Lenyűgöző koncepciófotókon az Apple csodatévéje

Dan 2013.11.18. 21:33 Apple, Egyéb 14 hozzászólás 1 588

Noha egy darabig még egészen biztosan várni kell az Apple-féle szupertévére, ez úgy tűnik cseppet sem zavarja a tehetséges grafikusokat, akik szívesen öntik “vászonra” elképzeléseiket.

Martin Hajek neve nem ismeretlen az Apple-világban, a dizájner számos remekszabott munkájáról már mi is hírt adtunk, többek között, ebben és ebben, valamint ebben a cikkünkben is. A rátermett grafikus újabb szemet gyönyörködtető alkotással jelentkezett, melynek témájához, – nem túl meglepő mód –  az utóbbi hetekben egyre többet előforduló Apple-féle csodatévét választotta.

A lenyűgöző képeken számos változatban vethetünk pillantást Hajek AppleTV-jére. A dizájner a blogjában közölt képeken túl egy rövid bejegyzést is írt, melynek tartalma szerint Hajek leginkább arra kíváncsi, hogy az új tévékészülék vajon egy teljesen új, eddig még nem látott formában kerül majd forgalomba, vagy a hagyományos, immáron jól bevált iMac-stílust alkalmazza majd a cupertinoi vállalat.

Jó kérdés, jegyezhetnénk meg. Hiába, az eddigi pletykák fényében egyre inkább úgy tűnik, hogy a válaszra még bizony egy jó darabig várnunk kell, az Apple ugyanis állítólag olyan szinten jegelte különálló tévéprojektjét, hogy minden erőforrását az iWatch fejlesztésére fordította. Ugyanakkor némi vigaszra adhat okot az Apple által nemrég felvásárolt izraeli céggel kapcsolatos hír is, mely egyebek között a Microsoft Kinect platformjának technológiai fejlesztéseit végezte.

[juicebox gallery_id=”41″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

14 hozzászólás

  1. Dudee - 2013.11.18. 22:27

    Én személy szerint nagyon nagyon várom a tv-t.ha jo áron lenne,akkor meg is vennem,de nem milliókért. Remelem hamarosan lesz.

  2. Timo - 2013.11.19. 01:47

    Szerintem felesleges az Apple tv. Nem kell mindenbol apple. Szerintem vannak egesz jo minosegi full hd tvk amik szepek jok. Ha lesz apple tv akkor ugy is az lesz, hogy sok formatumot nem fog ismerni. Aztan jon a jb ami meg gari vesztessel jar stb stb. Szep koncepcio egyebkent.

  3. Taylor - 2013.11.19. 11:48

    Ezek a fotók eléggé hajaznak a samsung csúcsmodellre. Ami már másfél éve piacon van és szerintem verhetetlen! Szeretem az Apple-t de televíziók terén van mit tanulni a Samutól mindenkinek. Ilyen az élet van aki ebben jó van aki abban, nincs ezzel semmi baj.

  4. Lila - 2013.11.19. 12:57

    Sziasztok! Lenne egy nem idevágó kérdésem,ha vki megtudná válaszolni,sokat segítene! Rendeltem neten egy 5s készüléket,most egy 5-öst használok! A kérdésem az lenne,hogy az 5s-hez kapott simkártya megegyezik e az 5-ösben használt simkártyával? Tudom e őket használni,ha megcserélem? A választ előre is köszönöm!

  5. Sanyi - 2013.11.19. 14:19

    Igen tudod!

  6. iGnoom1548 - 2013.11.19. 16:58

    Taylor, megbocsáss de semmit nem tudunk a TV-rol, szóval nem mondhatod előre, hogy a Samsung ebben jobb, csak ha megjelent. Lehet nagyot függ ütni es minden TV-t kenterbe ver, de lehet, hogy egy rakás szar lesz. A dizájnrol sem tudunk semmit. En személy szerint kiváncsi leszek ra nagyon ha netán megjelenik valamikor. Na meg az iWatchra is mert mar vagy 3 éve olvasom a hülye cikkeket róla hogy ezt tudja meg hogy most jelenik meg es meg se történt semmi, úgyhogy kiváncsi leszek mit mutat a következő évben az Apple.

  7. Lila - 2013.11.19. 17:03

    Köszönöm Sanyi!!

  8. Mo - 2013.11.20. 07:52

    Az a baj,hogy nekik meg nem kiforrott a tv gyartasuk.Nezzetek meg a neves gyártókat sokszor ok is csinálnak szar tv-t.Lehet itt is ez lesz?!!

