAG-olgatás” jó ugyan ha az ember nem lusta mindegyik képre ráalkalmazni a létrehozandó, jó párezer TAG-ból a hozzá illőket. Kérdés azután, hogy évtizedekkel később, milyen rendszer alatt fogja tudni kezelni az egészet. Szabványos, multi-platformos megoldás kell. Erre még mindig a könyvtárakba, alkönyvtárakba való rendszerezés látszik a legbiztosabbnak. Ezt meg lehet persze fűszerezni némi kereszthivatkozással.

  11. Norbifon - 2014.01.12. 19:44

    Templomos!
    Igen, nagyon érdekelne, ( ingyenes )mert nagyon szeretek ezzel én is fotózni!
    Köszönöm szépen!

  12. Fehérsólyom - 2014.01.16. 02:51

    Kényelmes, jól beállítható fényképező-programok:
    Topcamera
    Camera+

  13. Fehérsólyom - 2014.01.16. 03:04

    Bocsi:
    Top Camera
    A Camera+ külön program iPhone-ra vagy iPadra.
    Ezek fizetősek, de “dögivel” vannak alkalmazások ebben a témában.

  14. Norbifon - 2014.01.28. 17:11

    Fehérsólyom!
    Köszönöm a választ, de nekem igazából ingyenes kéne! ;-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.