Telekom Allee live: iPhone 5s, iPhone 5c premier

Tian 2013.10.24. 17:47 Apple, iPhone 20 hozzászólás 5 739

Ahogy azt bizonyára már tudjátok Magyarországon ma este, illetve pontosítva pénteken 0 óra 00 perckor kezdődik meg az iPhone 5s és az iPhone 5c modellek értékesítése a Telekom és a Vodafone kínálatában.

Idén sajnos nem lehetett leadni előrendelést egyik mobilszolgáltatónál sem, amiből arra lehet következtetni, hogy kevés Apple készülék érkezett kis hazánkba, így aki biztosra akar menni és mindenképp szeretne magának becserkészni egyet az új készülékek egyikéből, annak érdemes időben ellátogatni az Allee-ban található Telekom vagy a Vodafone belvárosi (V. kerület Deák Ferenc utca 19.) üzletéhez.

A Telekom árakat egyelőre még nem közölt, várhatóan éjfél előtt közlik majd a nagyközönséggel, a Vodafone viszont lépett és publikálta árait. Az új készülékek pontos árait és hogy milyen konstrukciókban kínálja őket a piros szolgáltató, azt korábbi cikkünkből megtudhatjátok.

Mi már ki is látogattunk az Allee bevásárlóközpontba, hogy közvetítsük nektek a Telekom premierjét. A helyzet eddig elég jó, nincs tömeg és káosz, így aki fontolgatja, hogy kilátogat az eseményre az jöjjön bátran, ülőhelye lesz számára még.

Mi már tettünk egy kört, egy gyors terepszemle után a következő a helyzet: összesen 150 db szék várja az ide látogatókat, ezek szépen el vannak kerítve, középen négyesével elrendezve, így nem akadályozza a többi embert a haladásban, a két oldalt elférnek a járókelők. Egy-egy blokk elején pedig LCD kijelzőn követhetik az eseményeket, illetve jelenleg egy számláló pörög visszafele, míg el nem éri az éjfélt.

A sorban ülők időközben kaptak szendvics, sütemény, üdítő, ásványvíz és kávé kupont a hostess csajoktól, ha esetleg megszomjaznának vagy megéheznének. Aki pedig mosdóra szeretne menni, annak helyére pedig ideiglenesen betesznek egy bábut.

6-kor indulnak a Telekomos kollégák, hogy felírják ki milyen készüléket szeretne vásárolni, illetve megnézik, hogy az ügyfélnek nincs-e tartozása.

UPDATE #1: “Az 5c 16 GB-os modellből a fehér színű, az 5s 16 GB-os modellből az ezüst és sötétszürke készülékekből jelentősebb mennyiség, az 5s 16 GB-os arany színű, valamint a 32GB-os sötétszürke készülékekből viszont csak igen korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, tehát várhatóan nem minden érdeklődő igényét tudja a Telekom azonnal kielégíteni.” – bővebben: katt ide!

UPDATE #2: Hiba a gépezetben, mint kiderült iPhone 5S-ből csak 16 GB-os fekete, fehér és arany színekben lesz elérhető, 32 GB-os modellből csak fekete színűt, 64 GB-os verzió viszont egyáltalán NINCS! iPhone 5c modellből csupán 16 GB-os verzió lesz és csupán kékben és fehérben. Hoppáré!

23:00 – Helyzetjelentés a következő jelen pillanatban: a székeket előrébb hozták a Telekom elé, mivel az üzletek már bezártak, a sorban körülbelül 60 ember foglal helyet. Már csak 1 óra van hátra, de aki szeretne még elindulhat az Allee bevásárlóközpontba, hiszen több mint 100 db szék még üresen várakozik. A népnek a disk jockey keveri a zenéket, a sorban ülőket pedig kártyatrükkökkel szórakoztatják.

23:50 – Elkezdődött a sorszámosztás, a hostess hölgyek egy tálcán hozva szétosztották a sorban ülőknek a kártyákat 10 perccel a start előtt, hogy mire éjfélt üt az óra, ne legyen fennakadás a fizetésnél.

0:00 – Lehullott a lepel és megkezdődött az értékesítés.

Kikerültek a Telekom weboldalára a készülékek árai! Bővebb információkért katt ide! Aki esetleg a mai nap nem jutott hozzá ahhoz a készülékhez, amit eredetileg tervezett, az a weboldalon már leadhatja a megrendeléseket.

Ezzel megköszönjük a figyelmet, hogy velünk tartottatok, a sorban állóknak kitartást és további szép estét, a többieknek pedig nyugodalmas jó éjszakát kívánunk!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

20 hozzászólás

  1. Norbio - 2013.10.24. 17:55

    Nagy Norbert vagyok foglaljatok nekem egy helyet!!!! Koszi :D

  2. strucc007 - 2013.10.24. 18:24

    Nem ertem, hogy minek ez a felhajtas, amikor nem tudnak szallitani mindegyik modellbol. Tavaly nagyon kiakadtam, amikor az Apple Storeban leadott megrendeles csak 3 het mulva lett teljesitve. Nem ertem, miert nem tartjak a keynote-ot par hettel kesobb, amikor mar elegendo mennyisegu keszlet van mindegyik modellbol.

