Két új iPhone-t és iPad-et dobhat piacra évente az Apple

Dan 2013.11.10. 23:45 Apple, Pletykák 18 hozzászólás 755

Elemzői információk szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy jövőre is két új iPhone-t és iPad-et mutassanak be a cupertino-iak.

Katy Huberty az Apple-vezérrel való személyes találkozás után meglepő következtetésre jutott: az elemző szerint az idén ősszel tapasztalt stratégia minden bizonnyal jövőre is folytatódik majd, azaz 2014-ben is két új iPhone-t mutatnak be cupertino-iak. A Morgan Stanley kötelékében álló, piaci változásokat kutató szakember azonban ennél is tovább megy, úgy véli, az nincs kizárva , hogy az új iPhone-ok mellett évről évre két új iPad is piacra kerüljön majd, hasonlóan a nemrég bemutatott iPad Air, illetve a retinás mini esetében.

A következtetéseket az elemző arra alapozza, hogy az idei termékbemutatók egyúttal vélhetően egyfajta piaci felmérésként is szolgáltak, arra vonatkozóan, hogy a fogyasztók miként reagálnak az új termékek megjelenésére. Az iPhone 5s sikere továbbra is töretlen, csakúgy, mint az új iPad Air-ré, azonban az olcsóbb műanyag házba bújtatott 5c eddig hatalmas bukás az Apple részéről, így ez remélhetőleg kellő tapasztalattal szolgál majd a jövőre megjelenő termékek esetében, s a 2014-es olcsóbb iPhone, már valóban olcsóbb lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

18 hozzászólás

  1. Bandita - 2013.11.10. 23:57

    Vagy nem lesz olcsó iPhone hanem lesz a sima meg egy nagyobb kijezős!Inkább rájöhetnének arra,hogy nem olcsót hanem jót kell gyártani,a minőséget inkább megfizetik mint a gagyibb termékeket.

  2. Zolee - 2013.11.11. 00:57

    Itt nem az volt a gond, hogy gagyi lenne az 5c, hanem az, hogy nem igazán olcsó.

  3. Stewie - 2013.11.11. 01:06

    Ha kb 80-90 kozott dobtak volna ki az 5c-t akkor gondolkodas nelkul valtottam volna 4S-röl.. Mert (szubjektiv velemeny) szerintem jol nez ki az 5c..

  4. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.11. 02:09

    Mar tavaly es iden is ket iPad jott ki. :)

  5. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.11. 02:10

    Sot, nem is ketto, hanem harom. :)

  6. strucc007 - 2013.11.11. 07:55

    Én inkább azt tartom valószínűnek, h rövidebb termékciklusok lesznek és a 2-2 iPhone/iPad nem egyszerre, hanem fél év különbséggel fog majd megjelenni.

  7. Berci - 2013.11.11. 08:04

    Az 5c – t nem kellett volna!

  8. Bandita - 2013.11.11. 10:22

    Olcsóbb lenne az 5c?Nehogy már!!Majd jövőre kiadnák az 5s-c 80e-ért! Gondolkozzunk már el!Az elöző évi csúcsmodellt kiadnák 80e-ért ott lenne vége a sorbannállásnak a következő csúcskészülékért!Bár szerintem ha lenne eszük akkor maradnának az évenkénti 1db iphone-nál amiért persze ölik egymást az emberek!

  9. Adam. - 2013.11.11. 10:51

    Ha valóban olcsó lenne az egyik iPhone, akkor azzal a többi iPhone-t nyírná ki az Apple, mert senki nem venné a másikat. szerintem az egy telefon, 2 iPad-be, amik különböző méretűek, nem tud belebukni az Apple.

  10. Bandita - 2013.11.11. 12:50

    Így van Adam.

  11. kaze7 - 2013.11.11. 12:53

    “If you don’t cannibalize yourself, someone else will.”

  12. Boxoló - 2013.11.11. 13:45

    Az iphone 5-öt lehetett volna több szinben kiadni(ha jól tudom nincs sok különbség hardverban i5 és 5c között) a 6-os ugy is más designal jön. Jöhetne , Bose hangszòròval… :-p

  13. Tóth György - 2013.11.11. 14:40

    Sziasztok!
    Kicsit off a téma tudom, de mindenhol kerestem interneten valami infót, de semmi.
    3 hetes iPhone 5-öm szarakodik (eldobja néha a SIM kártyát!)
    T-mobilebe vissza, mondtam mi a panaszom megrendelték az újat.
    Ez volt egy hete, mára idegesítő már hogy többször eldobja.
    Elvileg nem gyártanak 5-t de biztos belekalkulálták a csere telefonokat, de ha nem tudják biztosítani a készüléket akkor a telefon nettó értékének a 110%-ig kérhetek újat!
    Akkor 5C-re tudják cserélni mert az olcsóbb mint az 5!

    Válaszotokat előre is köszönöm!

  14. Ricsi - 2013.11.11. 14:44

    Ha most 4sről váltanom kéne és már lenne iphone 6 akkor is csak sima 5 kéne. Az 5c nem tetszik , az S meg nekem nem er meg annyival tobbet.. Meg az a touch id se tetszik. Ha meg az iphone 6 nagyobb lesz mint 4.5″ akkor marad az 5..

  15. Valaki? - 2013.11.11. 16:51

    Ittenek sok ember nem tud semmit az 5 c rol. Az 5c ugyanaz mint az iphone5(maximum kicsit nottaz aksi kapacitasa meg jobb lett az antenna vagy mi)DE A LENYEG HOGY A VAS AZ 5c ben es az 5 ben MEGEGGYEZIK. Az 5c tulajdonkepen az i5 mas dizajnban. Ha nem jelent volna meg az 5c akkor most az 5-ös is uannyiba kerulne mert mindig lejebbviszi az apple az arakat amikor kijon a legujjabb

  16. iMarc - 2013.11.11. 20:46

    Az 5c nem lett volna rossz elgondolás, ha az Apple felelős vezetői legalább alap szinten figyelték volna a netes fórumok várakozását. Mert az a piac. A piac pedig reagál egy hírre. Ebből meg levehették volna, hogy 5s áron 5c-t egy-egy elmeháborodott kivételével senki nem vesz meg.
    Mondjuk a másodlagos piac várhatóan helyre teszi, amit az Alma elbaszott.

  17. Balazs - 2013.11.11. 22:39

    Nem akarok uj ipadeket! Eddigiek is majdnem ugyanolyanok… Most egy ipad mini 3 mit kene h tudjon? Az elegge szemetseg volna, ha csak a touchIDt tennek bele, meg egyket alap ram turbozast azt vigyetek…:S

  18. Építész - 2013.11.12. 03:28

    Balázs: pedig szerintem az lesz.
    Az padok terén nem sok a változás, azt leszámítva h az IOS egyre megbízhatatlanabb…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.