Lehallgatási botrány: Obama nem viheti magával az iPad-jét

Helme 2013.11.11. 23:09 Apple, iPad 7 hozzászólás 842

Az esetleges lehallgatási kísérletek ellen Barack Obama amerikai elnök minden külföldi útjára egy átlátszatlan, zajkeltő berendezéssel is felszerelt biztonsági sátrat visz magával – közölte vasárnap a The New York Times. A sátrat az elnök hálószobájának közelében akkor is felállítják, ha történetesen egy szövetséges államban tesz látogatást. De hasonló óvintézkedést alkalmaznak a külföldre utazó kongresszusi képviselők és szenátorok, diplomaták és katonatisztek is, mert feltételezik, hogy a fogadó országok kíváncsiak a titkaikra.

Az amerikai hivatalos személyek ilyen sátrakban olvassák el a titkosított iratokat, és folytatják legbizalmasabb helyi és távolsági beszélgetéseiket. A napilap egy olyan időszakban írt erről, amikor három kontinens – más országok között Magyarországon – vetett fel komoly kérdéseket a helyi politikai vezetők kommunikációjának bizonyított vagy gyanított amerikai megfigyelése.

A legnagyobb hullámokat Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása keltette. A The New York Times szerint Obama elnök egy bizottságot állított fel ennek a gyakorlatnak a felülvizsgálatára, és a bizottságnak a napokban kell benyújtania az ezzel kapcsolatos előzetes jelentését. A végleges összegzést a testület várhatóan december közepére készíti el.

A The New York Times beszámolóját a címlapon egy ilyen sátorban készült, a Fehér Ház által kibocsátott felvétel illusztrálja, amelyen Obama éppen telefonál két munkatársa jelenlétében. A lap szerint az elnök a 2011-ben Rio de Janeiróban készült fotón éppen a líbiai helyzetről tárgyal Washingtonnal, egy nappal a Kadhafi-rezsim ellen vívott légi háború megindítása után.
Amerikai tisztségviselők feltételezik – és erre a lap szerint bizonyítékokat is tudnak felhozni – hogy őket külföldön, beleértve az Európai Uniót és Izraelt is, megfigyelik.

A The New York Times nem tudta pontosan kideríteni, hogy az amerikai tisztségviselők mikor kezdtek el biztonsági sátorral utazni, de több forrásra hivatkozva azt állította, hogy az első vezető, aki ilyet használt, George J. Tenet volt, aki 1997 és 2004 között állt a Központi Hírszerző Iroda (CIA) élén.
Tenet gyakran megfordult a Közel-Keleten, ahol munkatársai különösen a kifinomult izraeli lehallgató készülékektől és elsősorban a jeruzsálemi King David szálloda “bepoloskázásától” tartottak. Obama ha külföldre látogat, nem viheti magával iPadjét, mert azt a szakértők nem tartják biztonságosnak, viszont a különlegesen kódolt BlackBerryjét igen. Az elnök a limuzinjából biztonságosan kommunikálhat.
Az amerikai tisztségviselők a lap szerint olyan instrukciókat kapnak, amelyek szerint feltételezniük kell, hogy minden lépésüket figyelik, és minden szavukat lehallgatják. A külföldi kormányhivatalokban tett látogatások után telefonjaikat rendszeresen igyekeznek megtisztítani a lehallgató alkalmazásoktól.

A szállodákban nemcsak az ott esetleg elrejtett megfigyelő berendezéseket próbálják meg megtalálni, de azt is igyekeznek bemérni, hogy nem próbál-e valaki a rádióhullámok segítségével hallgatózni. Az alacsonyabb rangú tisztségviselők biztonsági sátra már nem ritkán csak telefonfülke nagyságú.
Az Egyesült Államokban a miniszterek és a biztonsági szervezetek vezetőinek otthonában lehallgatásbiztos helyiségeket alakítanak ki. A legutóbb James B. Comey-nak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) új igazgatójának Washington környéki és új-angliai házában alakítottak ki ilyen szobát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

7 hozzászólás

  1. Qpack - 2013.11.12. 00:06

    Beteg ez a vilag..

  2. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.12. 09:19

    Kozben meg ok hallgattak le a szovetsegeseiket…

  3. Istvan - 2013.11.12. 09:42

    Betesztek egy, hogy is fogalmazzak… Egy “politikai” hirt csak azert, mert szerepel benne egy mondatban, hogy az iPad nem biztonsagos Obamanak.

    Eleg gazos mar elnezest…

  4. Cittus - 2013.11.12. 10:31

    Örülnel hogy kapsz erdekes sztorikat a világból ahol élsz. Az a szánalmas hogy nem erdekel mi folyik körülötted

  5. Blase11111 - 2013.11.12. 13:10

    Clinton is a satorban cidaztatta Monicat?

  6. Templomos - 2013.11.12. 14:01

    Blase, tuti nem, mert kiderult. Vagy a cuppogást nem szűri…

  7. Apple - 2013.11.22. 22:26

    Az a legfurább hogy állitólag jópár ország “jóban,, van egymással és közben meg lehalgatják egymást ez olyan mint az ellenőr mellé ellenőrt állitani

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.