  9. Laci - 2013.11.20. 10:11

    Olvastam kicsit erről a jövendőbeli Apple tv-ről. Ha csinálják, jól fogják csinálni. A kijelzőket most sem ők gyártják. Apple tv kijelző nélkül már most is van. Állítólag teljesen újat akarnak hozni a smart tv-zésbe. Elég sok Apple fórumot nézegetek, azt írjták, hogy pl az Apple nem nagy barátja a távirányítóknak, így ha 2015-re dobnak nekünk valamit, az már gesztusvezérelt lehet, kb olyan kinect-szerű, de jóval fejlettebb, hiszen már most is rohamosan fejlődik, mimikát, ujjakat is tud észlelni. Egy helyen olyat is olvastam, hogy be akarnának majd ezzel szállni a konzolok versenyébe, tehát ott nem konzol lesz külön, hanem ezzel a gesztusvezérlési lehetőséggel együtt és a feltehetően jó harverrel maga a tv is lehet a konzol is egyben. Kivárom a végét. Tim bácsi amúgy is olyanokkal kecsegtetett minket nem rég, hogy 2014-től elvileg le fog esni az állunk, mert olyan témakörben is mutat újat (talán ujjat is) az alma, amire álmunkban sem gondolnánk. Kíváncsian várom…

  10. Taylor - 2013.11.20. 13:59

    Laci tetszik a lelkesedésed és valahol eggyet is értek vele. Igazad van, hogy nem lessz szar legalábbis az ember elvárja az Appletől,de ha 2015ben akar gesztus vezérlésű tv bemutatni akkor az minimum 3 éves lemaradás a piactól. Attól többet kell mutasson és valami teljesen újat. Személy szerint én nem vagyok az aki mindég a legújabb cuccot azonnal megvesszi, de szerencsére tv eseteben sikerült tavaj nyáron ezt meglepni. A kicsike tudja: gesztus vezérlés, hang utasítás, arc felismerés, Smart , full net támogatás , aktív 3D , beépített kamera és mikrofon, 3D konvertáció, allshare, app store, evolution funkció ( fejleszthető memória és processzor ) 800 herc, LED , keret nélküli kijelző, 3 cm széles, Touch controlos táv vezérlő, dual tv stb… Mindez magyarul is.

    Bocsi ha bőre engedtem de nállam ez a mérce . Ja és mielőtt valaki le újgazdagozna, nem vagyok az és baromi sokat túlóráztam érte hónapokon keresztül mire össze pakoltam az árát (560 e) és igen büszke vagyok rá hogy sikerült megvenném. MUNKÁBÓL !

  11. Laci - 2013.11.20. 15:39

    Taylor: köszi. ;-) . Apple-ért tudok lelkesedni. Igen, ha ezek alapok lesznek 2015-re a smart tv-knél, (mert valljuk be, amit a te tv-d tud, az azért még bőven nem alap manapság), biztosan ki fognak rukkolni ezeken felül valami meghökkentően újjal. Addigra szerintem a 4k is alap lesz, azt is bevehetjük a listába. Ez a konzol kérdés is összejöhet, mivel játékokkal jól el vannak eresztve ios-ben is. Miért ne lehetne ez is integrálva? Ja, meg olyasmi rémlik távirányító ügyben, hogy talán egyáltalán nem lesz? Hadd fejlődjön a technika, mi meg halandók élvezzük.

  12. Taylor - 2013.11.20. 16:04

    Maximálisan eggyet értek és érdeklődve várom.

  13. Cocó - 2013.11.21. 22:29

    Szerintem amit az apple kidob a piacra az mindig a legek lege! Úgy értem, hogy az éppen aktuális technika elött járnak egy lépéssel. Ha már van gesztuskezelés, hangvezérlés, akkor ők ezen felül fognak teljesíteni és kitalálni a következő szintet! Én nagyon várom a TV-t! Biztos valami nagy durr lesz! Elismerem, a Samsung csinálja a legjobb tévéket, ez vitathatatlan, de…! …de ha azt nézzük hogy mekkora harc van a két cég között… Szerintem hülyén jön ki, hogy samsung tvre kötöm a pod/pad/phone-omat…
    Várom!

    Ui.:És megmondom őszintén iphoneosként,hogy nagyon tetszik a samu s4 zoom teloja, ami egyben egy qrvajo fényképezőgép!

  14. Taylor - 2013.11.22. 01:25

    Egyébként nem annyira gáz a kettőt össze hangolni. Eleinte tartottam is tőle hogy nem lehet rajta semmit se streamelni de a Samu tv teljesen jól támogatja az iPhonet. Le kellett tölteni egy appot és közös WiFi-t használva a tv lehet nézegetni a telón tárolt fotókat és videókat. Sőtt van egy app amivel flick mozdulatokkal taviranyitod a tv-t a telefonon. Nagyon állat :) !

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.