Okosszemüveget fejlesztene az Apple is?

Dan 2013.12.11. 17:16 Apple, Egyéb, Pletykák 8 hozzászólás 1 463

Egy nemrég megjelent szabadalmi terv szerint a Google és a Samsung után, az Apple is kifejezetten érdeklődik a kiterjesztett valóságon alapuló okosszemüvegek iránt.

Az AR, azaz, a kiterjesztett valóságot meglovagoló termékek alighanem az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb slágerének ígérkeznek, ennél fogva érthető, hogy a cupertino-i óriásvállalat sem szeretne feltétlenül ki maradni, a már oly sok vállalat által követett példából.

A Macrumors által közzétett szabadalmi terven egy, a Google Glass-hoz hasonló megoldás vélhető felfedezni, amely csakúgy, mint a keresőóriás terméke képes lesz majd különféle, a környezetből érkező információkkal is ellátni viselőjét, legyen az időjárás, navigáció, vagy egyéb, például az éppen induló vonat vágányszámára vonatkozó adat.

A szabadalmi tervhez kapcsolódó leírás legérdekesebb pontja azonban nem ez, hanem az okosszemüveg lencséire vonatkozó rész, amely szerint az Apple-féle szemüveget, – a Google-jével ellentétben -, egy teljes egészében áttetsző panel borítaná.

A tervet egyébként még 2008-ban jegyeztette be az Apple, akkor azonban úgy tűnt, még meglehetősen gyerekcipőben áll a fejlesztéshez szükséges technológiai háttér.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

8 hozzászólás

  1. Apples - 2013.12.11. 18:35

    Búvárkodáshoz pont jo lesz csak legyen vízálló :)

  2. Timo - 2013.12.12. 02:44

    Nah igen es a szokasos. Ki utanoz kit :-)?

  3. Apples - 2013.12.12. 03:14

    Józsi, miben sértette a lelkeket az általam leírt, a képre reagáló vicces megjegyzés? Csak nem te rajzoltad azt? Nagyon szép! Az a jo ezekben a rajzokban, hogy kellően sematikusak ahhoz, hogy kesobb jogi vitákat okozzanak a teren, hogy ki mit gondolt az ábra mögé, ki mit talált ki előbb…
    Józsi, ha számodra ez is bántó akkor kerlek ezentúl híreket csak az állami híradóban vagy a matinéban keress.

  4. More - 2013.12.12. 17:12

    Még ez is lehetne iWatch :D iWatch (the world in it)
    vagy iWatch (through it)

  5. Martin - 2013.12.12. 22:11

    Ja tenyleg most ki utanoz kit mert ,egyszer’ a Samsung az Applet maskor az Apple az Samsungot vagy mi?

  6. Yeti - 2013.12.12. 22:53

    Na ki kit utánoz? Óra, szemüveg, tv..

  7. Darth - 2013.12.13. 13:40

    @Yeti az almának 2010-ben volt már órája csak nem annak tervezték hanem egy karpántos ipod nano. Szemüvegre már 2008-ban is gondoltak csak nem sikerült. A Tv-t honnan gondolod, hogy valamit is másolni fog, akkor írd ezeket amikor már lehet venni őket.

  8. Laci - 2013.12.15. 15:56

    Annyi gondom van vele hogy ez nem néz ki jol mint mondjuk a google glass!Ezt csak az veszi föl aki tényleg szemüveges:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.