A Microsoft újabb reklámvideókon ekézi az iPad Airt

Tian 2013.11.27. 19:17 Apple, iPad 34 hozzászólás 1 231

A Microsoft természetesen nem akar leállni, és megszállottan folytatja az iPad ellenes hadjáratát, amíg az emberek rá nem eszmélnek, hogy az iPad helyett, ők inkább a Surface 2 táblagépet akarják. Mindegyik terméknek megvan a maga előnye és hátránya, de szerintem ezt az emberek is pontosan tudják, és aszerint kalkulálva vásárolnak táblagépet. De ez a hasonlítsuk össze a saját termékünket a konkurenciával, ez már kezd kicsit unalmas lenni.

A redmondi szoftvervállalat legújabb alkotása 2 olyan reklámvideó, melyben az iPad Air hátrányait feszegetve próbálják saját produktumokat jobb színben feltüntetni. A Microsoft negatív kampányának sikeressége kérdéses, de a statisztikák azt mutatják, hogy azért nem kapkodják el a Surface 2-t a boltok polcairól. A Surface RT esetén például 900 milliós veszteséget könyveltek el legutóbb, és persze a részvények is estek.

Az első videóban a több felhasználói fiók támogatását helyezték középpontba, amit az iPad Air ugye nem tud. A Surface 2 esetén játszi könnyedséggel váltogathatunk a fiókok között, és akár azt is megfigyelhetjük, hogy gyermekünk milyen weboldalakat látogatott az elmúlt időszakban vagy mennyi időt töltött a táblagépen. Az iPaden pedig szemléltetik, hogy gyermekünk milyen egyszerűen vásárolhat kedvére az App Store-ban, ami ugye alapból hülyeség, mivel a “Beállítások – Általános – Korlátozások” menüpont alatt egy mozdulattal korlátozhatjuk az alkalmazások telepítését, törlését, illetve az alkalmazáson belüli vásárlásokat.

A második rövidfilmen pedig bemutatják, hogy milyen könnyedén használhatjuk érintés nélkül a Surface 2 készülékünket, ami hasznos lehet például főzés közben. Egy legyintés a táblagép előtt és már a következő oldalra is ugrottunk. Az ötlet jópofa, viszont a Microsoft Store-ban a “cooking” szóra keresve csupán 3 alkalmazás jön elő, így az iPad a mögötte lévő alkalmazások tárházával előnyre tesz szert. Az iPad esetén az érintés nélküli irányításra a hangvezérlést támogató appok jöhetnek szóba.

A Microsoft weboldalán egyébként csináltak egy külön oldalt is, ahol táblázatba szedve hasonlítják össze a Surface 2 táblagépet a többi konkurenssel. Ezen az oldalon az iPad Air mellett egyébként a MacBook Air és a Galaxy Tab 3 10.1″ is megtalálható. Katt ide!

A paramétereket lapozgatva egy érdekes pontra akadtam. A Surface 2-re 100.000 alkalmazás érhető el, szemben az iPad 475.000 alkalmazásával, ám a Microsoft itt is a Surface táblagépet részesítette előnyben. Vicces srácok ezek a redmondiak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

34 hozzászólás

  1. Yooozi - 2013.11.27. 19:25

    Akkor se kell!

  2. Darth - 2013.11.27. 19:25

    Ez az igazi parasztvakítás

  3. Ádám - 2013.11.27. 19:27

    Végülis nem hazudnak a reklámban, csak ez is teljesen felesleges.. 1. megnevelem a gyereket, hogy ne vegyen semmit 2. Egy táblagép olyan mint egy telefon, néha megkapja a kölyök, hogy játszon egy party unot, vagy angrybirds özzön rajta, de ehhez minek személyreszabni? :D

  4. More - 2013.11.27. 19:32

    Nem kéne ehhez a mikroszoftnak valami jogokat megvenni, hogy nyilvánosan fikázhassa az iPadet? Amúgy jól hallottam hogy Bill Gates kezd csóri lenni? Nem telik Siri hangra?

  5. Anonim - 2013.11.27. 19:41

    Surface Pro 2 Vs MacBook Air WTF??????

    Komolyan. Autóbusz és robogó hasonlítása. Biztos gáz van a Microsoftnál, de ez elég elkeseredett összehasonlítás már bocs.

  6. iGyozo - 2013.11.27. 19:42

    Ez tenyleg szanalmas. Microsoft nem egy kis ceg, nem tudom miert nem talal ki valami attoro reklamot?! Use ko a tobb fiokot, bevallom nem lattom ertelmet ahogy a cikk is irja tobb mindent lehet korlatozni eleg egyszeruen raadasul nekunk ott a Siri szuper hangvezerleskent!

