Készül az iOS 7.0.4?

Dan 2013.11.09. 17:25 Apple, iOS 29 hozzászólás 2 832

A jelek szerint új iOS verzió kiadásán dolgozik az Apple, legalábbis erre utaló nyomokra bukkant az egyik legnagyobb almás hírekre szakosodott portál, a MacRumors.

A MacRumors információira hivatkozó Übergizmo azt írja, a főként Apple-hírekre szakosodott portál látogatottságot mérő adatainál, több iOS 7.0.4 típusú rendszert futtató készülék tűnt fel, ami arra enged következtetni, hogy a fejlesztők egy új rendszerverziót tesztelnek, ami valószínűleg hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.

A pontos megjelenés, csakúgy, mint a frissítéssel érkező változtatások, egyelőre ismeretlenek, de az új iOS vélhetően további hibákat, illetve a régebbi készülékek tulajdonosai számára remélhetőleg némi teljesítménybeli javításokat hivatott majd eszközölni.

A jelenlegi legfrissebb iOS 7.0.3 rendszerverzió még október 22-én, az új iPadekkel kapcsolatos bemutató után vált letölthetővé, mely többek között javította az iMessage, illetve a korábban nagy port kavart, néhány iPhone 5s-ben előforduló érzékelőkkel kapcsolatos hibákat. Ennek ellenére még számos felhasználó panaszkodik a rohamosan merülő akkumulátorra vagy a gyenge teljesítményre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

29 hozzászólás

  1. Gábor - 2013.11.09. 17:41

    Nem gondolkodni,hanem cselekedni kell.Amugy nem is volna rossz.De ha már,akkor az iOS 7.1en.

  2. 123 - 2013.11.09. 17:59

    en csak a paralax efektet varom i4 re, ott van a bealitásoknál a mosgás csökentése de nem mükődik

  3. Dinya Tamas - 2013.11.09. 18:13

    Hat, bocsi, ez eleg dilettans cim igy. Mit vartatok? Nyilvan keszul, meg a 7.1 is, meg talan mar a 8 is.

  4. Laci - 2013.11.09. 18:22

    Jó lenne azt is beletenni hogy általam készített képet teljes méretben tudjak betenni háttérnek

  5. László - 2013.11.09. 18:45

    123, én is azt várom, hogy kinézen valahogy a rendszer i4-en. Nincs effekt, nincs elmododás amikor felhúzom a contorl centert, egyszóval elég csúnya így a rendszer.

  6. Joci - 2013.11.09. 19:08

    Sziasztok valoszinüleg elöszőr az Ios7.1 kellene

  7. Krisz - 2013.11.09. 19:15

    Joci! És a 7.1 után jöjjön a 7.0.4?:)

  8. aggressor - 2013.11.09. 19:36

    ezen kell is jaxítani… tiszta bug az egész…

  9. V.György - 2013.11.09. 19:38

    Miért nem lehet a mindenütt jelen lévő bántóan fehér hátteret megváltoztatni, pl a jegyzetnél nagyon jó volt a sárga, füzet lapot imitáló kialakítás !
    Miért nem dönthetem el, hogy vissza lépjek a régi 6.3.0-ra?
    Amikor megvettem az iPad-et, részben az akkori kialakítás miatt is döntöttem a vásárlàs mellett! Sokkal áttekinthetőbb volt, az ikonok alatti szöveget is jobban lehetett olvasni!

  10. ATis - 2013.11.09. 19:47

    V.György, egyetértek!

  11. franco - 2013.11.09. 19:50

    Jól mondod Laci. Megoldhatnák a háttérképes problémát is.

  12. Csonti - 2013.11.09. 21:10

    Ha lehetne én is szivesen visszatenném a 6.1.3-at . Az ios 7 tele van hibákkal elég bosszanto, ez van többet nem veszek iphont.

  13. Zoli - 2013.11.09. 21:25

    Sziasztok!
    Én is szivesen visszatenném a 4-re a 6.1.3-at, már csak azért is, mert azon még az eszter beszél. A 7-en meg már a mariska, ami elképesztően sok hibával olvas. Remélem, javitják majd.
    Üdv, Zoli.

  14. Krisztián - 2013.11.09. 21:39

    Egy olyan kerdesem lenne, hogy a gyorsasagon mennyit tudnak fejleszteni az ios7 fejlesztesevel??

