Kevesebb SMS-t küldtek a Vodafone-osok karácsonykor, mint korábban

Helme 2013.12.28. 19:07 Apple, iPad 9 hozzászólás 454

A Vodafone és a Telekom eddig minden évben közzétette, hogy a karácsonyi időszakban mennyi SMS-t és hívást kezdeményeztek ügyfeleik. Ez idén sincs másként a piros szolgáltatónál. Míg egyes mutatók javultak, addig mások romlottak. Az egyik áldozat kétségtelenül az elküldött SMS-ek száma.

December 24. és 26. között a Vodafone ügyfelei közel 9 millió hívást indítottak, több mint 7 millió SMS-t és több mint 70 ezer MMS-t küldtek barátaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek. A hívások és a MMS-ek száma közel 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az SMS-ek száma mintegy 6%-kal csökkent. Az utóbbi vélhetően azért csökkent, mert rohamosan terjednek az okostelefonok, a Facebookon és a Viberen elküldött üzenetek pedig ebbe értelemszerűen nem számítanak bele.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

9 hozzászólás

  1. Keresztes György - 2013.12.29. 03:02

    A statisztika vélhetően manipulált. Tavalyelőtt közel 100 SMSt küldtek nekem az ismerősök és ez is jelentős csökkenés az 5 évvel ezelőttihez, ahol mintegy divat volt a teljes címlistának küldeni. Talán akkoriban meg is sértődtek emberek azon ha valakitől aki számít nekik, nem kaptak SMSt. Nem rémlik hogy teljesen leültek a hálózatok szenteste és szilveszterkor anno? Tavaly 15-öt, idén nullát kaptam.

    Valószínű igen hogy mindenki egyetlen kattintásra van, es “egyszerűbb” kifejezni FB-on ezt az “érzést”, de a fenti hivatalos mínusz 6% szerintem inkabb mínusz 60 esetleg még több, csak azt nem merik publikálni.

  2. Applemisi - 2013.12.29. 08:39

    Keresztes György! Teljes mértékben igazad van! Idén meglehetősen kevés SMS-t küldtem, a megszokotthoz képest. Körülbelül 50db ment el. Ebből válasz, jó ha 10-re érkezett! Nagyon szomorúnak tartom ezt a dolgot. Az emberi kapcsolatok mennek a levesbe, mindenki a közösségi oldalakon éli a magánéletét. Ezért csökkenő a tendencia.

  3. TabletTarto - 2013.12.29. 10:51

    Az is nagyon érdekes, hogy Te már az SMS-t személyesnek tartod.
    Pl. Régebben személyesen fejezték ki egymásnak az emberek amit akartak.

  4. KovacsGergo - 2013.12.29. 11:47

    Tehat csak 24.-e es 26.-a kozott 45 millio forint bevetel az ujdonsult kapcsolasi dijbol.. Gratulalok a “korlatlan” csomagokhoz minden szolgaltatonak…

  5. Motyon - 2013.12.29. 12:10

    Mi az a kapcsolási díj? Amugy ezek a korlátlan csomagok nekunk nagyon jók, de a szolgáltatók ezzel óriasi pénzt vesztenek. Miért éri meg nekik mégis?

  6. KovacsGergo - 2013.12.29. 12:43

    A kapcsolasi dij az, ami eddig mindig 0 forint volt belfoldon, es amikor a telekommunikacios adot bevezettek, akkor roppent fel, hogy a szolgaltatok kiterhelik az ugyfelekre, talan tavaly nyaron.. Akkor ezt sikerult valahogy elkerulni, de most a T-mobile-nal mar 5 ft minden hivasom, pedig a masodik fele korlatlan csomagban vagyok… A tobbi szolgaltatot nem tudom, de valoszinuleg hasonlo (lesz) a helyzet..

  7. KovacsGergo - 2013.12.29. 12:47

    A korlatlan csomagok egyebkent nekik azert jok, mert fixen szamolhatnak a havi 10-15 ezres szamlakkal, ami kevesebb semmikeppen sem lehet.. Az, hogy tobbet telefonalsz es sms-ezel, onmagaban nekik nem kerul tobbe, mert nekik a dolgozoikat es a karbantartast kell allniuk valamibol. Egyebkent en orultem, hogy erre haladunk, de a kapcsolasi dij, valamint az ugyintezes modja kicsit bearnyalta nekem ezt az egeszet…
    Ellenben boldog uj evet mindenkinek!:)

  8. KovacsGergo - 2013.12.29. 13:29

    Bocsanat, hogy szet-offolom a cikket! De muszaj helyesbitenem! Most adtak nelem irasba a T-mobile-nal az online ugyfelszolgalaton, hogy nincs kapcsolasi dijam. Azt mondtak, hogy csak bizonyos uzleti csomagokban van, mint amilyen nekem is volt az elozo.

  9. Én - 2013.12.30. 20:52

    Én is vodafone-os vagyok és borzalmasak!! Tegnap kellet egy nano SIM a telómnak és hosszú sorban állás után leülök és azt mondják bocsánat de kifogyott! De elvákták a mostani SIM Kártyámat! (Annak örültem)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.