Bréking! 2013 október 22-én lesz az Apple-event!

Dan 2013.10.15. 19:36 Apple, iPad, Kiemelt hírek 20 hozzászólás 1 300

Bejöttek a korábbi jóslatok, s egyúttal már hivatalossá is vált: október 22-én tartja újabb őszi termékbemutatóját a cupertinoi óriás.

Vége a találgatásoknak, újabb dátumot karikázhatunk be naptárunkban, ez a nap pedig október 22., kedd. Ezen napon egy újabb nagyszabású bemutatóra számíthatunk, melynek középpontjában természetesen az Apple őszi táblagép kollekciója áll. A rendezvény színhelyéül ezúttal a San Francisco-i Yerba Buena Center szolgál majd, ahol két évvel ezelőtt még maga Steve Jobs mutatta be a nagyközönségnek az iPad 2-őt.

Az idei újabb generációs iPad 5 táblagépek frontján egyébként többek között ujjlenyomat-olvasóra, 64 bites processzorra, és természetesen az igen népszerű arany (illetve, pezsgő) borításra is számítani lehet, míg a kisebb iPad mini esetében főként a retina kijelzőt valószínűsítik. Ezen kívül jó eséllyel bemutatkozhatnak a MacBook Pro család frissített verzió is, míg ugyanezen a napon válhat majd elérhetővé az Apple asztali számítógépekre tervezett, alaposan megújult Mavericks operációs rendszere is.

Egy hét múlva tehát újabb Apple-event, s végre kiderül, hogy az iPhone 5S-ben debütált újdonságok közül vajon melyiket kapják meg az újabb generációs táblagépek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

20 hozzászólás

  1. Fasirt - 2013.10.15. 19:50

    Október 22. hétfő?
    :-D
    Azért az Apple sem mindenható…
    :-D

    • Dan - 2013.10.15. 19:56

      javítva, köszi:)

  2. Joci - 2013.10.15. 19:51

    Sziasztok tudja valaki hogy mikor jön a második frissités az iphon ra köszi

  3. 007 - 2013.10.15. 20:15

    Nos sztem ezen a héten kapunk egy 7.0.3-at de az is lehet hogy ezt 22.-én kapjuk meg vagy 22.-én 7.1-et kapunk de ennek pici a valoszinüsége

  4. 007 - 2013.10.15. 20:16

    Joci a válaszok hogy csak az Apple tudja pontosan mikor jön az update és nem árulja el. mi is csak találgatunk

  5. pecashe - 2013.10.15. 20:36

    Meiket érdemes venni?iphone 5 vagy 5c?

  6. Joci - 2013.10.15. 20:48

    Szerintem inkáb iphone5

  7. Reaper - 2013.10.15. 20:59

    Hát én később veszek iPhonet. Szívem szerint i5-öt vettem volna de addigra azt az apple visszahívja :/. Az 5s túl drága 5c meg ocsmány igy meg a 4s-ke maradt.

  8. 007 - 2013.10.15. 21:12

    @Reaper pár helyen sztem tudsz még venni i5-öt

  9. attila - 2013.10.15. 21:12

    Mi az hogy visszahivja az iphone 5öt? Mér hivná vissza?

  10. JailB - 2013.10.16. 03:26

    Esetleg tudja vki h mikor adjak ki a jailbreaket ios 7.0.2re?

  11. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.16. 05:45

    Mondjuk, hogy ebben a hírben mi renkívüli (bréking (sic! wtf!?!?)…

    • Dan - 2013.10.16. 09:09

      Te előre tudtad mikor lesz az új iPad-ek bemutatója? Szólj legközelebb és napokkal előbb megírjuk.

  12. Beziati - 2013.10.16. 06:36

    A Tmobil- nak van még i5 lehet is venni nekem Debrecenben ajánlottak!El is gondolkoztam rajta mert az 5s túl drága az 5c nem tetszik így marad az 5!

  13. Icccuss - 2013.10.16. 14:46

    Hi, igaz nem ide tartozik, de… Masnak is van problemaja a wifi csatlakozassal ios7 alatt? Engem folyton ledob es visszacsatlakozni sem akar. i4s

  14. iMarc - 2013.10.16. 16:50

    iPad 3, iPhone 4s esetében nem találkoztam wifi problémával. (Sem)

  15. 007 - 2013.10.16. 17:38

    Icccus: nekem is ezt csinálta, próbálj egy soft resetet, nekem megoldotta

  16. Icccuss - 2013.10.17. 11:00

    Koszi a tippet, megcsinaltam, de ugyanugy ledob.

  17. Pisti - 2013.10.20. 21:14

    Sziasztok!
    Most tervezem iPad 4 -t venni,
    Azt szeretném kérdezni hogy az az iPad miért drágább amiután ki van írva hogy MD515?
    Mert van olyan ami mögé nincs kiírva és egy 20assalolcsóbb!?:/
    Ne nevessetek, még laikus vagyok!
    A válaszokat előre is köszi!

  18. Én - 2013.11.03. 19:36

    A másik meg hogy az i5c kb 5 ezerrel olcsobb és úgy néz ki mintha valaki oda rókázott volna

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.