Az Apple felvásárolta az izraeli PrimeSense céget

KeleMan 2013.11.17. 19:19 Apple, Egyéb 7 hozzászólás 626

Még ez év júliusában derült ki, hogy az Apple komolyan érdeklődik az izraeli PrimeSense cég iránt, mely vállalat egy egyedi 3D-s testfelismerő technológiát készített. A Microsoft Kinect platformja is ezen technológiát alkalmazza, így érdekes volt látni, hogy az Apple csekély 280 millió dolláros árajánlatot tett az izraelieknek.

A Calcalist nevű izraeli újság beszámolója szerint időközben befejeződött a felvásárlás, és a PrimeSense vállalat 345 millió dollárért az Apple tulajdonába került. A beszámoló rámutatott, hogy már a hónap elején létrejött az üzlet, de a szerződés megkötésére egészen mostanáig várni kellett. A következő hetekben várható lesz a hivatalos bejelentés is.

Az Apple egyébként rendkívül érdekelt lehet a Kinect-szerű mozgásérzékelős technológiákban, hiszen a közeljövőben várható iWatch okosóra, de akár az Apple TV is megkaphatja majd ezen technológiai újdonságokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. Anyus - 2013.11.17. 19:42

    “hiszen a közeljövőben várható az iWatch okostelefon”
    Nem inkább okosóra?

    • KeleMan - 2013.11.17. 20:16

      True! Javítva, nem tudom hol jár az agyam!

  2. Fleshman - 2013.11.17. 19:49

    hát ez nem kóser….
    reméljük azért féken tartják őket :)

    BTW az iWatchot + kinectet ugye ti se gondoltátok komolyan?

  3. Robi - 2013.11.17. 23:50

    Az apple eddig úgy tűnt tudja mit csinál reméljük most is tudja én várom a fejleményt…..

  4. Apples - 2013.11.18. 00:05

    Kar, hogy nem csak a technológiát vettek meg. Eleg lenne. Aggasztóan tul sok pénzük van… :(

  5. tutajOSX - 2013.11.18. 04:37

    iWatch? Már nagyon unalmas!
    2020-ban is azt a karpántot fogja várni mindenki?
    Őszintén, mire használnátok?

  6. Propeller - 2013.11.18. 19:59

    Inkabb oruljunk, mert az egyik legjobbak az izraeli programozok, sajnos a gondolkodas visszamaradott mert “Koser” emberekrol beszelunk….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.