  15. Pali - 2013.11.09. 22:22

    Ne vegyél,az androidban nincs hiba,vegyél azt.;)

  16. attila - 2013.11.09. 22:32

    Engem csak a háttérkép beállitása zavar de az rohadtul.nemelég hogy amit netről lementek azt se lehet normálisan berakni de még azt se amit magával a készülékkel fotozok! Most ez mi az isten

  17. Pietro - 2013.11.09. 23:33

    Én is kiborulok a rengeteg fehér háttértől! Főleg éjszka zavaró nagyon! Az akksi ideje pedig csapnivaló….

  18. chris - 2013.11.09. 23:42

    ejszaka le kell venni a fenyerot, vagy hatterfeny kell, fekete hatter vilagos betu jobban farasztja a szemet, ezert is nem allnak at amoleden erre pedig ott fogyasztas is jobb lenne.

  19. Bandita - 2013.11.10. 00:14

    Ma megnéztem egy samu note 3-at hát majdnem elcsábultam!Azért az android sem olyan rosz.

  20. Templomos - 2013.11.10. 03:24

    Sajna az ios7 tenyleg bugos, pl elofordul, hogy a 3g bekapcsol kilapcsolt allapotban

  21. V.György - 2013.11.10. 06:05

    A beállításoknál az aktiváló kapcsoló mérete is kisebb lett, sokkal bizonytalanabb az elhúzása, pláne ha mondjuk egy védőtok van a készüléken! Sokk bosszantó hiba, amivel azt érik el, hogy az ember nem biztos, hogy abban gondolkodik, hogy a 4-esemet kicseréljemaz 5-ösre. Pedig ha én lennék a Big Boss az Apple-nél ez lenne célom, a sok kicsinek látszó bosszúság összeadódik a Samsung meg dörzsölt a tenyerét, jogosan!

  22. Spinner - 2013.11.10. 08:47

    Nos lehet bennem van a hiba, de Én szeretem a hetest, szokni kell mint az új autót, és persze aki letapadt elmével rendelkezik az semmi esetre sem fogadja el az újat, ha nem ott van az a gomb amit megszokott. Igaz feleségem 4-esén kicsit szaggat, de Nokia lumia után így is imádja!

  23. Mairtin - 2013.11.10. 09:30

    Nokia Lumina után minden jobb. :-)

    Már egy ideje mindkét rendszert használom, az ipad minin még a 6-os megy, a telefonon meg a 7-es. (4S) Az eddigi tapasztalatom alapján az volna a legjobb, ha a 7-es rendszer tudása és a 6-os ikonjai volnának egybe gyúrva. Nagyon jó a háttérben levő programok gyors bezárásának lehetősége, amit nagyon hiányolok néha a miniről.

  24. Mairtin - 2013.11.10. 09:31

    Tud valaki linket, ahol megtalálni az ios6 ikonjait nagy méretben, jó minőségben .ico, .gif, vagy .png formátumban?

  25. V.György - 2013.11.10. 10:29

    Kedves Spinner!

    Attól mert valaki az átláthatóságot szereti és mondjuk a régi jól bevált betűket, attól még nem tapadt le az elméje!
    Úgy érzem itt a topicon is ugyanaz a baj, mint az országban: tolerancia hiány!

  26. Sz_B - 2013.11.10. 11:55

    Az i4en én is szívesen látnám a paralax effektet, meg az átlátsző notification bart stb, remélem ezeket orvosolják a 7.1 ben mert ez elég butított verzió így..

  27. Ferenc - 2013.11.10. 14:00

    Ez a fehér háttér! Tisztára mint az MS Office! Ott is a letisztult dizájn miatt változtattak, ennyire rosszul! Nem kellene szólni nekik? Helló ezt mindenki utálja, mert bántó nézni hosszútávon!!

  28. jani_ka - 2013.11.10. 17:08

    az akkuval ha már tudtak volna csináltak volna fejlesztést de úgy tünik az USA ban
    tervezett készülékek mind melegszenek
    van egy navim Garmin ami ugyanigy melegszik csak az iPhon már egy óra
    internet rádiózás után úgy felhevül csoda hogy nem robban fel ”
    erre ugy látszik nincs megoldás náluk

  29. Laci - 2013.11.11. 09:01

    Nekem speciál nagyon bejön az IOS7. Augusztus óta használom, de egyszerűen újra imádom a telefonomat… Az ipademen a 6-os rendszer van még, a JB miatt, de olyan régimódi érzést kelt bennem, ha játszok rajta…
    Ideje volt dizájnt váltani, és szerintem jó fele léptek.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.