Nem gyárt több iPhone 5c-t a Foxconn egyik legnagyobb gyára

Dan 2013.11.20. 18:13 Apple, iPhone 14 hozzászólás 1 215

A legfrissebb iparági jelentések szerint a gyáróriás észak-kínai kirendeltsége hamarosan már csak az új zászlóshajó termelésére fókuszál.

Szinte már tényként kezelendő dolog az iPhone 5c sikertelensége, amit az utóbbi napok hírei is csak tovább erősíteni látszanak. Miközben a vállalat aktuális zászlóshajója semmit sem veszített kezdeti népszerűségéből, – s ezzel vélhetően alaposan túlszárnyalva még az Apple elvárásait is -, addig továbbra is meglehetősen csekély igény mutatkozik a színes iPhone-ok iránt.

Hiába, az Apple úgy tűnik előbb-utóbb kénytelen lesz majd elismerni tévedését, – amit ha ugyan hivatalosan nem is -, de valamilyen formában már megtett, amikor csökkentette az olcsóbb modellt érintő megrendeléseket: a pletykák szerint a pegatroni gyárban a korábbi 320 ezres napi mennyiséget 80 ezerre redukálták, míg a tajvani főközpontban állítólag már elenyésző mennyiségben gyártják az olcsóbb iPhone-t.

A DigiTimes legfrissebb értesülései szerint azonban az iPhone 5c előállításának mintegy 30 százalékát bonyolító Foxconn, hamarosan teljesen leállítja a plasztik telefon gyártását zhengzhou-i központjukban. A lap úgy tudja, az Észak-Kínában található gyáregység ezt követően már kizárólag csak az iPhone 5s termeléséért lesz felelős, ami nem túl meglepő, tekintve, hogy az aktuális csúcsmodellért továbbra is hihetetlenül nagy érdeklődés mutatkozik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

14 hozzászólás

  1. Bandita - 2013.11.20. 18:29

    Nem csodálkozok!Csináljanak 1-et de az legyen a legjobb és akármilyen drága megveszik!

  2. iMarc - 2013.11.20. 18:36

    Csináljanak egyet, ami a zászlóshajó, és egy másikat, hogy a gyerekeimnek is szívfájdalom nélkül a kezükbe nyomikáljam.

  3. Zolika - 2013.11.20. 18:42

    Sikeres lett volna, ha tényleg olcsóbb lenne. De így, egy drága műanyag borítású iPhone lett. Ha a piac azt diktálja gyártsanak, de akkor legyen alternatíva, igazi prémium és legyen egy elérhető áru, de használható tella.
    Konkrétan ennek az 5c-nek nem volt semmi értelme ilyen áron.

  4. Cydie - 2013.11.20. 18:44

    Ez hülyeség… Ha többet adtak el belőle, mint 4S-ből amikor az 5 kijött, akkor rengeteget kerestek vele, már csak azért is, mert ahogy kiszámolták, elég olcsón megúszták a telefon összerakásának a díját, köszönhetően az új háznak, úgyhogy szerintem még nyertek is rajta. És szerintem a kék/fehér/zöld még nem is csúnya. Amerikában megéri, csak nálunk nem jó üzlet megvenni, mert itt drága, akkor meg már ha kicsit hozzáraksz inkább 5S-t veszel.

  5. Bandita - 2013.11.20. 19:24

    Ha olcsót akartok vegyetek használtat!Ja a használt is drága?:-))

  6. Krisz - 2013.11.20. 19:56

    Talán az alacsonyabb darabszám miatt növekszik az értéke. Ritkaság lesz egyszer… :)

  7. Papi a Star - 2013.11.20. 20:31

    Eleve halva született ötlet volt, ráadásúl mega gagyin nézett ki!!! Ólcsobb Iphone?! Faszomat!!!

  8. LuKa - 2013.11.20. 20:51

    Azért azt vegyük már figyelembe, hogy még mindig nem “olcsó iphone”-ról beszélünk, hanem: anyagában színes iphone 5-ról ami a “c” mint colour jelzést kapta és az összeállítási költsége miatt olcsóbbnak nevezhető. Senki sem mondta, hogy olcsó iphone-t kapunk, bármilyen fura is de még az Apple Inc. sem, hiszen az indoklásukat illetően is a “c” mint colour-t kiemelték.. Ettől függetlenül mindig mindenhol azt olvasni, hogy olcsó. Tököm kivan (bár sejtem, rakjam vissza a helyére).

  9. Cydie - 2013.11.20. 22:19

    Luka, pont ugyanezt írtam(volna, ha el is küldi a másik kommentem, most vettem észre, nem ment el), állandóan itt jönnek, hogy “olcsó” iPhone… Nincs!!!! Nem is lesz!! A minőséget meg kell fizetni, ha olcsót akarsz, ott a régi model! Jelen estetben 5C és 4S. Mit kell hisztizni, hogy az 5C nem olcsó???!!! Dehogynem, annyi az ára, mint az 5 lenne, ha nem lenne 5C, akkor 5-öt se vennél, mert nem “olcsó”?????

  10. iMan - 2013.11.21. 06:02

    Ez mind az ilyen cikkek hibálya hogy sikertelen lett az 5c! Én se vettem 5c-t mert olcsó iPhonenak hívják még csórónak néznek hogy olcsó iPhoneom lenne!

  11. iMan - 2013.11.21. 06:14

    Az olyan cikkek miszerint lessz olcsó iPhone meg stb miatt lett bukás ! Amúgy azért nem vettem én sem 5c mert gáznak érezném és megszolnának hogy csak olcsó iPhonera telik , miközben 150 ezer Ft-os telefon de mindenki tudatában bent van az olcsó szó!

  12. jani_ka - 2013.11.21. 13:20

    Zolika így van ha lényegesen olcsobb
    lett volna a 5 C talán még túlszárnyalta
    volna a 5S is de Apple büszkeségébe
    beletörött a Retina”

  13. :) - 2013.11.23. 01:36

    iMan te nagy helyesíró vagy :D

  14. Aaa - 2013.11.24. 11:40

    Az iphone 4 óta szinte semmit nem fejlődött az iphon mendegyik majdnem ugyan az a kinézet ugyan azok a funkciók csak egyre szarabb a minőség :/

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.