Korai fotókon az első iPad prototípusa

Dan 2013.12.16. 21:27 Apple, iPad 5 hozzászólás 1 238

Noha hivatalosan csak 2010-ben ismerhette meg a világ, az első iPad-prototípusok azonban már jó néhány évvel azt megelőzően elkészültek.

Ha egy Apple-rajongót arról kérdeznének mikor jelent meg az első iPad, valószínűleg rögvest vágná is rá a választ, 2010-ben. Ebben félig meddig igazuk is van, egy nemrég napvilágra dokumentum szerint azonban úgy tűnik, nem teljesen. Az iPad történetének kezdete, a 2010-es hivatalos debütálástól számítva jóval korábbra, egészen pontosan 2002-re nyúlik vissza.

A Network World által még tavaly közzétett Apple-ereklye szerint az első, korai iPadek prototípusaival még a kétezres évek elején kezdtek foglalkozni a vállalatnál, a legelső látványfotókat pedig maga Jony Ive készítette, a dokumentumban olvasható interjú szerint valamikor 2002 és 2004 között.

Bár a képeket elnézve többen valószínűleg, mint ahogy mi is, megmosolyognak majd a tablet-monstrum láttán, – ami, jegyezhetjük meg, inkább hasonlított egy kisebb LCD monitorra, semmint táblagépre -, ettől függetlenül is azonban érdekes így több év elteltével visszanézni az akkori, még valóban kezdetleges darabokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

5 hozzászólás

  1. Balint - 2013.12.16. 23:38

    Mavericks frissites 10.9.1

  2. Keresztes György - 2013.12.17. 02:00

    Link lemaradt srácok :)

    http://www.theguardian.com/technology/2012/jul/19/ipad-prototype-ive-2002

    Nem bántásból de másfél éve volt ez téma a világsajtóban. Érdemes lehet a posztok előtt körbeklikkelni a netet, mert ez tényleg az amit nehez újdonságként eladni egy hírsite-on. Főleg ugy hogy alapvetően iHírek vannak rajtatok :)

  3. HorvY - 2013.12.17. 07:45

    kb 2 hete egyik nagyobb amerikai ùjsàgban benne volt, hogy elkezdtèk gyàrtani az iwach-ot :) ide gondolom akkor èr el a hír ha màr rajtam lesz..

  4. Jenci - 2013.12.17. 15:03

    :-D

  5. Qpack - 2013.12.17. 18:10

    Ezt a cikket mar korabban (kb 1 eve) leadtak, most csak repostoltak:)

Szólj hozzá Te is!