Jövő év októberében érkezne az iWatch?

Dan 2013.12.14. 17:55 Apple, Egyéb, Pletykák 10 hozzászólás 1 568

Noha az Apple okosórájának megjelenéséről szóló hírek igencsak háttérbe szorultak az utóbbi hónapokban, most ismét előtérbe került egy.

Az Apple-vezér, Tim Cook legutóbbi sajtószereplése alkalmával elhangzottak szerint a vállalat egy teljesen új, eddig ismeretlen piacra kíván belépni a jövő év során. Ennél fogva nem meglepő, hogy a világ legnagyobb médiumai árgus szemekkel figyelik az Apple minden lépését.

A C Tecnology című lap szerint az Apple régóta köztudatban lévő okosórája a jövő év októberében, az újabb generációs iPhone-nal egy időben mutatkozhat be. A jelentés az órával kapcsolatos néhány specifikációra is kitér, ezen információk szerint a kütyü vezeték nélküli kapcsolódással is tölthető lesz, ráadásul a töltésre alkalmas forrástól csaknem 1 méteres távolságban is.

A lap megemlíti azt is, hogy a jelenlegi tesztfázisban egy 100 mAh-es akkumulátorral kísérletezik az Apple, ami bár meglehetősen gyengének mondható a dél-koreai rivális valamivel több mint 300 mAh-es akksival szerelt Galaxy Gear-jéhez képest, a vezeték nélküli töltéssel azonban, óriási előnyre tehetnek szert a cupertino-iak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

10 hozzászólás

  1. Simi - 2013.12.14. 19:09

    varom mar;) megvan a kovetkezo alma amivel meglepem magam :))

  2. Boseman - 2013.12.14. 19:17

    inkább vegyél 1et a piacon ,olcsóbb meg többre mész vele

  3. Stefan - 2013.12.14. 20:05

    A konkurencia (Sony, Samsung) már képviselteti magát ebben a kategóriában kisebb-nagyobb sikerrel. Valahogy az az érzésem, ahogy az Apple-t mostanában elnézem, hogy nem kell majd valami nagy durranásra számítani. Majd eladja márkanév és a marketing a terméket.

    Apple: 3 év mérnöki munkánk fekszik a Earpods kifejlesztésében. Pfff! No Comment!

    Ha a Casio megtudta csinálni a fényenergiával működő óráit, amik akár egy évig képesek akár teljes sötétségben működni. Akkor az Apple is fakíthatna valamit e téren. Oké!, színes kijelző, internet kapcsolat,…. Ne bírja egy évig, de ne olyan terméket dobjanak már piacra, amit napi szinten tölteni kell.

    Apple! Innovációt kérünk! Mert ha kijössz egy olyan termékkel, amit már a konkurencia egy évvel ezelőtt megvalósított, akkor :(

  4. Sanyi - 2013.12.14. 20:32

    Minek?? Nagy baromság ez az óra és amennyibe kerűlni fog biztos nem kell csőd lessz mint az 5c. :))

  5. Sanyi - 2013.12.14. 20:33

    A Samsung órája 80 ba kerűl és finoman szólva használhatatlan akkor az Apple?

  6. Kinger - 2013.12.14. 21:36

    Jó, de az Samsung ez meg Apple ;)

  7. Sanyi - 2013.12.14. 22:35

    Én alma fanatikus vagyok de az óra hülyeség

  8. Balazs - 2013.12.15. 09:28

    Ugyan igy vagyok en is! Imadom az applet, es tenyleg vannak az okostelefonok es van az apple… De az oranak nem latom ertelmet! Csak mert a tobbiek is csinalnak? Nincs meg az a technologia ami miatt egy ilyen oranak volna ertelme. (Majd ha mittomen, gondolattal iranyitod, vagy helyettesiti a telefont totalisan akkor…)

  9. TabletTarto - 2013.12.15. 11:07

    Ha mondjuk az irodádban vezeték nélkül töltöd, szinte el is felejthetetlen, hogy ezt tölteni kell. Amúgy meg ne egy órára gondoljatok, mert ez legkevésbé sem óra lesz. Inkább a személyes asszisztensed, aki még az egészségi állapotodat is felügyeli, kiváltja a bankkártyát, pénztárcát. Vezérelni meg szóban fogod, ha elég jól beszéled a germánt :))

  10. iLaszlo - 2013.12.16. 09:27

    Minek egy ilyen ora? Aki orat hord, es szereti az orakat, nem fog egy ilyen kutyure valtani. Vizallo lesz? Haha …

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.