    U.i.: Gondolom ez a tablagep is hasonloan megbizhato mint a Windows…

  7. ihmmani - 2013.11.27. 19:46

    igazándiból semmi értelme a surface Tableteknek, mert ha olyan kell amin Windows van vagy szerzek egy olyat ami még a 7-est futtatja, mert az (szerintem) veri a 8-at, de mikor lesz egy Windowsos gép annyira stabil mint egy iOS? Az Android is állandóan összeomlik, megakad a Windows se jobb.

  8. Pete - 2013.11.27. 20:02

    Oszinte leszek mind telefonbal mind tablagepnel ( bar az MEG nincs) nem talalkoztam olyan menuvel ami ne irritalt volna rogton az applet leszamitva.nekem ez fontos lakotarsamnak S4-e van hat en nekem sose sikerul kiigazodnom rajta,bar kehet csak meg kene szokni

  9. TabletTarto - 2013.11.27. 20:18

    Ez surfice olyan mint egy retro tablet:) olyan vastag hogy akár gyúródeszkának is jó lenne:)

  10. csab2 - 2013.11.27. 21:16

    Nem akarom fikázni a Surface-t, mert nem lesz az rossz, de ez a kampány nekem nagyon nem jön be.

  11. Iwatch - 2013.11.27. 21:16

    Abert idiota csöves agyhalott microsoft fos vegye meg az az idiota akinek kell ezzel a szarral meg ne basszanak fel senkit mondjuk lhet ezenk ink. Röhögni kéne

  12. Iwatch - 2013.11.27. 21:16

    *aberált

  13. matee - 2013.11.27. 21:37

    Szánalmas

  14. Carlo - 2013.11.27. 21:44

    Hát én is kb ennyit tudnék hozzászólni. Vicces srácok ezek a redmondiak.

  15. csancsi - 2013.11.27. 22:38

    Ha már az ekézésnél tartunk: Pont az a baja a surfacenek h nincs rajta infinity blade :D Am meg tényleg nagyon retardált reklámok :D

  16. 007 - 2013.11.27. 22:47

    ráadásul azt a kék színt is az iPhone 5c-ről lopták…

  17. Balazs - 2013.11.27. 23:02

    Csak nezzetek ra a surfacere a videoban! Hogy nez mar ki? Egy 5 cm vastag antidesignos tégla… De hala az egnek tudok vele fozni ugyis hogy hangzavar van a konyhaban!:”’DDD

  18. Khampa - 2013.11.28. 08:12

    Ha nem baj, akkor én nem folytatom a szánalmas Surface fikázását, de azt el kell ismernem, hogy a több felhasználói fiók igenis nagyon hiányzik az iPadből! Közösen használjuk a csajommal itthon az iPadet és bizony tök jó volna, ha a saját appjaim (és csak azok) ott volnának, ahol én szeretném, Ő pedig magának személyre szabhatná az Ő fiókját. Miért olyan bonyolult, vagy érthetetlen funkció ez, hogy évek óta képtelen az Apple belerakni az os-be? Gondolom nem egyedül vagyok ezzel a dologgal, ahol meg gyerek is van, ott még inkább érthető erre az igény, nem?

  19. Kupi - 2013.11.28. 10:16

    Szerintem ez ilyen tipikus Amerikai taktika, azért nincs több fiók az iOSben mert az Apple úgy van vele hogy személyenként egy iPad.. Vagy nem jól gondolom?!

  20. TamasCsaki - 2013.11.28. 14:13

    A Windows 8-at ténylegesen szuper kezelni tableten, de a sok eszközön közti szinkronizáció, az iOS, súly/kinézet és a baromi sok alkalmazás miatt iPad Air :)

  21. iMarc - 2013.11.28. 16:45

    Valószínű azért vettem Apple terméket, mert szeretem a windózt. Ezért meg sem nézem a “reklámot”.

  22. Kala1 - 2013.11.28. 16:57

    Nem rossz az a Surface 2. Sokkal jobb mint az első Surface. Az egyetlen nagy hátránya a kevés alkalmazás.

  23. Zsombie - 2013.11.28. 20:54

    Ezzel már csak az a baromi nagy baj hogy iPad-on is és iPhone-n is lehet korlátozni a dolgokat. Általába a microsoft olyanokkal próbálkozik ezekben a reklámnak nevezett szemétben ami mind megtalálható ugyan úgy , vagy talán még jobban is az iPad-ban. Én amúgymeg semmi értelmét nem látom a több fiókos használatnak mert egyrészt megnevelem a gyereket vagy ha olyan korú hogy ezt nem érti meg akkor meg megérdemli az a felelőtlen szülő aki oda adja neki az iPad-ot hogy lenullázza a bankszámláját, másrészt pedig csak a tárhelyet foglalja , sokkal jobb megoldás lenne ha az allkalmazásokat egyesével le lehetne kódolni és akkor senkinek nem lenne szüksége arra hogy “elrejtse” iKészülékét a bátjától/barátnőjétől , szüleitől vagy haverjaitól és én is sokkal bátrabban adnám más kezébe készülékemet hogy néhányhoz ne tudjanak az illetéktelen személyek hozzáférni de a többi allkalmazáshoz pedig nyugodtan !

