Az űrszürke és a kék iPhone a legkelendőbb

Dan 2013.11.01. 13:55 Apple, iPhone 11 hozzászólás 2 914

iPhone 5S-ből az űrszürkét, míg iPhone 5C-ből a kéket keresik leginkább a vásárlók, derült ki a CIRP (Consumer Intelligence Research Partners) aktuális felméréséből.

Idén ősszel minden eddiginél több színben kerültek piacra az újabb generációs iPhone-ok, aminek láthatóan a felhasználók is kifejezetten örülnek. A CIRP legfrissebb piackutatási eredményéből kiderült, főként két színt keresnek leginkább a fogyasztók: az iPhone 5S-ből az űrszürke, míg a plasztik változatú iPhone 5C-ből pedig elsősorban a kék dominál, a vásárlók mintegy 27 százaléka választotta ezt a modellt, míg előbbit 43 százalékban.

Kisebb érdekesség, hogy a kezdeti az iPhone 5S-ben bemutatkozott “aranyláz” egyre inkább visszaszorulóban van, ezt választották legkevesebben az iPhone 5S vásárlók, mindössze 27 százalékban. Az iPhone 5C szempontjából is meglehetősen vegyesen alakul a mezőny: 27 százalék jutott a kéknek, 25 a fehérnek, majd őt követi a zöld (21%) és a pink (20%), míg a sárgát meglepő mód a felhasználók csupán 7 százaléka választotta.

A kutatást végző CIRP egyébként a nemek szemszögéből  is érdekes felmerést készített. A férfiak az iPhone 5S-ből többnyire az űrszürkét, míg iPhone 5C-ből a fehéret és a kéket választják szívesebben, míg a nőknél az űrszürke mellett az ezüst iPhone 5S is népszerű, addig iPhone 5C tekintetben viszont a pink viszi a pálmát.

Nektek melyik szín tetszik a legjobban?

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

11 hozzászólás

  1. Ervin - 2013.11.01. 14:45

    A kek

  2. Robee - 2013.11.01. 14:58

    Arany. Nagyon jól néz ki.

  3. akira - 2013.11.01. 16:00

    Nem ertem, hogy az 5c miert mind fekete elolappal jott ki, a szines hatlapok (a feketet kiveve) csakis a feher elolappal mutatnak jol. Feketevel egyszeruen ronda.

  4. Cydie - 2013.11.01. 16:05

    Hát én pont nem tudnék elképzelni fehér hátlapot, fehér előlappal… Szerintem jobb ha az első lap is fekete, mert egyébként meglátszik a kijelző helye lockolt kijelzőnél…

  5. Cydie - 2013.11.01. 16:05

    képernyőnél*

  6. 007 - 2013.11.01. 16:12

    csak

  7. 007 - 2013.11.01. 16:14

    Bocs lenyomtam véletlenül :)
    szóval csalóka mert 5S-ből kevés arany volt… ha több lett volna akkor sztem az lenne az első!

  8. AppleGuru - 2013.11.01. 16:44

    A feka tetszik! :-)

  9. a.sebi - 2013.11.01. 22:24

    Az arany tényleg szép, buzis de szép…
    Ifanoknak való

  10. 007 - 2013.11.02. 08:25

    @a.sebi nagyon kérlek kímélj meg minket ezektől a hozzászólásaidtól! Köszi!

  11. sheida - 2013.11.23. 11:55

    Hi, how much is the iphone 5s silver ??

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.