  3. Lvgaben - 2013.10.24. 21:46

    Elegendo mennyisegu?? Olyan nincs szerintem…

  4. Norbio - 2013.10.24. 21:51

    Semmi uj hir??? En lassan indulok mennYien vannak?

  5. a.sebi - 2013.10.24. 22:13

    Nem jo hirek a rajongoknak…

  6. Hero - 2013.10.24. 23:06

    Hát egy ideje hűségesen látogatok vissza újabb hírmorzsákért, de semmi…

  7. Hero - 2013.10.24. 23:54

    Köszi :)

  8. a.sebi - 2013.10.24. 23:59

    Ami vicc hogy ott ulnek es azt sem tudjak mennyibe kerül…

    Mondjuk nem oltom őket mert sorban állnak, en az xbox premuerkor fegom ezt tenni…

  9. Hero - 2013.10.25. 00:35

    Hehe Apple.hu lefagyott / t mobile online store lefagyott…

  10. a.sebi - 2013.10.25. 00:53

    Fent vannak az árak 16 gb i5s 2év rablánc 15900 ft os dijcsomaggal 75 rongy… Itt kulfoldin ugyanezt kapod csak 5giga nettel,50 euroert, es a tepcsi 0 euro… De meg igy is nagy a fejlodes…grat T igy tovabb 10ev mulva már jo áron lesz…

  11. tamzolcsi - 2013.10.25. 06:27

    a.sebi: probalj meg elfelejteni minket magyarokat, es a “hazadban” beszelgess az emberekkel ne itt. Rohadtul tisztaban vagyunk a kulfoldi arakkal, nincs szukseg az itthonit szapulni meg akkor sem, ha ez egy nyilt forum! Masik topicban szo volt mar errol… Gondolom bevandorlo vagy a jelenlegi orszagodba illetve Magyarorszagra is az voltal, szoval a szep helyesirasoddal meg az emlekeiddel mashol rontsd a levegot. Koszonjuk Emese!

    • a.sebi - 2013.10.25. 10:42

      Zolika bevándorló az a te jó kurva anyàd aki vilàgra szenvedett!
      Na te szarfaszú, nekem ne magyarázz!
      Dögölj éhen otthon, ha hazamegyej még a sírodat is lepisálom!

  12. Szapcsa - 2013.10.25. 08:10

    Sziasztok
    Nem tudom ki gondolkodott el azon, hogy nem az Apple lett drága hanem az árfolyam, vám, ÁFA miatt kerül itthon ennyibe a telefon, a Vodafone es a Telekom ezek után tudja az árát meghatározni a keszüléknek.
    Üdv
    Magyarország jobban teljesít!!

  13. Pepe - 2013.10.25. 09:21

    Szapcsa!
    Azért ezek a kedves kifosztó multicégek itt valahogy mindig vastagabb ceruzával rajzolják az árakat! Te még nem gondoltál rá, hogy ezekből az extaprofitokból tudnak a hazai lakosságuknak kedveskedni? Szinte minden üzletágban ez megy. Ami azért is különösen döbbenetes, mert még nagyobb kontrasztot okoz: harmad akkora fizetésből kell a dupla áras készüléket vásárolnod Mo-n. Ehhez nem sok köze van a politikának, mert ez akkor is úgy volt mikor a másik csapat volt a fedélzeten.

  14. iPozitroon - 2013.10.25. 10:27

    23.59 kor a top iphone a Tnél 189e HUF volt, 2 percel kesobb 199 lett (5s). A telefonokat sújtó adok es egyéb költségek minden bizonnyal nagy mértékben változtattak ily hosszú idő alatt…
    (Az iphone a megjelenése óta ua bár kerül “kint”)

    2eve 135be került az ami most 200ba…ÁFA, vám, Árfolyamok …nemigen

    Valaki igazán felvilágosíthatna! Talán Pepének van igaza -.-

  15. Richmonde - 2013.10.25. 10:53

    A kövér kisfiús tipp bejött!

  16. laci1117 - 2013.10.25. 14:01

    Szép ortopédfejű gyerek vette át az elsőt :D apuci nem kísérte el? vagy csak a bankkártyájával járult hozzá a vételhez? :D

  17. scamp - 2013.10.25. 14:59

    Na, a kockaképű kis duci programozó formának inkább egy uszodabérletet vettek volna a pénzes szülei.Aztán csodálkoznak, hogy egy elkényeztetett, kirekesztett kis f.sz lesz.Baromarcúak…

  18. PJP - 2013.10.25. 18:02

    Egy 12 éves ducinak nagyon kell egy iPhone

  19. István - 2013.11.04. 14:11

    Van egy dokumentumfilm:
    A tervezett elavulás története – A villanykörte-összeesküvés
    Ha megnézed,rádöbbensz,hogy neked nem is az Apple kell!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.