  24. iMan - 2013.11.28. 21:30

    Ha egy cég – nevezzük Microsoftnak – folyamatosan azzal foglalkozik hogy egy versenytársat – nevezzük Applenek – fikázzon a reklámjaiban akkor ott már komoly gondok vannak. Ez számomra már teljesen hiteltelen és már akkor sem hinnék nekik ha eddig lett volna bizalmam feléjük. Igaz eddig sem volt, mert az elmúlt évek alatt (5 év) odáig jutottam hogy mára már egyetlen Microsoft termék sincs a tulajdonomban. Még a Windows-t is száműztem és egyáltalán nem hiányzik.
    Ezek a reklámok pedig csak megerősítenek abban hogy jól döntöttem amikor az almát választottam.

  25. Megérintett a Microsoft reklám - 2013.11.29. 00:37

    Ez a reklám egyetlen dologban erősített meg: szeretnék megszabadulni az összes microfos terméktől! Otthoni gépen eddig 70%-ban linuxot használtam, 30-%- ban winfost, ezt most módosítom 90/10%-ra. Cégen belül sem szeretnék hosszú távon olyan cégtől függni, ami a másik fikázásán kívül nem tud mást bevetni, úgy hogy szemléletváltás következik e téren is. A Microsoft elindult a lejtőn egy ideje.

    • AZ APPLE EGY SZAR !Elmehetnének a fenébe ezzel a szarral ! - 2013.12.12. 18:54

      EZ NEM ÍGY VAN ! CSAK AZÉRT MONDOD EZT MERT MEG BUKOTT MEGINT A SZARIFOSPAD ÉS MINDIG IS ÍGY LESZ A SAMSUNG ÉS MICROSOFT MINDIG PORIG ALÁZTA EZT A CSALÓ CÉGET !

      • KeleMan - 2013.12.12. 21:48

        Tönkrement a Microsoft billentyűzeted vagy csak bekapcsolva maradt a CapsLock?

  26. Nyul - 2013.11.29. 12:25

    A tobb felhasznaloi fiok akkor is kell, ha kizarolag en hasznalom az eszkozt!

  27. Cyber - 2013.11.30. 00:34

    Surface pro:
    All-new fourth-generation Intel Core i5 processor with Intel HD Graphics
    Apple:
    Sams as surface pro

    Es megis a surface nyert… Ez az a pillanat amikor elonti az agyadat az a szo, hogy WHAAAAAAT???

  28. Darth - 2013.12.03. 11:46

    Útálom az ilyen reklámokat. Nekem az ipad mini rekláma tetszett.

  29. Darth - 2013.12.06. 17:55

    most kaptam egy tabletot összehasonlításra az ipadommal. ilyen rosszat nem kívánoksenkinek se. valami windowsos acer

  30. lexi - 2013.12.09. 23:13

    Igazából csak értelmezni kéne a jelöléseket, a kék nem azt jelzi hogy melyik a jobb, hanem azt hogy az a surface tulajdonsága, ipad-nél is ott a pipa, amit nem teljesít ott X van…

  31. Icold - 2013.12.12. 18:48

    Az ipad egy szar sok minden akadozik rajta ! És kinézetre sem a legszebb , Én azt utálom benne hogy nagyon könnyen sérül és nagyon nehezen lehet eladni mert kicsi a kereslet és aki vesz az is csak újonnan veszi meg !! SZERINTEM NE VEGYETEK SEMMI APPLE CUCCOT MERT NEM ÉRI MEG , ÉS MÉG ZENÉT SEM LEHET INGYEN LETÖLTENI B+ !!!! A SAMSUNG TÖBBET ADD KEVESEBBÉRT , ÉS SOKKAL MEGBÍZHATÓBB !!!

  32. Mitoszrombolo - 2014.04.16. 19:45

    Kezdem azzal, hogy a 475 ezer alkalmazasnak az eg vilagon semmilyen konkret elonye nincsen. Csak egy kis matamatika: ha mind a 475 ezer alkalmazasra csak 5 percet szannal, kozel 5 evig ott rohadhadnál az ipaded előtt. A 100 ezer alkalmazas 5 emberöltőnek is elég. Egy vilaggal jobb a surface minr az iPad. Bohockodni, jatszani tokeletes az iPad de munkára szamomra korlatozott.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.